Szó-bridzs
Még nyelvemen sincs a szó, Te már egészen érted azt
(139. zsoltár 4)
Szereplők:
FÉRFI
NŐ
ISTEN
Üveghangok. Poharak koccanása. Üveggolyók, vasgolyók ütközése. Egy papírlap tépődik ketté.
FÉRFI:
Látom a saját szemem: rám nézel vele. Oly szótlanul kívánom, fogadj el, hogy majd meghalok bele. Elmémmel gondolsz bele? Tulajdonított igazságunk van. Sajátunk nincs. A Mémrá, az Írás cselekedete lett átkönyvelve a mi rubrikánkba. S ő azt kapta, amit nem érdemelt. Halált. Mi, akiket képviselt, kaptunk örökre szóló hitelt. Zárójelben mondom: (hit-elv).
NŐ:
Ölemmel kóstolsz. Hajammal csókolsz. Körmöddel bókolsz. Megfigyelhető az Élő Kövek Evangéliumában, például, hogy amikor Isten mindenhatóságával, mindenütt jelenlévőségével, örökkévalóságával és mindentudásával látszólag összeegyeztethetetlen, térben, időben lokalizált, „emberi” cselekvését vagy jellemzőit elemzi az Írás, a Targumok ezeket rendszeresen elválasztják Isten személyétől, és az Isten-nevet vagy az Elóhím szót az „Örökkévaló Szava” [Mémrá Ádonáj] vagy az „Örökkévaló Dicsősége” [j’kár Ádonáj] kifejezésekkel helyettesítik. Például a B’résít első fejezeteiben mindaddig változtatás nélkül fordítják Isten neveit, ameddig a szöveg azt nem állítja, hogy az Örökkévaló Isten „járkált/sétált a kertben”. Ezen a ponton azonban az Ádonáj Elóhím szavakat mémrá Ádonáj Elóhímnek fordítják, azaz: „az Örökkévaló Isten Szava” sétált a kertben. A szó járkál örömében, hogy szellőztesse „boldogságát”. Az érzést, ami voltaképp egy fogalmazvány, az írás csimborasszója. Egy dokumentum, ami tulajdonképpen egy ablak. Fájl. Isten személyes fájlja.
FÉRFI:
Csak gondoljuk, hogy jó volt. Csak képzeljük, hogy emlék. Mert benne volt a nemlét, születése pillanatában kilesték az esték, hogy az égbolt belsejére fessék! A fájl genealógiája tetszik. Honnan idézted. Széttrancsírozva-összeollózva?
NŐ:
A Tóra egy úszó sziget. Billentyűkbe csomagolt illat-selymekből vannak a sejt-kagylói. Tedd a kezed a hasamra! Testemmel mártózol meg a sötétségben. A feje tetejére állított égben. A szoba másnapos szagában. A ragály-tájban, a ciszternában, a cseresznyefa friss-zöld lombjában. A piszkos ideában, az önelégült vágyban. Boris Vian regényébe tegnap éjjel bemásztam, mint egy szöveg-ágyba. Ágyásba. „Köpök a sírotokra!” Kentaurok.
FÉRFI:
Időhurok szorít egy szappanbuborékot a hálószoba ablakához. Esik. Deleuze és Guattari a „rizóma” és a „rizómás” (az ókori görög ῥίζωμα, rhízōma, „gyökerek tömege”) kifejezéseket használja olyan elmélet és kutatás leírására, amely több, nem hierarchikus be- és kilépési pontot tesz lehetővé az adatok ábrázolásában és értelmezésében. Az Ezer fennsíkban szembeszállnak egy arboreszcens (hierarchikus, faszerű) tudásfelfogással, amely dualista kategóriákkal és bináris döntésekkel működik. Az “orchidea és a darázs” használatuk a kölcsönösség biológiai fogalmából származik, amelyben két különböző faj egymással kölcsönhatásban sokaságot (azaz önmagában többszörös egységet) alkot. A hibridizáció vagy a horizontális géntranszfer szintén jó illusztráció lenne. Vagy a katedra és a bazár. Izrael és Babilon. A hit és a tudás. A Menny és a gnózis.
NŐ:
Ahogy felfénylik a pillanat a porszemek dacára, ott a szőnyegmintán a pupilládból kiszakadt ábra, kis páratextus, ami az Erzsébet ligetben rakott fészket a járomcsontom mögötti házba. Ha nagyon akarja valaki, mondhatja, hogy könnycseppek nedvesítik meg a szövetet. Hiába.
FÉRFI:
Pedig csak egy ellobbant gyufaszál égette hegek. Árnyékok hajolnak a dopamin raktárra. Egy háló terül az elmében a nyárra. Fogva tartja az emléket egy sejt-állat. Pedig az érzések szökni kívánnak.
NŐ:
Elég! Nyolc óra harminc. Igyekezz, mert a 65 éven túliak megelőznek a boltban. Szemcseppet és multi vitamint hozzál. A barna kenyeret és a tejfölt ne felejtsd, juhtúrót és vajat is kéne. Meg korongvattát, hajlakkot, és arclemosó tonikot. Kék kupakos vizet, őszibaracklét, ha kitelik. Meg egy-két konyakmeggyet a pénztárból. Ezeket írtam fel.
FÉRFI:
Hideg víz folyik a konyhacsapból a makrélára a vájdlingban. Kezem feje tüzel, pedig a tenyerem hideg a térded érintésétől.
NŐ:
Na, jó! Minden bizonytalan körvonalú és anyagtalan. A vécépapírból immár néhány méter maradt csupán a virtuális kesztyűtartóban, ahol az álomkagylók reggelre átváltoztak ceruzahegyezőkké. De a rázókeverék és a babaolaj is föl van írva számodra, csak a telefontok melletti hamutálban. S emlékeztetlek, hogy a hűtőszekrény citromhercegnője is kékre penészedett bánatában.
FÉRFI:
Álmos még a cipőm. És fázott is éjjel, láttam, amikor kint voltam hajnali kettőkor, hogy betakarózott egy szuperinfóval. Még az új, öblítő illatú felmosórongyot is odahívta a fürdőszobából maga mellé, hogy el tudjon aludni.
NŐ:
Tényleg, menjél! Mert éhes a mag.
A férfi kikapja a párnája alól a távirányítót és bekapcsolja a tévét. Épp az aperitif törzs főnökasszonya hirdeti a karantén evangéliumot. A férfi kinyitja a bárszekrényt és meghúzza a vermutos üveget.
FÉRFI:
Hozzak egy üveg bikavért? Vagy tokaji aszút. Whisky?
NŐ:
Ja. Szájmaszkot tegyél! Mínuszba fogunk menni, de tudok abban hinni, hogy talált pénzek fognak beérkezni.
Ajtócsapódás.
NŐ:
Itt vagyok a fal mellett, a virágok közt. Tarka virágok párája a fűzöld tengerben. A szirmok tarka sapkás harlekinek. Szárak emelkednek lent a sötét üregekből. A virágok, mint fényből lett halak úsznak a sötét, zöld vizeken. Kezembe veszek egy virágszárat. Én vagyok a szár. Gyökereim lenyúlnak a föld mélyébe, le a kövektől csókolt talajba; majd nedves rétegekbe, ólom- és ezüstérc ereken át. Csupa rost vagyok. Megráz minden remegés, és bordáimra ereszkednek a pehelyfelhők. A szemeim itt fönn álomtalan, zöld levelek.
Fogom a bánatom, s rárakom a bükkök gyökereire. Megvizsgálom, kezembe veszem. Nem találnak meg. Mogyorón élek, s tojás után kutatok a szederindák közt, csapzott lesz a hajam, sövények alatt hálok, árkokból iszom, valaki megfogja a csuklómat az udvaron, a kútnál. Hét évesen. „Gyere be velem a tisztaszobába! Mutatok neked valamit.” Ki ez? Gondolom. De már ölbe is kap és hurcol a hagymaszagú, izzadt haramia be, a legszentebb fekvőhelyre. Ahol annak idején a nagyszülők fekhelye volt. Hihetetlen: a bűntény a legtisztább díszletek között fogant. Nagymama párnái között. Mintha egy csörgőóra szólalt volna meg a lábaim között. És csupa vér lett minden emlék. És fájt az ébredés. A körmeim a gonosz hátába vájtam, csontig. Undorommal gravíroztam bele a mohó bőrbe. Meg kellett volna halnom.
A tévében a spanyol-, és az olaszországi, koronavírusos haláleseteket sorolják. 978 és 999. A pápa imádkozik. A következő perc törtrésze már a hüvelykúp reklámé.
FÉRFI:
Megint ki van sírva a szemed.
NŐ:
Az egyedüllét rögtön levesz a lábamról. Ez a rohadt blokád az oka.
FÉRFI:
Akkor megint elmondom, amit nem lehet elégszer. Az összes, lehetséges orvosi, pszichológiai lehetőséget „feléltük”, hogy kijuss ebből a traumából. Mit tegyek még, az Isten szerelmére, hogy vége legyen?
NŐ:
Ne kiabálj! Legyél még gyöngédebb. Finomabb. Megértőbb!
FÉRFI:
Na, ne! Ennél már nem lehet többet tűrni. Egész éjszaka mennie kell a tévének. Esetleg hajnal ötkor kapcsolhatom ki. Én meg nem bírok mellette aludni. Ha éjfélkor megkívánsz egy almát, meghámozom. Ha félni kezdesz, veled virrasztok.
NŐ:
Én tartalak el. Ne haragudj, hogy újra emlékeztetnem kell Téged. Neked tizenöt éve nincs, munkahelyed Én jól keresek. Te egész nap itthon üldögélsz és írod az esszéid. Tulajdonképpen te osztod be az idődet. Ebben az esetben elvárhatom, hogy bevásárolj, elmenj az ebédért, kicsit kiporszívózz!
FÉRFI:
Hagyd abba! Máris megfájdult a fejem.
NŐ:
Most jön a lelki zsarolás. beveszed a gyógyszert és elalszok. Én meg le vagyok ejtve.
FÉRFI:
Most tényleg komolyan ki bírod ejteni a szádon ezeket a szavakat? S ilyenkor hol van a keresztény alázat? A Biblia igazsága, hogy a nő teremtetett a férfiért. Én tekintettel vagyok a Te betegségedre, te meg nem az enyémre.
NŐ:
Most legyek igei, derék asszony, aki akkor teszi szét a lábát, amikor az ura megparancsolja, vagy legyek posztmodern humanista, aki elkényezteti a migrénes házastársát. És hagyja, hogy megmaradjon gyenge jellemnek.
FÉRFI:
Ez övön aluli.
NŐ:
Jó. Ne haragudj! Fejezzük be. Ha gyereket akarunk, itt az idő. Csináljunk.
A férfi eltolja magától az asszonyt.
FÉRFI:
Csupa ellentmondás vagy. És nem fogod fel, hogy megsértettél. Ég és föld. Egyik pillanatban szapulsz, utána meg elérzékenyülsz és odabújnál. Ez a rapszódia elviselhetetlen. Vagy színlelés az egész vagy ha tényleg ilyen a „természeted”, nem akarom a jellem kifejezést visszahárítani Rád, akkor meg alkalmatlan vagy anyának.
NŐ:
Takarodj a konyhába! Estig egy szót se akarok hallani tőled.
Hozzávágja a párnát. Majd a poharat. Zokog.
FÉRFI:
A pohár egy emlék volt. Hol van ilyenkor az Istened? A frenetikus géniusz. A grandiózus virtuóz. Aki kolosszális ujjaival gyurmázta a tested ilyen csinosra. És bölcsességgel ajándékozott meg, hogy ledumáld a férjed minden szituációban. Miért nem ad már nekem egy kiadóigazgatói állást? Hogyan gondoskodik egy „testvérnőről”? Aki szívből hisz az igazságra és szájjal vallja meg minden áldott este, hogy egyetlen ellene készült fegyver sem lesz jó szerencsés ellene. S amikor a férje kiteszi a lábát, legtöbb esetben összeomlik. Milyen Örökkévaló az ilyen, aki nem hallja meg a kiáltását a szolgájának? Ráadásul a fiának az engesztelő áldozata is a delikvens rendelkezésére áll. Azon kívül a Szellem, Aki benne lakik és Vele marad. Tehetetlenül vagy inkább direkt nézik el a világ újabb, iszonytató szenvedéseit. Vagy most ítélet van? Tessék mondani? Ez már az apokalipszis? A jelenések nevű, textus receptus? Kitűnően felépített teológia, csak egyelőre nem működik Nálad. Meg a Galaktikában sem.
NŐ:
Hogy merészelsz így beszélni? Szemét vagy. Elmegyek.
A nő fölveszi a bőrdzsekijét. Ajtócsapódás.
FÉRFI:
A kurva életbe! Bárcsak meg tudnék nyugodni. Adja már meg az Isten!!
Kiveszi a hűtőből a dobozos sört. Iszik. Mire visszamegy a szobába, a fotelben egy negyvenes, szakállas férfi üldögél keresztbe tett lábakkal. Kikapcsolja a tévét.
Ki maga? Tűnjön el! Ez az én fotelem.
ISTEN:
Fogd be! Most halott leszel tíz percig, hogy ne tudj ugrálni! De a füledet nyitva hagyom. Azután majd föltámasztalak.
A férfi lefagyva ül a szemben levő széken.
Ki akarja elhomályosítani örök rendemet tudatlan beszéddel? Hol voltál, amikor a földnek alapot vetettem, öreg? Tudod, ki szabta meg az Univerzum méreteit, vagy ki feszített ki fölötte mérőzsinórt. Meghívtak-e a szellemi lények a fogadásra, ahol együtt vigadoztak a hajnalcsillagok, és ujjongtak mind az isteni ifjak? Ki zárta el ajtókkal a tengert, amikor buzogva előtört a föld gyomrából? Hol voltál? Amikor felhőbe öltöztettem, és sűrű homállyal takartam be az óceánt? Amikor határt szabtam neki, zárat és ajtókat raktam rá, s ezt mondtam: Eddig jöhetsz, tovább nem, itt majd megtörnek büszke habjaid! Lett-e parancsodra reggel, mióta élsz? Kijelölted-e a hajnal helyét, hogy szélénél fogva megragadja a földet, és lerázza róla a bűnösöket? Így formálódik a föld, mint az agyag a pecsét alatt, ráncokat vet, mint egy tarka ruha. Föltárultak-e előtted a halál kapui, a homály kapuit láttad-e? Fel tudod-e fogni, milyen széles is a föld? Mondd el mindezt, ha tudod! Eljutottál-e a hó raktárához? A jégeső raktárát láttad-e? Ki most az apja az esőnek, és ki nemzette a harmatcseppeket? Kinek a méhéből származik a jég, és az égből hulló darát ki hozta világra? Ismered-e az ég szabályait? Talán te adsz neki uralmat és értelmet a földön?
Az a fajta önelégültség, gőg, felfuvalkodás és kevélység, kérlelhetetlenség, ami benned van, egyfajta esszenciája az öncsalásnak és a gyűlöletnek, az önzésnek és az önámításnak, amely jellemzi a jelenvaló világot. Mintapéldánya lettél az érzéketlen férfiaknak, akik nem képesek önmaguk bűvköréből kitörni s ezzel megakadályoznak minden segíteni akaró, bejövő „hívást”.
Nem várnád meg egyszer az életben, hogy a feleséged kívánjon meg téged? S ne ostromolnád minden áldott reggel? Bírj ki pár napot szexre gondolás nélkül! Olvass! Hegel. Kant. Nietzsche. Tessék bepótolni, amit az egyetemen ellógtál! Ne rögtön a lábai között keresgélj, hajnalban. Azt szeretné, ha a természetét, a tudását dicsérgetnéd, méltányolnád. Naponta fölfedeznéd egy-egy új, jó tulajdonságát. Elveszed a kedvét az eggyé levéstől?
Ő nagylelkű hozzád. A múlt héten is egy bőrtáskát vett neked, harminc rugóért. Az előtt egy öltönyt, amiben a jazz napokon feszítettél és figyelgetted a gordonkás lányokat. Megfordult a fejedben, hogy ezek közül egyet megkóstolnál. Pedig a nejed hűséges hozzád. Számtalanszor lemondott a te javadra, hogy neked kedveskedjen. A dugi pénzét is rád költötte, megvette neked az új számítógépet, immár nem kell várnod rá, hogy befejezze a verseinek a csiszolgatását, hanem te is írhatsz vele egy időben. A feleséged apja magához vett volna a vállalkozásába, de te elutasítottad. De neked snassz volt a mezőgazdasági munka.
Az Úr feloldja a némítási programot, egy intéssel. (Közben szaxofonozik.)
FÉRFI:
A nejem a kolleganőivel szemben nagyon kíméletlen, kemény, célratörő, a portfólió tanításhoz nem adta kölcsön a tanulmányát, nem osztja meg velük, amivel rendelkezik. Karrierje során mindenkin átgázolt. Így lett munkaközösség vezető.
ISTEN:
Senki fölött ne ítélkezz, amíg nem voltál abban a helyzetben, amiben ő.
FÉRFI:
Arra gondol talán, hogy a munkatársai meg belerúgtak több esetben, és ezért volt velük olyan felemás?
ISTEN:
Ha tudod, akkor miért kérdezed? Évekig kirekesztették a közösségből, mert nem ment velük a Bükkbe, a bulizós összetartásra.
FÉRFI:
Uram, hadd kérdezzek! Mi az oka ennek a járványnak?
ISTEN:
Előbb hallgass és bánd meg, amit tettél! A magas önértékelés feltétele az alázatosság. Csak a hívők számára lesz világos, egy idő után, amit cselekszik a Menny.
FÉRFI:
Te feminista vagy, Örökkévaló?
ISTEN:
Soha. Amilyen mértékkel mérsz a nejednek, olyannal kapsz te is fentről.
Ha te a nagyobb csirkecombot veszed ki permanensen a feleséged elől, meg elteszel a honoráriumokból magadnak, hogy ne tudjon róla, akkor veled szemben mindig a kisebb lehetőség fog megvalósulni az ügymenetek során.
FÉRFI:
Csak ennyi az egész törvény. Nem létezik, hogy érvényesül.
ISTEN:
Hosszú távon bejön.
FÉRFI:
Hozd haza a feleségem, légy szíves. Próbálkozom a jószívűséggel, ha segítesz.
A nő belép, abban a pillanatban az Úr köddé válik. A nő átöleli a férjét.
NŐ:
Kezdjünk új fejezetet. Egyébként a most költözött a szomszédunkba egy jóképű színész. Ismerem a tévéből. Láttam innen távozni. Bemutatkozott és csavarhúzót kért tőlem az előbb.
