tiszatáj | 2016. június 10.

Csütörtök, Budapest

A nyár nálunk a kötelező könyvheti esővel indul. Idén is esik persze, a hagyomány miatt talán kínos is volna, ha nem. Kötelező programpont: menekülés, könyvek bekapkodása, röhögcsélés idegenekkel valami luxusáruház esővédett kirakata előtt. Idén nincs nagyszínpad, nekem nem hiányzik, élőben alig voltak követhetők a beszélgetések, a nap is odasütött mindig, rossz volt a műfaj – a régi rádióközvetítések pedig (ami a nagyszínpados diskurzusok fő értelme és célja volt) azóta nincsenek, hogy… – MÉSZÁROS MÁRTON BESZÁMOLÓJA

A nyár nálunk a kötelező könyvheti esővel indul. Idén is esik persze, a hagyomány miatt talán kínos is volna, ha nem. Kötelező programpont: menekülés, könyvek bekapkodása, röhögcsélés idegenekkel valami luxusáruház esővédett kirakata előtt.

Idén nincs nagyszínpad, nekem nem hiányzik, élőben alig voltak követhetők a beszélgetések, a nap is odasütött mindig, rossz volt a műfaj – a régi rádióközvetítések pedig (ami a nagyszínpados diskurzusok fő értelme és célja volt) azóta nincsenek, hogy… hát, lényegében amióta a rádió sincs. Esterházy is az oroszlános kút emelvényéről beszél; szépen (mert meghatóan) – mindenki többet ért belőle. Meddig mehet ez így még? Valami ilyesmivel ér véget a megnyitó. Torokszorító és szép.

Furcsán bensőséges ügy ez a pár nap, ilyen tömegben nehéz ilyesmit elképzelni, de a Könyvhét hangulata valamiért nem tud elromlani. Esterházy szerint időnként ki kell mondani a közhelyeket. Legyen: egy kicsit mind hazajárunk ide. Olyanok közt vagyunk, akik hasonlóak, mint mi. Vagy inkább: akik hasonló dolgokért lelkesednek. Még inkább, hasonló tőről fakad a lelkesedésünk. És közben tudjuk, kiket látunk itt mindig, kiket soha, tudjuk azt is, nagyjából mit gondoljunk erről. Nézzük, ki kivel beszélget, ki kinek köszön (vissza) és ki kinek nem. Kinél mekkora sor kígyózik, kinél lézengenek. Melyik kiadó vezetői rakkolnak kint, mint a gép, állnak be napokra a pultba, és melyiké vonul végig frissen vasaltan, félmilliós zakóban szombat délután. De azért mégis, van ebben az egészben valami közösségi, valami nagyon is vonzó dac vagy makacsság.

Az én idei stratégiám a következő: listát készítek, nem engedek az impulzusvásárlásnak, első nap kicsit túlköltekeztem, ezért utána már jóval óvatosabban vásárolgatok majd. (Nem nagyon hiszek benne, de már a felségem szerint is válságos a könyvespolchelyzet.)

A Rációnál első körben Szirák Péter útirajzokról szóló könyvére és Halász Hajnalka Nyelvi differencia megkülönböztetés és esemény között című munkájára voksolok. Előbbi egyes fejezeteit még előadásként hallottam, alig hinné az ember, egy különösen értő olvasó számára – amilyen Szirák – mennyire beszédesek ezek az első ránézésére porosnak és főként mosolyogtatóan anakronisztikusnak tűnő útirajzok. Halász Hajnalka munkájának alcíme önmagában beszédes: Jakobson, Luhmann, Humboldt, Gadamer, Heidegger. Akinek ismerősek ezek a nevek, tudja mire számíthat. Nekem most mindenképpen kötelező darab.

A Magvető standjánál, mint mindig, hatalmas tömeg, pluszban Esterházy dedikál (a sor a Deák Ferenc utcáig tart, szép és helyénvaló ez is), a Hasnyálmirigynaplóhoz ezért esélytelen hozzáférnem.   Muszáj viszont újra beszereznem Oravecz Imrének a Magvetőnél újra kiadott remekművét, az Ondrok gödrét, mert az egyik nagynéném elcsaklizta. Pataki Viktorral, aki Oraveczből írja a disszertációját (és egyre mélyebb meggyőződésem, hogy kívülről tudja a szöveget), lelkesen nézegetjük: a régi borító szebb volt, ezen viszont egy lokomobil van, elégedettek vagyunk.  Viszont, ilyet mostanában nem láttam, az új kiadásban új címe lett a regények: A rög gyermekei I., az Ondrok gödre ebben a kiadásban már csak alcím, az eddigi alcím: Az álom anyaga, első könyv eltűnt. Nem irigylem Viktort, sztem újra kell írnia a dolgozata felét.

A Kalligramnál eredetileg csak Gyáni Gábor: A történelem mint emlékmű című munkájára pályázom, szintén sok fejezetet ismerek belőle, nyilvánvalóan alapmű lesz, és nyilvánvalóan éveket kell majd rá antikváriumban várni, ha most nem veszem meg. Mészáros Sándor azonban finoman utal rá, hogy holnapra talán már nem lesz egy sem Márton László új Faust-fordításából, és én értem a célzást. És akkor már – hasonló logika alapján – nem hagyom ott Zoltán Gábor Orgiáját sem (de azt hiszem, majd inkább őszre hagyom).

És végül – csodálatos módon a Libri kiadásában – megjelent végre valahára Barabási Albert-László (tényleg így írja a nevét) fizikailag is óriási hálózatos könyve, a Hálózatok tudománya. Minden a hálózatokról és még annál is több. Akit az átlagosnál egy kicsit jobban érdekel a téma, és/vagy tetszett neki a Behálózva című ismeretterjesztő munka, itt az egész tudományos szinten,  képletekkel, ábrákkal: nekem a következő öt évre kitűnő program. Vegyék meg, ha megkapja a Nobel-díjat, biztosan fölmegy az ára, plusz lehet majd dicsekedni, hogy nekünk már megvolt.

Mészáros Márton