Pezsgőbuborékok

– Tényleg nem lenne baj? Biztos vagy benne? – kérdezgettem a férjemet.

– Biztos – felelte. – Teljesen komolyan gondolom. Lefekhetsz bárkivel, vagy belemehetsz akár tartós kapcsolatba is, ha van rá energiád, engem nem zavar. Bennem nincs birtoklási vágy. Nekem semmi kedvem más nőkhöz, de te szabad ember vagy, csináld, ami jól esik. A mi kapcsolatunkat ez nem befolyásolja, amíg őszinték vagyunk és szeretjük egymást. Na, mi is lesz ma az ebéd? – mosolygott rám és újra belefeledkezett a könyvébe.

Arra gondoltam, mázlista vagyok, hogy enyém ez a csodálatos pasi, aki ennyire önzetlen és magabiztos. Tévedtem. De akkor egy pillanatra felborzolta az összes szőrszálamat a szabadság gondolata, annak ellenére, hogy soha nem gondoltam magamról, hogy ketrecbe zárt vadállat lennék, aki a monogám háztartása falai közt rója a köröket rácstól rácsig. Jól megvoltam, eszembe sem jutott szökni. Igazából a férjem tehet mindenről, egy szavába került volna, és nem történik meg. Nekem nem volt fontos. De hosszú évek óta először láttam meg valakit rajta kívül.

Ha jobban belegondolok, a kajaszállító cég volt a hibás. Túl sok pezsgőt hoztak. Persze az is lehet, hogy nem túlzás a hat üveg tizenöt főre, biztosan van olyan buli, ahol ez éppen megfelelő mennyiség, de ki gondolta volna, hogy öten autóval vannak, négyen pedig utálják a pezsgőt? Jópofa volt üvegből inni, aztán a Kolléga kitalált néhány pezsgőivós játékot és páran beneveztünk egy elég hülye versenybe is.

Az egész csak azért történt meg, mert elmegy a cégtől a Kolléga. Ha nem tartunk búcsúbulit, minden máshogy alakul. Ha nem pörgött volna egész héten a fejemben, hogy talán soha többé nem találkozunk, akkor megmaradt volna a képzeletemben újra és újra lejátszott ábrándozásként, ami unalmas megbeszélésekre tökéletes. Főleg, amikor szemben ül, időnként aranyosan grimaszol és érezni az arcvize illatát.

Végső soron a pezsgőbuborékok okozták, amik mindig felfelé szállnak és a hangulatot úgy viszik fel magukkal, hogy az önfeledt szédülést egyenesen az agyam prefrontális kérgére zúdítják, és onnantól nincsenek releváns kérdések és átgondolt válaszok. Ezek a buborékok tehettek róla, hogy jó ötletnek tűnt kettesben kimenni a tetőteraszra, egymás szájából pezsgőzni tovább, utána pedig a még több buborék elintézte, hogy a kollégák és főnökök jelenlevősége, véleménye és észrevételei eltűnjenek a gondolataink közül, csak ketten maradjunk az agyunkban és érhálózatunkban zakatoló buliban, a liftben, a taxiban, az előszobában, a hálószobában és a zuhanyfülkében.

Reggel értem haza, álmosan, de egyáltalán nem fájt a fejem és nem is szégyelltem magam. Csak a Kolléga felesége miatt éreztem kicsit kellemetlenül magam, ő biztosan nem olyan nagyvonalú, mint a férjem. Kár, hogy kiderült, nem elegáns dolog benyögni, hogy házas vagyok, akkor, amikor már úgyis mindegy. De semmi baj, megbeszéltük, hogy egyszeri alkalom volt, a felesége soha nem fogja megtudni, senkinek nem lesz belőle baja. Ezért is örültem annak, hogy már nem fogunk együtt dolgozni.

A férjem éppen reggelizett. Amikor beléptem az előző esti bulis szerelésemben, csak felpillantott a zabkásából. Elmondtam, mi történt, erre kedvesen bólogatott, kávét ivott és elment dolgozni. Fiatalnak éreztem magam és őrületesen vonzónak. A Kolléga feleségét sajnáltam megint egy kicsit. Aztán lezuhanyoztam.

Két nap múlva egy nagy szatyor friss zöldséggel és teljes kiőrlésű rozsos bagettekkel érkeztem haza. A lakás sötét volt, a fűtés sem ment. Felkapcsoltam a villanyt, bepakoltam a hűtőbe, aztán körülnéztem. Valami furcsa volt, de elsőre nem tudtam, mi. A hálószobában jöttem rá: a férjem összes ruhája eltűnt, a férjemmel együtt.