Örök tanárok, örök gyermekek

Mindjárt a kötet első novellájának kezdő mondatai is erről tanúskodnak: „Bordó köpenyemben magyaráztam. Imádtam a folyamatot, a lépések lépésre rakódását, ahogy elvezettem őket a megértés tetőpontjára.” (7.) És ebből láthatjuk azt is, milyen jó – ahogy szokták mondani – atmoszférateremtő képessége van az írónak. „Minden gyermekhez vezet út.” (63.) – írja Toldi Zsuzsanna. És ő aztán tényleg tudja. 

Mostanság különös aktualitása van a Krétapornak (tanár, gyerek, iskola és – immáron – tankerület… vonatkozásában). Ezért talán még jobban felértékelődhetnek, mind ez a mű, mind a hasonló témájú alkotások. Nem gondolnám, hogy „űrt tölt be”, (hál’ Istennek, itt még nem tartunk), de a fontossága megkérdőjelezhetetlen. 

A következő idézet mindent elmond a – nem is olyan távoli – múltról: „Elárulom, hogy imádtam iskolába járni.” (68.) Így! Ezt amúgy a tanárnő írta, ám sok-sok diák is elmondhatta volna. Ma, most, vajon miképpen módosulna ez a mondat? Ki mit mondana? És: milyen hangnemben? A tanár, akit nincs ki helyettesítse, már ha egyáltalán van bármiféle szaktanár, és akit agyongyötörnek mindenféle adminisztrációval, túlórákkal, felülről való piszkálásokkal – és mindehhez járul még az is, hogy nem fizetik meg őket rendesen. Na, és a diák? A diákok sem hagyják ezt szó nélkül…

Az biztos, hogyha a távoli (vagy nem is olyan távoli?) jövőben olvassa majd talán e könyvet valaki, az esetleg úgy érzékelheti, mintha a krétakorban, vagy egy másik dimenzióban történtek volna meg ezek az események. Szinte alig hihető… De komolyra fordítva a szót, lássuk, milyen az, amikor elszabadulnak az érzelmek: „Van az úgy, hogy összejön a légáramlat, a Nap állása, a kréta csikorgása meg egy csuklás, és elindul a röhögés, mindent elsöprő útján. Kipukkad, megállítani nem lehet.” (68.) Aztán a tanárnő, mint egy legyőzött, bólint: „Végül megadtam magam. Nevessünk! Ilyenkor hagyni kell, hullámai taroljanak csak végig, egyszer úgyis kirepül az ablakon vagy az ajtón.” (uo.) 

Valódi drámák: tragédiák, és mint fentebb olvashattuk, komédiák fordulnak elő a fordulatos és katartikus Krétaporban. Mondjuk ki: jól ír Toldi Zsuzsanna. És teljes mértékben elhisszük neki, hisz sokunk tapasztalata, hogy: „Az osztálytalálkozók egyáltalán nem feleslegesek. Olyasmi ez, amikor az ember kapálgat a kertben. Amikor szirmot bont, zöld koronát ölt és méteresre nő, csak szeretném látni, mi lett belőle. Hisz nekem is van parányi részem a fejlődésében.” (93.) 

Az író úgy tud személyes lenni ezekben a novellákban, hogy mindnyájan érintetteknek érezhetjük magunkat. Elvégre voltunk iskolások, „ismerjük a dörgést”. És olyan húrokon tud megszólalni, hogy valósággal elvarázsol ez a felnőtteknek-gyermekeknek, netán felnőtt gyermekeknek szóló novelláskötet. „Az biztos, hogy mikor a dallam felszökkent, én is majdnem elszálltam magas sarkú cipőmben.” (69.) Nos, tegye fel a kezét az: aki nem ilyen tanítót-tanárt szeretett volna, vagy szeretne a gyermekének? 

Jó olvasmány ez a 94 oldalas kötet. Felkeltheti – remélhetőleg – az olvasó érdeklődését az író további műveinek beszerzéséhez és elolvasásához. Esetleg (el tudjuk képzelni) hajdani növendékei, ha ezt olvasták, már unszolják is: És azt miért nem írta meg, tanárnő? És azt? Meg azt?… 

A titkos műhelyben lehet, hogy már készül is valami… 

Toldi Zsuzsanna önhittség nélkül írja le: „Én emlékezem.” (87.) 

Az emlékezet pedig az egyik legnagyobb kincse az írónak. 

Jahoda Sándor

Novellák

Hungarovox Kiadó

Budapest, 2022

95 oldal, 2000 Ft