Puskás Dániel: Kimaradok egy dobásból

Kimaradok egy dobásból.

(Egyszer neked, egyszer nekem…)

Anyum most dob éppen:

hatost dobott, s lépeget a lila bábuval,

minden lépést számolva s odakoccintva

a táblához.

Mint akit kiszakítottak az örök körforgásból

néhány évtizedre,

úgy néztem, hogy dob

nővérem, majd nővérem után apum.

Néztem, ahogy lépegetnek vagy tolják a bábut.

Láttam, a szomszédban is ég még a villany,

ők is valamiféle társast játszottak,

meg a másik sarkon lakó család,

akiknek csak anyumék tudják a nevét.

Ők is ugyanakkor dobták a kockát,

ugyanakkor lépegettek tolva vagy kocogtatva,

s aki kimaradt a dobásból,

az nézte ezt az egészet.

Mint a kirakós darabja,

melyről senki se tudja, hova passzol,

hisz olyan sok van még belőle

(van vagy néhány milliárd),

s még a fele sincs kész az egésznek.

Csak rakosgatják,

hol ide, hol oda,

de nem passzol sehova,

s a sok nyomdosástól itt-ott már le is jött

a sarkán a papír.

Aztán oldalba bök valaki,

hogy én jövök megint.

Megrázom kezemben a kockát,

s zümmögve repül ki, mint a cserebogár.

Arrébb tolom a bábut.

Aztán anyum dob,

s a lila bábuval kocogtatva számolja a hatot.

Megjelent a Tiszatáj 2011. októberi számában