Tiszatájonline | 2012. április 9.

Parkinson-kór, avagy egy posztmodern betegség története

A Feljegyzések a biciklistákról után tíz évvel nemrégiben megjelent magyar fordításban Svetislav Basara 2006-os regénye Parkinson-kór: a kezdet és a vég címmel. A regény a címben szereplő betegség, a Parkinson-kór leírására vállalkozik, mindazonáltal betekintést nyújt egy meglehetősen torzult, a hagyományostól eltérő értékekkel rendelkező világfelfogásba is […]

Pál-Kovács Ramona írása a világhírű szerb posztmodern regényíró, Svetislav Basara Parkinson-kór: a kezdet és a vég című könyvéről

A Feljegyzések a biciklistákról után tíz évvel nemrégiben megjelent magyar fordításban Svetislav Basara 2006-os regénye Parkinson-kór: a kezdet és a vég címmel. A regény a címben szereplő betegség, a Parkinson-kór leírására vállalkozik, mindazonáltal betekintést nyújt egy meglehetősen torzult, a hagyományostól eltérő értékekkel rendelkező világfelfogásba is. Basara a műben számos fiktív és létező-történelmi szereplőt mozgósít, akik sokszor nem csak a történetek szereplőiként vesznek részt a regény alakulásában, de szerzőivé válnak a szövegek nagy részének.

A narrátor ezeknek az ál-szerzőknek a szövegeiben sokszorozódik meg, már-már a meghatározhatatlanságig elmosva a beszélők, narrátorok, szerzők között meghúzódó határokat. Az egy megtöbbszöröződik, így tartva fenn a többszerzőjűség illúzióját. Mint ahogyan Demjan Lavrentijevics Parkinson, a regény egyik „főhősének” identitása sem állandó, úgy Basara is folyamatos alakváltozásban van, feloldódik az általa megszólaltatott szereplők tollában. Ezzel el is hárítja magától a felelősséget, narrátorai szájába adja a különféle nézeteket, mégis megtartja az összekötő szerepét, ha más nem, a könyv címlapján szereplő szerzői név segítségével. A különféle szövegek összeválogatásának dicsőségét is másra hagyja: a könyv előszavában Pavel Kuzmics Kaszatkin által bemutatott F. R. Voznyeszenszkijre.

A könyv szerkezete emlékeztet a Deleuze-Guattari páros által felvázolt rizóma-szerkezetre, amelyre – szemben az egy főgyökérből és abból kiinduló mellékgyökerekből álló faszerkezettel – a folyamatos, kijelölt központ nélküli csomópontozódás és burjánzás jellemző. Ez a taracknál is megtalálható gyökérrendszer jól szemlélteti a regényben végbemenő mozgásokat, összefonódásokat, kezdet és vég nélküliséget. (Itt megjegyezném, hogy a magyar fordítás címében szereplő „kezdet és vég” megoldás némileg félrevezető, szemben a szerb eredetivel, amely inkább – egy arché és thelosz nélküli dekonstruktív mozzanattal – a betegség felemelkedését és hanyatlását [uspon i pad] mondja.) Így kapcsolódnak össze a könyvben felvonultatott, egymástól különböző (különböző szerző, különböző hang, különböző nézet) szövegek, több egymástól eltérő fontosságú és szerepű csomópontban. Ezek lehetnek ismertebb személyek, mint Dosztojevszkij vagy Nietzsche alakja; témák, mint az urbanizmus létrejötte és feloldódása, a geocentrizmus heliocentrikus képpel való felváltása; esetleg visszatérő motívumok, mint a papírzabálás vagy a disznókkal alvás. Mindezeket a gyökérfonalakat pedig egy nagy értelmezési keretbe, a Parkinson-kór mítoszába helyezhetjük.

A rizomatikus szerkezetű regény, amely fiktív dokumentumok és kommentárok lajstroma, egyszerre próbálkozik meg a parkinsonizmus mint betegség mítoszának megteremtésével, és a modernkori hiedelmek, általános vélekedések átértékelésével. Szoros összefüggésbe helyezi az egyéni betegséget a társadalmi berendezkedés zavarával. A két tényező ugyanis fordított viszonyban áll egymással: „beteg egyén és ép társadalom – vagy egészséges egyének és beteg közösség” (166. o.) – állítja a szerző egyik alteregója. Ez a „szent betegség” tehát nem egyszerűen a hagyományos értelemben vett, hétköznapi betegségek sorába tartozik, mivel kórtörténetéhez tartoznak társadalmi jelenségek és történelmi események is. Hatása nem csak az egyéneken mutatkozik meg, ez csak egy megragadható szelete a jelenségnek, mivel itt „már nem a betegséget hordozó személlyel van dolgunk, hanem a kórral, amely emberi alakban öltött testet” (71. o.) Ez a kór pedig mindent áthat, egyént, társadalmat, történelmet. Roland Barthes a Mitológiákban úgy határozza meg a (modern) mítoszt, mint amely a tárgyak, jelenségek primér jelentéseit egy új jelentéstartományba helyezi. A hétköznapi jelentéssel bíró jel, amely jelölőre és jelöltre bontható, a mítoszban maga is újra értelmeződik mint egy jelölt jelölője, ezáltal jutva el a jelentések új dimenziójába. Így kerülhet ki például a parkinsonizmus feje tetejére állított világában a zuhanyzás a tiszta, egészséges szokások köréből, vagy kerülhet pozitív megítélés alá a háború tisztítótüze.

Ez a posztmodern mítosz, amelyet itt Parkinson-kórként neveznek meg (nem összetévesztendő ez a kór a mai modern társadalomban közkeletű Parkinson-betegséggel), a társadalomban látensen jelen lévő tüneteggyütesként mutatkozik meg úgy, hogy közben túlmutat saját magán. Mindig marad valami a betegségből, ami pusztán a tüneti fenomének szintjén nem ragadható meg. Leírása első megközelítésben névadójának, D. L. Parkinson sajátos élettörténetének elmesélésével történik: „Ez az elbeszélés az életemről szól. Életemet írom le benne, és ez valójában egy veszedelmes kór története. Következzék a betegség kialakulása, lefolyása, fellángolásai és mélypontjai…” (51. o.) Ez a némileg egyszerűen induló alaptörténet burjánzik szét aztán különféle dokumentumok, mellékszálak felvonultatásával, így például az édesapa, Lavrentij Akakijevics Parkinson történetének elmesélésével. Ugyan nehezen értelmezhető a szövegek egymásra következésének logikája, mindenesetre körvonalazódik az, amit parkinsonizmusnak nevezhetünk. Ez a kór népbetegség, hiszen ha hihetünk a könyvben olvasottaknak a világ nagy része fertőzött valamely variánsával, amelyet azonosíthatunk magával az élettel: „Lényegében véve egyetlenegy betegség van, az élet maga, amit az egyszerűség kedvéért Parkinson-kórnak neveztem el.” (174. o.) S hogy egyik-másik emberen a parkinsonizmus más és más tüneteket produkál az mutációinak, a parkinsonizmus A, az „eredetileg spirituális és megtisztító hatású betegség[…]” (28. o.) mellett megjelenő B, C és D variánsnak köszönhető.

A minden érték átértékelésének jegyében született műben a Sesztov és Bergyajev kereszttüzében kialakult misztifikált Dosztojevszkij-képhez, némiképp kiegészítésként olvashatjuk annak az embernek a cselekedeteit, aki 3 nap alatt képes volt elkockázni egy mások birtokainak eladásából származó kisebb vagyont, aki csak színlelte epilepsziás betegségét, s végül, aki nem volt hajlandó főhősünk apját egy mondatnyi mellékjelenet erejéig sem szerepeltetni regényeiben, noha az nagy összegekkel, és saját alkoholizmusával támogatta az írót. A misztikus Jacob Böhme utolsó napjainak elbeszélése némileg lelassítja a történetmesélés folyamatát, órmótlan testként illeszkedik bele a kór leírásába. Mindazonáltal fontos szelete a kór történetének, a történelemben meghúzódó hol lappangó, hol teljes erejével pusztító kórnak. Minden dokumentum, szöveg a kirakó egy darabja, amellyel eljutunk a racionalizmusra alapozott ismeretelmélet és lételmélet posztmodern megkérdőjelezésének folytatásához. A mű szerint ugyanis be kell látnunk, hogy „az eszünk, akár csak az érzékeink, folyton téves következtetésekre csábítanak bennünket” (102. o.), így mindaz, amit egy kór tüneteiként értelmeztünk ugyanúgy lehetne csupán véletlen események sorozata is. Az, hogy ezeket a jeleket éppen hogyan olvassuk, az rajtunk múlik, mint ahogyan az is, hogy a regény elolvasása után milyen fogalmat alkotunk magunknak a parkinsonizmus jelenségéről, hiszen definíciót nem kapunk, de még csak többé-kevésbe koherens meghatározást sem.

Hogy célját elérje ez a szerb regény, témáját orosz földekre helyezi, az orosz kultúra köztudottan a nyugati világ alternatíváját nyújtotta mindig is, egyrészt földrajzi elhelyezkedésénél fogva, másrészt egyfajta kultúrális hibridként ötvözve a keleti és nyugati gondolkodást. Ideális terepnek mutatkozik tehát a kortárs társadalmi értékek újragondolására, hogy innen térben és időben elkalandozva jussunk el az orosz realitáson túllépve valami általánosabb mondanivalóhoz. Egyfajta utazás ez a regény, amely egyszerre valóságos és mitikus-mesei, és amely gondolati kuszaságával mégis egységes marad a parkinsonizmus kórtörténetének keretein belül.

Pál-Kovács Ramona