Önéletrajz-füzetek

DARVASI/SZÍV ÉS A HALÁL STILISZTIKÁJA

_{„Önmagunkat halottnak gondolni: komolyság;
tanúnak lenni egy másik ember halálakor: hangulat”
(Sören Kierkegaard: Egy sírnál)}

Darvasi László olyan, mint egy gyilkos. Időnként visszatér a tett helyszínére. Jelen esetben a Tiszatájra. Tettestársával együtt (az olykor századeleji hírlapírónak látszó) Szív Ernővel, aki immár huszonöt éve követi árnyékként napjaink egyik leg(el)ismertebb könyvmutatványosát, akárcsak Esti Kornél Kosztolányit. „Az egész szívernőség […] a legnagyobb hasonlóságot Esti Kornéllal mutatja. Mert hát századelő, hírlapírás – ki más jutna az ember eszébe, mint Kosztolányi és/vagy Esti” – írja Kovács Eszter Szív Ernő prózájáról – Szív Ernő és az írás hatalma című munkájában. Szívvel nemcsak egy figura, egy alakmás jelent meg, hanem egy szemlélet. Egy olyan valaki, aki – Darvasi szavaival élve – képes heti háromszor, négyszer kitalálni a világot. A tavaly ősszel megjelent Ez egy ilyen csúcs – A nagy Szív Ernő-füzetben a korábbi Szív-könyvekhez képest (A vonal alatt [1994]; Hogyan csábítsunk el egy könyvtáros kisasszonyt [1997]; Összegyűjtött szerelmeim [2003]) Darvasi mint felettes (elbeszélő) én jelenik meg Szív világában (vö. Turi Tímea: Tárca, vonal, irodalom – A tárca megszólalási lehetőségei Szív Ernő három kötetében. In: Thomka Beáta [szerk.], Befejezetlen könyv. Budapest, Kijárat Kiadó, 2012. 164–165).

A Füzetek füzetében a módosított és összetört Szív-írások egy „éntárca-regénnyé” olvadnak össze (ilyen újraközölt Szív-mű például A berlini fekete füzet, amely a ’90-es évek közepén jelent meg a Tiszatáj lapjain, vagy az Összegyűjtött szerelmeimből ismert A Por és Hamu Restaurantban). Darvasi László és Szív Ernő hosszú utat tett meg, melynek néhány állomásáról (New York, Párizs, Berlin, Szeged) részletesebben olvashatunk a Nagyfüzetben. Az öt füzetben (A berlini fekete füzet; A berlini kék füzet; A francia fehér füzet; A New York-i piros füzet; A tenger-füzet) egy nagyobb történet rajzolódik ki, ám a folytonosságot olykor rövidebb fejezetek szakítják meg (A Por és Hamu Restaurantban; A kis tárca meséje; Szív, a tehetségtelen; Esti 60; Ez egy ilyen csúcs), melyek olykor a tárca műfaji hagyományára reflektálnak (A kis tárca meséje), máskor teret adnak egy doppel­gänger-találkozónak (Esti 60).

A Darvasi által „regényformában” (újra)elbeszélt tárcák úgy hűlnek ki, akár a testek, melyeket megérintett az elmúlás. „Az élő test – írja Széplaky Gerda A halott test grammatikája című tanulmányában – csak a jelenlétben tudja fenntartani magát, minden megragadás, az objektiváció minden kísérlete halotti pózba merevíti” (146). A szubjektivizáló nyelvhasználat, amely a tárca műfajának egyik sajátossága, az említett merevség ellen küzd: szubjektív élményeket felhasználva igyekszik élőként reprezentálni a világot. „A tárca hagyományos beszédmódjának – írja Turi – elvárása a szubjektivitás átcsillanása” (164). Darvasi szerint az Ez egy ilyen csúcsban „kihűlnek a tárcák, [t]alán csak akkor nem, ha kezdünk valamit velük” (Papp Sándor Zsigmond: Jézus a hangyasorban). Darvasi a történetmondással, a dramaturgiai fogásokkal arra törekszik, hogy a szöveg élő maradjon, azaz végtelenné tágítja a tárca szubjektivitása és az „objektív” elbeszélés között feszülő paradoxont.

Az Ez egy ilyen csúcsban a halál, az elmúlás nemcsak az elbeszélői „objektivizációban”, hanem tematikusan is jelentkezik: az én-regény (ő-regény?) egyik legmeghatározóbb motívuma – a szerencse, a hibázás, az utazás mellett – a halál, amely néha olyan hirtelen, akár egy gyorsan elhadart mondat, a főhősként aposztrofálható Szív Ernő pedig maga az élet elárulója (Az áruló. In: Szív Ernő: A vonal alatt.), aki már kétszer is volt halott (318). Az elbeszélő (Darvasi) és az elbeszélt személy (Szív) halálkoncepciója A kis tárca meséjében grammatikali­záló­dik: „Úgy halsz meg, mint egy mondat. Elkezdik, alany, állítmány, jelző, és pont. Már meg is haltál, finom.” (12) Darvasi és Szív az egzisztenciál-filozófusokhoz hasonlóan a maga természetességében fogadják el a halált (vö. Csejtei Dezső Az egzisztenciál­filozó­fiák haláltipológiájáról). „Hiszen olyan könnyen meg lehet halni. Az ember hajlamos elfelejteni, hogy az élete az első perctől az utolsóig folyamatos és kérlelhetetlen veszélyben telik, […] nem az a kérdés, valaki miért élt ötven vagy száz évet, hanem éppen ellenkezőleg, miért nem halt meg már az élete első, a századik, az ezredik napján, […] úgy meghalunk, mint a pinty, […] a gyász semmiség a világ forgatagában” (28–29). Darvasi szerint Szív célja Krúdy Szinbádjáéhoz hasonló: „beszélni a halál ellen” (Papp Sándor Zsigmond: Jézus a hangyasorban) (ezzel mintegy vitába száll Estivel, aki szerint ő és Szív nem a halál ellen beszélnek, hanem a szavakért [316]). Szív Darvasi segítségével tölti ki, írja felül a jelen-nem-létet, melynek ridegségét talán csak egyetlen erő képes elviselhetővé tenni: a szavak varázsereje, az elbeszélés hatalma. A halál stilisztikája. „Istenem, ha vagy, engedd, hogy a stílus vigye el a balhét. Az a szeretet, ami elviszi a balhét. Meg kell vallania Szívnek, hogy itt és most nem annyira Bakó Andrásról, a barátjáról, hanem a halál stilisztikájáról van szó. […] ha Szív a halál stilisztikáját emlegeti, ez is csak annyit jelent […], hogy ha a kezével ír, akkor a szemével nem látja, mit olvas, és ha a szemével olvas, akkor a kezével nem tudja, mit ír, és hogy ez a gyász” (30–31).

Az Ez egy ilyen csúcsban az elbeszélés performatív aktusa zárójelbe teszi a halált, hiszen beszélni és beszéltetni csak élve és élőket lehet. Így csak a gyász és a magány marad: „Szív nem tudna gyászolni, ha nem írna, mert nem tudná, hogy ez az, viszont ha ír, nem gyászolhat őszintén és egyszerűen. Ez a gyász, voltaképpen. A gyász ez. Ez a mondat. És ez. És ez is” (uo.); „[Szív] betegsége a magány, a lelkén mindinkább elhatalmasodó egyedüllét természetes fejleménye” (46). Az elbeszélés miatt a halált igen, de a Füzetek füzetét mint a Darvasi/Szív-életmű egyik darabját azonban nem lehet zárójelbe tenni, hiszen Szív Ernő feltámad és vándorol, akárcsak Ricardo de Cruz. Ha mégis megtesszük, az algebrai tételt kell szem előtt tartanunk, miszerint a zárójelben lévő műveleteket kell elvégezni először. Ez a művelet pedig – jelen esetben a létezés megszorzása önmagával – egyaránt életet ad Darvasinak és Szívnek.

Nagy Tamás

_{Magvető Kiadó}

_{Budapest, 2014}

_{388 oldal, 3690 Ft}

_{(Megjelent a Tiszatáj 2016/2. számában)}