Prózába öntött zene

LANCZKOR GÁBOR: FOLYAMISTEN

Lanczkor Gábor legutóbbi regénye a kortárs magyar próza terepének azon a részén helyezhető el, mely mind narrációs megoldásait, mind prózanyelvét, mind mozgósított hivatkozásrendszerét tekintve az eddigi hagyományoktól és gyakorlatoktól eltérő utakat jár be. Ezzel a törekvésével nincsen egyedül a jelenleg zajló irodalmi folyamatokban, hiszen egyre kitapinthatóbbá válik egy olyan prózavonulat, melynek témájában, hivatkozási bázisában és szövegvilágában mind jobban keverednek a populáris kultúra alakzatai, valamint a „klasszikus” irodalom és kultúra hagyománya.

A Folyamisten hat nagy részre tagolódik, amelyek cselekménye különböző időkben és helyszíneken játszódik és amelyek között kezdetben nincsen nyilvánvaló kapcsolat. Az Álom üledéke és a Kaszida címet viselő, legrövidebb részek szerves egységet alkotnak, és a mágikus realizmus nyomait viselik. Ezek a rövid, lirizált szövegrészek teremtik meg a kötet szétfutó, egymástól függetlennek tűnő szálai között a logikai egységet. Az így megteremtett kohézió azonban elsősorban nem a történet szintjén érvényesül, sokkal inkább tematikus jellegű, és a regény szimbólumrendszerét fogja össze egyfajta metanarratívát hozva létre.

Az egymáshoz a cselekmény szintjén lazán kapcsolódó történetek közös vonása a város fontossága, ahol a történések végbemennek. Minden város maga is fontos szereplője, főszereplője a történeteknek és természetesen hatással vannak a bennük élő emberek sorsára. Ezek a városok – Róma, London, Szeged – egy közös vonással bírnak: folyó szeli ketté őket. A Folyamisten e folyók karakterén keresztül szerveződik szöveggé. A folyók kötik össze a városokat – ha földrajzilag nem is, szimbolikusan mindenképp – ahogyan a szereplőket is. Ők az alapjai a városok létrejöttének, a bennük lévő életnek, így végső soron ők a tanúi az elbeszélt történeteknek is. Lanczkor regényében a folyók a történet elmesélhetőségének garanciáivá és így a történetmondás szimbólumává válnak, noha szimbólumként nem merül ki ennyiben a funkciójuk. A módszeresen és elegánsan játékba hozott szerepköreik által végül már-már metafizikai erőkké válnak a Folyamisten folyói.

A fejezetek címválasztásai is a szöveg hagyományostól eltérő történetkezelésére irányítják a figyelmet: az asszociatív, szimbolikus kapcsolatok jelentik a kulcsot a regény megértéséhez, nem pedig a kauzális logika. Az első történet a Japán címet viseli és bár a helyszínek végig nagyon fontosak a kötetben, csupán a fejezet bonyolultan felépülő szimbolikája indokolja a címet, nem pedig a történet helyszíne – ami valójában egy közelebbről meg nem nevezett Pest megyei kisváros és Róma. A történet homoszexuális hajlamaival küzdő katolikus papja kifejezetten sablonos alakként hat, ám ekkor még nem egyértelmű az olvasó számára, hogy kik is a valódi szereplői ezeknek a történeteknek, ahogyan az sem, hogy mennyire aktív értelmezőt és a cselekményt kevésbé fókuszba állító interpretációs stratégiát kíván magának Lanczkor könyve. Ám minden befejezett oldallal egyre inkább megtanítja olvastatni magát a regény. Lassan, fokozatosan, egyfajta különös, nehezen nevén nevezhető ritmusra sajátítjuk el a szöveg belső szabályait, és értjük meg működését.

A Folyamisten működését is a folyómetaforával lehet a legszemléletesebben modellezni, nem csupán a kötet belső világa szerveződik e logika mentén. A történetek számos kulturális regiszterből táplálkoznak, melyek – egyajta elitista-kanonizációs észjárás szerint – egymással ellentétes hagyományokból származnak, mint amilyen a „popkultúra” széles tömegeket megcélzó hagyománya, illetve a jóval szűkebb és térmetaforák mentén magasabb pozícióba tételezett rétegeknek címzett „komolyzenei” hagyomány. Ezek az elemek a szervetlen illeszkedés elve alapján éppoly természetesen férnek meg a Folyamisten szövegtestében, ahogyan egy folyó vize is a legkülönbözőbb dolgokat sodorja magával. A (szöveg)folyamban ezek az elemek természetesen léteznek egymás mellett, nincsenek gondosan elkülönítve: összeérnek és kölcsönösen hatnak egymásra. A klasszikus képzőművészeti alkotások megidézése és a popzenei áthallások egészen egyedi, mégis nagyon ismerős szövegvilágot alkotnak, melyben otthonosan mozoghat az olvasó. Éppen e természetesen ábrázolt kulturális heterogenitás miatt lehetségesnek tűnik a Folyamisten egy esztétikai olvasata, melynek mentén felvázolhatók a szöveg által feltételezett kultúraalkotó és -felosztó szabályok – ez csupán egyetlen lehetőség a sok közül – és egyáltalán nem a legizgalmasabb – amit a kötet felkínál.

Lanczkor Gábor nem csak prózaíró, de költő és zenész is. Ezek a tények a szövegen is rajta hagyják a bélyegüket. A már említett gyakori zenei hivatkozások mellett a Folyamisten maga is muzikális, a történetvezetésben felfedezhető egyfajta ritmika, mely örvényszerűen, egyre gyorsuló ütemben viszi az olvasót a zenei, filmes, irodalmi utalások és az ezek köré, illetve ezek segítségével felépülő folyószimbólumok mélyére, így fedve fel egyre több és több jelentését, értelmi lehetőségét a különálló történeteknek, egészen a (majdnem) mindent magyarázó epilógusig, mely azonban vakbélszerűen redundáns eleme a szövegtestnek. Kissé didaktikusan, noha nem kevés játékossággal, tesz arról, hogy az olvasó biztosan megértsen mindent, ami az előző háromszáz oldalon történt, ám a főszöveg nem szorul rá az epilógus magyarázatára.

A zene fontos szerepe mellett – melyet tovább árnyal az a tény, hogy a londoni fejezetben felbukkanó Anarchitecture nevű zenekar valóban létezik és a szerző által létrehozott zenei projekt, amelynek a regény „mellé” készített, azzal összecsengő produkciói az interneten elérhetőek (http://anarchitecture.bandcamp.com/) – a versek is hangsúlyt kapnak a regény szerkezetében. Több fejezet is a tartalmához kapcsolódó költeményben végződik, ezzel azt a hatást keltve, hogy a próza hatóereje végén, annak elnémulása után, a líra nyelve veszi át a helyet és teszi így teljessé a regénykompozíciót.

Lanczkor Gábor regénye összességében különös vállalkozás a kortárs prózában, mely líraiságával és zeneiségével, a mozgatott hivatkozási rendszerével, érdekes szerkesztési módszereivel és rétegzett szimbólumrendszerével izgalmas kísérlete a zene prózanyelvi megszólaltatásának.

(Lanczkor Gábor: Folyamisten. Libri Kiadó, Budapest, 2014. Ára: 3490 Ft.)

Szabó István Zoltán (Steve)