tiszatáj | 2023. január 15.

Niels Hav versei

VERESS KATA FORDÍTÁSÁBAN


Niels Hav (1949) dán költő és író. Eddig hat verseskötete és három novellagyűjteménye jelent meg, műveit számos nyelvre lefordították. Koppenhágában él. Az itt közölt versek a követke-ző kötetekben jelentek meg: Grundstof ’Nyersanyag’, 2004, Gyldendal (Sig noget, Hjerteprob-lemer, Sjælen danser i sin vugge); Når jeg bliver blind ’Amikor megvakulok’, 1995, Gyldendal (Narkoselægerne diskuterer astronomi); De gifte koner i København ‘A koppenhágai asszonyok’, 2009, Jorinde & Joringel (Min Fars armbåndsur).

Szólalj meg

SIG NOGET

Aki
nem mond semmit,
úgy képzeli,
a csendjét
körülölelő csend
mindent elárul.

De az a csend
csak saját hangján tud szólni,
ez a gond.

Ami fontos,
a csendben történik,
a burjánzó csendben.
Angyalok és démonok hangzavarában.

Ha mondanál valamit,
neked kell megszólalnod.


Szívbaj

HJERTEPROBLEMER

Beszéltünk szívbajokról
és hirtelen halálesetekről;
anekdotáztunk
csipszről, borról és cigiről.
Üldögéltünk, ettünk és ittunk. Derűsen,
hisz tudtuk,
hogy egy nap mi is mind elesünk és
a járdán vagy padlón fekszünk majd,
kilátással emberek és asztalok lábára,
miközben valaki lázasan igyekszik
kigombolni az ingünket,
segítségért kiáltozva.

Nem szégyen
a padlón meghalni,
csak ne szándékosan
tegye az ember.


Bölcsőtánc

SJÆLEN DANSER I SIN VUGGE

Ha igaz, hogy a lélek
öregen születik,
és idővel csak egyre fiatalabb lesz,
akkor te és én öregebbek
és fiatalabbak is vagyunk egymásnál.
Veszélyes felállás.

Legyünk őszinték: minden napunkban
ott fészkel a Sors,
mint azoknak, akik folyódeltánál,
árapálysíkságon laknak.
Ők jól ismerik a Holdat;
mi rajta élünk.

Szabadon ver a szívünk, lelkünk
a bölcsőjében táncol.


Altatóorvosok és a csillagászat

NARKOSELÆGERNE DISKUTERER ASTRONOMI

Az altatóorvosok csillagászatról beszélnek
a liftben felfelé,
miközben taxival megérkeznek a betegek
hozzátartozóval vagy anélkül.

Az univerzum
100 milliárd galaxisból áll.
Ha a bolygóknak akár csak az egymilliomodán
található intelligens élet,
messze nem vagyunk egyedül!

Odakint: hideg eső,
december.

Annak, aki beteg,
és rongyosra olvasott hetilapok között
ül a váróteremben
viseltes életével,
csak egy imája van.


Apám karórája

MIN FARS ARMBÅNDSUR

Felhúzom apám régi karóráját.
Majd harminc éve hever itt a fiókban,
kidobásra várva.
Ez az óra volt rajta, amikor dolgozott,
állatokkal, kővel és földdel.
Belevéste és -karcolta magát minden
mozdulata, ilyen órát ma már nem látni,
barnára színezte a trágya és a ráragadt izzadság.

Egyszer csak rám tör valamilyen ösztön, egy érzés,
és előveszem az órát a fiókból; felhúzom.
Vidáman meglódul a másodpercmutató.
„Super shock resist” – áll a számlapon
apró betűkkel. A mutatókat figyelem,
egészen üdítő látni,
ahogy a régi óra feltámad a halottak közül.
Bírja az iramot, hajszálpontosan mutatja az időt.

Apám annyi idősen, mint ma én, napi nyolc órát
töltött a temetőben. Most már állandóan ott van.
Néhány kőkerítés maradt utána, öt gyerek
– és ez az óra.

Hetvenöt percen át versenyez a szellemóra vígan
a házbéli modern, digitális társaival.
Mintha az idő tényleg körbejárna, visszafordítható volna.
Aztán apám órája egyszer csak
újra megáll. Végleg. Mozdíthatatlan.

Mit is mondhatnék? Visszateszem az órát
a fiókba. Döntsön valaki más. 

VERESS KATA fordításai


Kép forrása: kultplus.com


(Megjelent a Tiszatáj 2022. februári számában)