Tiszatájonline | 2022. május 26.

20 éve hiányzik

Orbán Ottó erudíciója

KÁNTOR ZSOLT

Mottó:
„A történelem
A Sírkupac nevű kilátóról nézve
Családi osztozkodás egy gaz fölverte udvaron
Az érméken persze a mit-tudni-kik átszellemült arca
De az igazi tét a viseltes kabát a gebe ló
Körötte a széltől vijjogó országok
A kendős sógorasszonyok
Mindez később
Amikor a térkép mennydörögve átrendeződik
A kilőtt tankok és a fejbe lőtt túszok napjaiban
Könnyen tűnik föl szükségszerűségnek”
(Orbán Ottó: A köztársaság, Az alvó vulkán kötetből)

„Az idő vak ujjai.”
Kitapogatják az elgurult pecsétgyűrűt
A hideg billentyűzet lankáin.
És felzúg a számítógép hardvere.
Megérzi a különleges lélek oszcillálását.
Az impulzust, amitől még az élettelen dolgok is felkelnek.
Az emberré lett költői attitűd -
A testté lett ars poetica kisugározza a gyógyító erőt.
S újra felhúzza az ujjára a szövetségkötés aranykarikáját.
Ezzel írja felül a káoszt. A cinizmust. A rezignációt.
S lesz újfent költészet. Írásművészet. Nyelv.
S feltámad minden valamirevaló vers.
A semmirevaló hiábavalóság ezer évre megkötöztetik.
Kijönnek a földből a csontok, a verssorok.
S lesz, Aki belelehelje a lelket-szellemet.
A logoszt. Aperion is kap új jellemet.
S ami szét-konstruált volt, lesz újra kerek.
Összeáll valami, ami a múltban illúzióként létezett.
Mint saját folytatódásuk,
Megtalálja a megértés az eseményeket.
S áthatja a világot az útmutatás, s ott lesz minden
Dolog felett, mint megannyi ékezet.
S megnyilvánul végül, ami eddig
Láthatatlanként létezett.
Polifóniájának bonyolult tisztasága 
Unikális szövevény.