Nem lett védőpajzs
Kner Izidorné Netter Kornélia emlékére
Nem lett védőpajzs Nelli néni sonkapáca, szakácskönyve, ingyenkonyhája, kézzel másoltan is mezővároska-szerte kerengő, sok-sok jóízű receptje, köztük egy ünnepi kalács, de még talán az sem, ahogyan 1927 február elején Izidor bácsival az Úri Kaszinóban fellépő Móricz Zsigmondra és színésznő nejére, Máriára várt. Pedig ő nem asszimilált, mindössze magyar volt, mint bárki más, a régi Gyomán. Már kilenc éve özvegyen és éppen hetvenhárom évesen várta a gáz és várta a kíméletlen, mohó kemence.
Kner Imre „Parainesise”
„Mindig gondolj arra, hogy mi magyarok vagyunk, magyarnak nevelt
bennünket dédapád, nagyapád és szüleid is, és minden okunk, jogunk
megvan arra, hogy jó magyarnak érezzük magunkat.”
(Kner Imre levele Budapesten tanuló Mihály fiának, Gyoma, 1938. szeptember 11.)
Büszke és reménnyel teli Bolyai „felsőkereskedelmistaként” még mindössze meghatódott „Apuska” nyugodt hangú levelén 1938-ban az akkor csak tizenhatéves Kner Misi, az intő apai sorokban komolyan „Mihály fiamnak” titulált, későbbi, munkaszolgálatból megszökött, tehetséges nyomdászpalánta, saját ősei, s Tótfalusi Kis Miklós, a Kner-cég egyik védjegye méltó örököse. Még nem ismerte a jövőt: hogy hét év múlva, nemsokára, önkéntes pusztulásba hajszolja negyvenötben nagyanyja, Kner Izidorné, családi nevén „Kedves Anyánk”, és szülőanyja, a Bartók-tanítvány, Kner Imréné Kulka Etelka auschwitzi , s a valamikor neki „Parainesis”-t író, egyszerre bölcs és naív apja mauthauseni füstté változása. Kner Imre, nagyapám barátja, könnyek közt olvasva ezt a szép, intő levelet, vigaszt mindössze egy óhajban lelhetek: legyen az „élők kötelékébe” bekötve szorosan lelketek, és a megszolgált emlékkövek sokunkban felmagasló sírotokról el soha ne tűnhessenek.
És utoljára még…
Kner Zsuzsának
És Zsuzsa utoljára egy másodpercre látta nagyanyja, Kner Izidorné reszketeg mosolyát, s anyja, Kner Imréné Kulka Etelka még ott és akkor is billentyűkre szomjazó kezét, szép, hófehér ujjait. De bedöndült aztán a fulladásba sodró, hírhedett ál-zuhanyzó ajtaja mögöttük, s ő, az életre-ítélt nem láthatta meg sokáig a csillámló tükrű Köröst és Gyoma kék egét, hisz mindenütt sokáig a szürke, fenyegető füst őrködött. Gyoma – Auschwitz, 1944
