Tiszatájonline | 2024. február 27.

Pilinkél

RADNAI ISTVÁN

Elítélt jelentkezik a bv intézet kapujában.  

Átadja a behívóját. A kapuőrség rávezeti az érkezés idejét, óra, perc. Hamarább nem érkezhetett volna és később sem. Egyetlen helyijárat kanyarodik az intézmény elé. Hozza a váltást. Rabot és bv alkalmazottat. Délben jön a következő.

Elítélt az öltözőben, leadja a civil ruhát és az értékeit. Zuhanyozás. Átveszi a tyúklábast, méret bemondásra. Irány a körlet. Az őr becsukja mögötte a rácsokat, Kettőt.

Ebéd. Jelentkezés a nevelőtisztnél. Őrizetes elővezetik.

– Jelentkezzen!

Megmondja a nevét és számát.

– Pihenj!

Nevelőtiszt előtt a személy dossziéja.

Azért megkérdezi:

– Mi a civil foglalkozása?

Őrizetes vigyázban áll, jelent.

– Mondtam, őrizetes, pihenj!

– Értettem.

– Tanár? Nem fiatal, hány éve.

– Igen, 40 év gyakorlattal.

– Sikkaszott?

– Nem kérem, kényszerítés.

– Volt korábban büntetve?

– Nem, kérem. Több kitüntetésem van.

– Mondtam már, pihenj! Üljön le!

– Értettem.

– A könyvtárban fog dolgozni.

– Értettem.

– Ne jelentsen folyton és ne mondja: értettem. Beszélgetünk. Van kedve hozzá? Vagy a szabad levegőn szeretne dolgozni? Most törik a kukoricát. a konyhásoknál betelt a létszám.

– Köszönöm, inkább a könyvtárban.

A nevelőtiszt rágyújtana, de tilos zárt helyen. Nem mutathat rossz példát. Sóhajt egyet. Kupleráj van a könyvtárban, se katalógus, se rendben vezetett kartoték. A statisztikától leizzad.

Az új állapotú, de poros könyvek rendben állnak a polcon, alfabetikus sorrendben. Nicsak! Témakörök szerint és azon belül ábécében. Ilyen még nem volt.

Egy hét múlva félig üresek a polcok. Az őrizetes előtt egy újságpapírba bekötött füzet.

– Lajos, vagy hogy hívják magát őrizetes… Mi történt a könyvekkel?

– A tegnapi könyvtári órában kivették őket a rabok.

– Nem rabok, tanulja meg, nem Jókai korában élünk! 

A nevelőtiszt elmosolyodik, Először tesz ilyet. Előveszi a cigaretta tárcáját, aztán csak beleszagol és elteszi. Majd legközelebb. Bár a szűk dohányzóban csak a bv alkalmazottak tartózkodhatnak, de kivételt tesz, az igazgató után, neki van a legmagasabb rendfokozata…

– Hogy csinálta?

– Cellánként magam elé kérettem a rab… az őrizeteseket. Még csak az első emeletnél tartunk. Itt a füzet. Cellaszám…

– Körlet! – kiált rá önkéntelenül. Megszokta.


Eltelik fél év. A könyvtáros engedélyt kér, olvasókört akar indítani.

– Megbeszélem a parancsnokkal. Legfeljebb négy fő és egy szolgálatos.

– Értettem. Azaz köszönöm.

Másnap.

– Engedélyt kaptam a kísérletre. 

A nevelő tiszt leül. Közben valaki behozza a négy széket.

– Még egyet!

– Értettem.

– Szolgálatos, a maga szavajárása ez az értettem? Ezek az őrizetesek magának is emberek. Tönkreteszi a munkámat! Hívja be, kérem, az első csoportot!

– Ők mezőgazdasági könyveket vittek magukkal, de az egyik kivette a Távol Moszkvától címűt, mondván, jobb távol lenni. A tiszt elmosolyodik.

– Honnan szedte ezt a könyvet?

– Volt, kérem, egy bontatlan doboz.

– Leselejtezni! A fiókban találja a nyomtatványt, Majd rendelek helyette vagy elkérem a városi könyvtárból a százforintos fölöspéldányokat. Úgy sem volt időm olvasni az adminisztráció lefoglalt. Szóljon, ha van egy kis ideje.


Másodszor hullanak le a levelek. Kiparancsolja sétára a könyvtárosát. De nem a börtönudvarra mennek. Pilinkél a hó, kimennek a kapun, a tiszt leadja a kilépési engedélyt az őrségnek.

– Beszédem van magával, Jóska! Felterjesztettem házi őrizetre. Kap egy jeladót és ápolhatja a feleségét, A környezettanulmány szerint betegeskedik, Nem fiatalodnak.

– Köszönöm, százados úr.

– Most kivételesen, Feri! Már nem sokáig marad itt. Kaptam egy másik tanárt. Priuszos. Itt piheni ki a fáradalmakat a könyvtárban. Nincs szívem répaszedésre beosztani.

Megkínálja a könyvtárost, rágyújtanak.

– Megszoktam magát, de miért tartsam idebent. Bűnismétlés lehetősége nem áll fenn, nyugdíjazzák. Mellette bárhol dolgozhat, ahová gyerekek nem járnak. Még cukrászdában sem. 

A könyvtáros megszédül. A tiszt utána kap.

– Mi van magával?

De nem vár választ.

Radnai István