Tiszatájonline | 2021. október 20.

Páros mágia

SZABÓ T. ANNA ÉS DRAGOMÁN GYÖRGY A SOMOGYI-KÖNYVTÁRBAN
Kortárs irodalmunk legrokonszenvesebb házaspárja, Szabó T. Anna költő és Dragomán György író hétfőn Páros mágia címmel családias hangulatú esten beszélgetett tárgyakról, könyvekről, műhelytitkokról a szegedi Somogyi-könyvtár I. emeleti közösségi terét megtöltő olvasók előtt… – HOLLÓSI ZSOLT BESZÁMOLÓJA

SZABÓ T. ANNA ÉS DRAGOMÁN GYÖRGY A SOMOGYI-KÖNYVTÁRBAN

Kortárs irodalmunk legrokonszenvesebb házaspárja, Szabó T. Anna költő és Dragomán György író hétfőn Páros mágia címmel családias hangulatú esten beszélgetett tárgyakról, könyvekről, műhelytitkokról a szegedi Somogyi-könyvtár I. emeleti közösségi terét megtöltő olvasók előtt.

– 2020 márciusában, a pandémia miatti lezárások előtti napon ugyanezen a helyen beszélgettem, az volt az utolsó fellépésem nagyon hosszú ideig. Később megértettük, ez valaminek a vége és valaminek a kezdete is volt. Érdekes érzés most megint ugyanitt ülni úgy, hogy közben eltelt másfél év – indította a Páros mágia címmel meghirdetett estjüket Dragomán György Szegeden, a Somogyi-könyvtár I. emeleti közösségi terében az érdeklődő olvasók előtt.

Felesége, Szabó T. Anna elmesélte, az interneten vásárolt valamit, amit az est előtt épp egy szegedi boltban kellett átvennie. – Meglepetésemre az üzlet vezetője készített nekem egy ajándékot: egy tízfilléres egy órába applikálva. Az idő pénz – és körülbelül ennyit is ér. Ez az eset különleges irányt adott most a gondolkodásomnak, mert eszembe jutott a küzdelmünk a tárgyakkal. Jellemzője a mi életünknek a ragaszkodás a tárgyakhoz és egymáshoz.

– A tárgyakhoz való viszony alkatilag határozza meg mindkettőnk gondolkodását. Az enyémet nyilván azért, mert egy nemlétező múzeumban nőttem fel. Marosvásárhelyen a nagyapám volt a természetrajzi és néprajzi múzeum első igazgatója. Tulajdonképpen a nagymamámmal ketten ők hozták létre a gyűjteményt. Amikor én megszülettem, a nagyapám már nyugdíjas volt három éve, de nem úgy ment nyugdíjba, ahogyan szeretett volna, ezért többet be sem tette a lábát a múzeumba. Pedig én nagyon vágytam oda, mert rengeteget hallottam róla. Hogy pontosan mi történt a nagyapámmal, az egy olyan titok, amit valószínűleg nekem kell majd visszamenőleg kibogozni vagy kitalálni. Az író néha kitalálja a múltat, vagy kitalál egy másik múltat. A Máglya című regényem is erről szól – fogalmazott Dragomán György, aki sajátos, hadaró stílusában arról is beszélt, gyerekkora úgy telt, hogy a tárgyak megszerzése és eladása, a gyűjtés nagyon fontos volt számára. Az első novellája is egy gyűjtőről szólt. – Én is egy gyűjteményt raktam össze nagyon plasztikus tárgyakból, és az írásaim nagy része is tárgyakról szól. Rájöttem, hogy a fordítóknak leginkább azzal tudok segíteni, ha az írásaimhoz mellékelek képeket is a tárgyakról. A fejemben lévő, könyveimben felépített hiánykatalógusnak elkezdett így létrejönni egy képes változata. Például a Máglyában szereplő vasalóhoz is kerestem képet. Érdekes, hogy ma már minden tárgyhoz lehet találni fényképet az interneten. Néha egyszerűen, néha bonyolultabban, például a Vaterán, múzeumok honlapján, bárhol. Mindig úgy megyek az ócskapiacra is, hogy keresek valamilyen tárgyat a gyermekkoromból, de általában nem találom meg. Ezért sohasem veszek semmit. Egyszer Bartis Attilával sétáltunk a kisinyovi ócskapiacon, és amikor látta, hogy valamit nagyon keresek, de semmit sem veszek, ideges lett. Elmondtam, hogy milyen bicskát keresek. Kiderült, hogy neki is volt olyan a gyerekkorában. Két évvel később megjelent egy ilyen bicskával, amit Szárhegyről szerzett meg.

– Érdekesek az életünk párhuzamosságai. Most például van rajtam egy kalotaszegi mintás gyűrű. Nyelvész nagyapám, Szabó T. Attila is néprajzi tárgyakat gyűjtött, mert néprajzzal is foglalkozott. Nemcsak Kalotaszegen járt, hanem Moldvában is. Elképesztő hímzés gyűjteménye volt, amit végül a múzeumnak ajándékozott. A Magyarországra költözéskor mindketten sok tárgyat elveszítettünk. A legfontosabb konfliktusforrást közöttünk ma is a tárgyak jelentik: én mindenhez ragaszkodom, a tárgyak elhagyásától is félek, Gyuri viszont mindent el tud engedni – magyarázta Anna, majd felolvasta a tárgyakhoz való viszonyáról is szóló Kacat című tárcáját.

– A rendhez való viszonyunk is nagyon eltérő. Én abszolút rendetlen vagyok – folytatta Dragomán György, majd mesélt gyermek- és felnőttkori ócskapiaci tapasztalatairól is. Kiderült, Anna nem tud, nem is szeret alkudni. Kínában még az is megesett vele, hogy tévedésből „felalkudta” az egyik ajándéktárgy árát. – Egy idő után bizonyos tárgyak úgy működnek, mint egy kulcs, ami kinyit valamit. Fontos szerepük lehet az emlékezésben, így az írásban is. Sokszor szerepelnek fiktív tárgyak is a könyveimben, amik igazából nem léteznek, csak kitaláltam őket. Lassan írok, sokat gondolkodom rajtuk, ezért ezek a tárgyak számomra jobban léteznek, mint a valóban létezők. Már azon is gondolkodtam, rá kellene venni iparművészeket, csinálják meg ezeket.

– Gyuri a Máglya című könyvét kicsi cserepekből rakta össze. Nem tudtam elképzelni, hogyan lesz ebből regény. Gyönyörű részek voltak, azzal az iszonyú intenzitással, amivel a tárgyakat megidézi, le is írta a hangyákat, a kertet, a diófát, ezt a taktilis, nagyon érzékien megközelíthető világot. Tulajdonképpen minden rész egy vers volt, nem tudtam, hogy lesz ebből egyszer regény. Amikor elment Finnországba, úgy rakta össze a Máglyát, mint ahogyan a romantikus, múltat felidéző részben az összetört kezű sebész, aki a cserepeiből 3D-s puzzle módjára úgy rak össze egy kancsót, hogy nem folyik ki belőle a víz. Engem ez nagyon megrendített. A többi regényét nem ezzel a technikával írta. A Máglyát érzésből tudta úgy összerakni, hogy nem folyik ki a réseken a víz, és összeáll a regény egy izgalmas, több szálon futó történetté. Épp egy repülőtéren voltam, amikor Gyuri megírta ezt a történetet. Végigbőgtem az utat. Csodálatos élmény volt – árulta el Szabó T. Anna.

– Nem vagyok az az író, aki megtervezi a regényét, egyszerűen tudtam, hogy össze fog állni, és működik majd. Ezt nem lehet tanítani, ez nem egy jól működő módszer – reagált Dragomán György. Olvasói kérdésre válaszolva azt is megfogalmazta, véleménye szerint egy jó író, ha eleget dolgozik az anyagán, meg tud írni bármit.

H. Zs.

A szerző fotói