Rubin Szilárd: Kérdések Ted Hughes-hoz

(Abból indulok ki, hogy tolmács nem lesz, két süketnéma áll, ül egymással szemben. Minden kérdést külön papírra kellene leírni angolul, ő elolvasná, ilyen vagy olyan arcot vágna hozzá, aztán – lehetőleg olvashatóan – írásban felelne. Odaírná a kérdés alá a válaszát, illetve, ha nem kíván felelni, akkor a véleményét, a reakcióját. Természetesen olykor az úti szótárból, annak a segítségével néhány szót mégiscsak tudunk váltani, gesztusok, mozdulatok, egy-egy fénykép, könyv megmutatása, stb. mindez szintén segít. Meggyőződésem, hogy egy órát különösebb kínszenvedés nélkül eltölthet velem így.)

1.) Gondolt-e már Ön arra, hogy mit csinált Heathcliff, miután megszökött, eltűnt az Earnshaw-tanyáról? Merre vette az útját? Mi történt vele a világban, mielőtt visszatért? Mit élt át ebben a néhány évben? Erre az író csak néhány talányos mondatot szán. Ezeket természetesen ismerem. Úgyhogy, tudom, az én kérdésem egy gyerek kérdése egy másik gyerekhez, hiszen erre valójában csak egy gyerek vagy egy költő merészelhet válaszolni, ő vélheti úgy, ő bizakodhat abban, hogy többet tud, mint a történetet elbeszélő Ellen Dean, a házvezetőnő, illetve maga a szerző, Emily Brontë. Én gyakran töprengek ezen! Megfordult-e ez a kérdés az Ön fejében is? Megszólalt-e a szívében? Ne haragudjon, hogy ilyen felelőtlenséget kérek Öntől: tehát mit gondol, mi történt a távollét esztendeiben Heatchliff-fel?

2.) Emily bizonytalanságban hagyja az olvasót, hogy Heathcliff honnan került Liverpoolba, egyáltalán: honnan származik, milyen nemzetiségű. Kérdésem ismét kamaszos kérdés: Ön mit gondol? Pontosabban: Ön mit sejt? Szerényebben: mit szeretne Ön, mi tetszene Önnek? Cigány lehet vajon? Ír gyerkőc? Esetleg Dél-Amerikából került Angliába? Mi lenne a szép, Ön szerint? Tudom, hogy a kérdésre illetlenség felelni, ha valaki filosz. De egy költő, mint Ön, lehet annyira játékos, hogy megkockáztat egy feltevést, véleményt nyilvánít, bevallja a vágyképét ezzel kapcsolatban. (Mármint Heathcliff eredetét illetően.)

3.) Jó mű-e Ön szerint Mary Visick: The Genesis of Wuthering Heights című, Hong-Kong-ban megjelent (1958) könyve? Tud-e jobb művet ajánlani a regény geneziséről? Ez nekem azért fontos, mert nekem a saját költségemre kell majd lefordíttatnom magyarra a megfelelő munkát. Ezért kérem a véleményét.

4.) Melyik verset, versszakot, esetleg sort tartja a leginkább telitalálatnak a Pilinszky Jánostól fordított kötetében? Mi az abban, amit Ön legjobbnak tart, amivel a leginkább elégedett? Esetleg így fogalmazok: mi az, ami mint műfordítónak a legnagyobb sikere abban a kötetben, saját véleménye szerint? Tehát nem az eredeti vers értékelése a kérdés. Az a kérdés, hogy Ön hol a leginkább elégedett a saját megoldásával, hol érzett erős inspirációt önmagában? Hol volt a legfáradtabb az Ön inspirációja? Ez a kérdés természetesen másodrangú. Mármint ez az utóbbi kérdés.

5.) Készül egy másik regényem – nem Pilinszkyről szóló –, ahol az ő figurája is fölbukkan. Főhősöm, a zseniális mesterdetektív, aki a legzseniálisabb gyilkosokat is leleplezi, találkozik ezzel a pozitív zsenivel: egy nagy költővel. És majdhogynem hülyének véli. Aztán évek múlva mint magánember valahogy bejut egy órára a Buckingham Palace-ba, mert a műkincs, amely érdekli, éppen nincs kiállítva a Palota múzeumában, amely az utcáról is megközelíthető. Tehát bejut a palotába, s ott összetalálkozik Önnel. Önnek eszébe jut róla a magyar költő, akitől egy kötetnyi verset fordított. És akkor Ön tesz egy nagyon elismerő megjegyzést erről a magyar költőről. Mire a mesterdetektív rádöbben saját mély ostobaságára.

Nem tudom, hogy kerülhetne be pl. egy délelőttön a királyi palotába ez a magyar (gyakorlatilag évtizedek óta Svájcban élő!!!, ottani állampolgárságú!!!), s hogy akad­hatna ott össze Önnel? Ennek a találkozásnak a reális körülményeit, az elképzelhető helyszínét, a palota egyik szárnyát, például egyik szobáját, részlegét, az oda vezető utat kellene megismernem legalább elméletileg, például fényképről, hogy ezt a véletlen találkozást reálisan, a logikának megfelelően írhassam meg. Egy nagyon csendes, visszafogott, de súlyos megjegyzésre gondolok. Ismerem az Ön Pilinszkyről írt tanulmányát, mégsem mertem, tudtam megfelelő mondatot választani, amelyet idézek Öntől, anélkül, hogy ne láttam volna Önt az életben, személyesen is. Tehát: helyszín közelebbről, napszak, ok, amiért Ön a palotában jár, a műtárgy, amely Önt érdekli, s amit az én hősöm is keres, de, mint írtam, épp nincs a múzeumban, nem férhető hozzá, csak annak, akit valaki bekalauzol a királyi palotába. Hát erre a kérdésre, ugye, olyan Graham Greene-i válasz kellene, egy kicsit triviális, tudom. Nem Greene – a kérdés!

Kép: Ted Hughes

Megjelent a Tiszatáj 2013/2. számában