Erőemberek jönnek, letelepednek. Golyókat políroznak, ráülnek, tologatnak. A golyók nedvesek, begurítják őket a bodzásba. Egymás haját húzzák, némi véresen kiszakad, örülnek, isznak proteint, aztán hallgatnak nagyokat. Az egyik erőember rááll a másik hasára, ugrál és topogat, a harmadik fűszálat forgat a szájában, gondolva, az anyajegy hány alakot ölthet. Nyálszerű pép hullik a földre. Aztán elkezdik a körmeiket tépni, amikor mind kijött, megeszik, jóllakottan dörzsölgetik egymást. Az egyik erőember tarkón vágja a másikat, aki nyögve elterül, de még markában tart egy fület. Eső jön, aztán elvonul. Az erőemberek szaggatják kezeiket-lábaikat, és mondják, hogy fúj, ne egyél semmi romlandót. Fej nélkül forog a nyelv izzadt mellkason. Vetkőzés indul, kisnadrág lekerül, piros és fekete. Pihegés. Az erőemberek benzinkannát hoznak és locsolják egymást, öngyújtóval játszanak, lángra kap fenékpofa és ín. Megpörkölődött részeket mutogatják, piszkálják, legyen minél nyilvánvalóbb, melyik a férgese. Aztán nekiindulnak fogakkal, hántják a darabokat, hogy loccsanjon a földre. Amikor lekerül a nagyja, leülnek a cafatos fűbe, proteint isznak, várják az esőt, de nem jön, talán majd holnap gondolják, és a golyókért indulnak.
(A szerző további írásai a Tiszatáj 2012. januári számában olvashatók)
