„nem is a szín, hanem az anyag”

KABAI LÓRÁNT SEMMI SZÍN CÍMŰ KÖTETÉNEK BEMUTATÓJÁRÓL

Színek és festékrétegek, vallomásosság és szégyenérzet, hit és „krisztus sötétje”, forma és szabadságfaktor – amúgy meg a semmi. Nagyjából ezekkel a címszavakkal lehetne összefoglalni kabai lóránt semmi szín című kötetének bemutatóját, amelyet január 27-én, családias létszámban megjelent közönség előtt tartottak meg a Tiszatáj szerkesztőségben. A szerzővel Orcsik Roland beszélgetett.

színek és festékrétegek

„Milyen kétszínű ez a kötet!” – tréfálkozott Orcsik mindjárt a legelején, miközben magabiztos és termékbemutatásban gyakorlott mozdulatokkal a magasba emelte a semmi szín két eltérő árnyalatú példányát, majd hogy a lendület görbéjét meg ne törje, a borítón szereplő festményre és a szerző képzőművészeti irányultságára terelte a szót. Feltűnt ugyanis neki, hogy míg a klór című kötetének borítójához és belíveihez kabai a testének fragmentumairól készült fényképeit használta fel – ezzel mintegy az olvasó előtti lemeztelenedés illúzióját keltve –, addig a most megjelent köteténél egy hússzínűbb borítóval találkozhatunk. [k]abai erre reagálva elárulta, hogy nem titok, ő eredetileg tényleg festő akart lenni, ám nem vették fel a főiskolára, a semmi szín borítóján szereplő festményét pedig abban a négy hetes periódusban készítette el 2015 nyarán, amikor „rohadt vastag festékrétegek” halmozásával kísérletezett és nem is a szín, hanem az anyag volt a fontos számára. Jóllehet, esélyesként indult egy matematikai struktúrákkal játszó alkotása is a borítókép pozícióra, szerinte viszont az a festmény megbomlott volna a kötet felületein, maradt tehát ez a színeiben leginkább egy félig kopott kordbársony nadrághoz hasonló.

vallomásosság és szégyenérzet

A kötet címadásának megtárgyalásakor Orcsik ismét a klór-t emlegette fel, hiszen, mint elmondta, a semmi fogalom már ott is erőteljes jelenléttel bírt, ahogyan a vallomásosság, az én szétírása és az indulatok kihányása is jellemző volt már akkoriban kabai lírájára. Ezzel kapcsolatban a szerzőtől megtudhattuk, hogy ugyanúgy, ahogyan a klór ’semmi de’ elnevezésű ciklusának verseinél, ennél az anyagnál is lényegi tényező volt, hogy a cím által kifejezésre jusson valami hiány, negligancia. Meg egyébként is: szeret hozzányúlni a rossz, devalválódott szavakhoz és azokból építkezni, mert csak így lehet megtudni a dolgokról, hogy mennyire koptak vagy elhasználódtak el az idők során.

„Könyörtelen vallomás” az, amit hallhatunk, hangsúlyozta Orcsik, majd miután Petri „lepukkant én”-jét és Tandori „bizonytalan én”-jét igyekezett összefüggésbe hozni a semmi szín nárcizmusával, a tradicionális verstani formák elmaradásán, azok avantgárd módon való újrahasznosításán és a nosztalgia beszüremlésén keresztül kötötte a szerzőt Petri és Tandori költészetének szelídebb vonulataihoz. Reflektálva az elhangzottakra kabai összehasonlításképpen Avasi keserű című kötetét hozta példának, annak első két ciklusában ugyanis valóban látványosabban voltak jelen a klasszikus formai képletek, mint a semmi szín-ben, ahol rejtett el ugyan hexametereket a prózai sorok közé betördelve, ám mégiscsak a „szelíd rombolás” elvét alkalmazta előszeretettel. A nosztalgiát illetően pedig annyit: hajlamom volt rá mindig is – mondta. Erről nem is lehetett aztán kétség, hisz a biopoláris realizmus című versének felolvasása következett – „beengedem a nosztalgiát. azt az eszelőset.”

A ponyvaregény című vers felolvasása viszont már más felé gurította a beszélgetés fonalát, azt követően ugyanis, hogy kabai lerántotta a leplet arról, honnan származik a versbe vágott dialógus („– miért akarsz életben maradni?/ hogyan tudod elviselni azt, ami vagy?/ – nincs sok választásom.”), ti. hogy az Alien 4-ből, Orcsik a depresszió meg- és átírásának utórezgéseiről érdeklődött: „nincs benned utána szégyenérzet?” Egy egész szünetjel kitartása után kabai bevallotta, de, benne folyamatos szégyenérzet van, néha napokig is kinyúlik, de úgy, hogy közben azért beszél dolgokról. Olyasmi ez, vezette le, mint a Bosszúállók egyik jelenetében elhangzó kijelentés, csak a szégyennel helyettesítve.

hit és „krisztus sötétje”

Amikor az égre tekintés felerősödéséről és az egyfolytában baszó istenről tárgyalva Orcsik a saját sors megélésének lehetőségei felől kérdezősködött, kabai elmondta, hogy úgy érzi, nem is sors, hanem sodródás van csupán, a körülményeink pedig sokszor determináló tüneteket okoznak nekünk. Majd hozzátette, ő is most, negyven évesen kezdett el olyan dolgokat csinálni, amelyekkel felforgatja végre maga körül a berendezést – így például újabban söröket csapol egy kocsmában és még egy felnőtt oldalnak is bedolgozik szerkesztőként. Ez utóbbi témára ráharapva Orcsik (persze) egyből a semmi szín szexuális utalásait kezdte el pedzegetni és azok számossága után érdeklődött, amire kabai – kissé értetlenkedve a felvetésen – tisztázta, hogy egyáltalán nincs belőlük sok, mi több, ha a „pinabú”-hoz hasonló megnyilatkozásokra gondol Orcsik, akkor fogja vissza a referenciális olvasatát, merthogy azok metaforák.

Egy felolvasókör adott újabb túraösvényt a beszélgetés további menetének, hiszen a sit down tragedy című vers utolsó sorai („csak az erős boldogul, de azonnal hódít is/ – dehogy teremtetettünk egyenlőnek./ csak krisztus sötétjében látom jól, isten gyűlöl minket.”) Orcsikot egyetlen kérdés feltételére ösztönözték: „hogy jön ide Krisztus?”. [k]abai elárulta, hogy mindig is vágyott a hit működésének megértésére, mert valahányszor belenézett a hit gépezetébe, önellentmondásokra talált. Éppen problémafelvető funkciója miatt került a versbe az idézet is, ami egy Slayer számból lett átemelve.

forma és szabadságfaktor

 A program hátralévő részében a semmi szín fülszövegét jegyző Kemény István, illetve Kassák jött szóba a szerzői hang autonómiájának kivívása kapcsán, de visszatért a rombolás gesztusának mint a lírai nyelv eredendő szabadításának módszere is.

A Keménnyel való ismeretségükről kabai elmesélte, hogy régóta jóban vannak, rendszeresen találkoznak, és ki is kérik egymás véleményét a munkájukkal kapcsolatban. Nem meglepő tehát, hogy amikor realizálódott a semmi szín kötet anyaga, Kemény durva szerkesztői munkát vállalt rajta, és lényegében szétjegyzetelte a verseket – „nagy részét pedig meg is fogadtam annak, amit tanácsolt”, fűzte hozzá kabai. Orcsik azon kérdésére, hogy saját szemszögéből milyen Kemény-olvasattal rendelkezik kabai, a szerző kifejtette, hogy számára az a példaértékű, ahogyan Kemény költészete fokozatosan újabb és újabb szabadságfokokat vívott ki magának, vagyis az, hogy meg merte engedni magának a hibát, a szentimentalizmus mellett a banalitást, és mindezt nyelvileg „takarékos üzemmódban” vitte véghez – és igen, ez maga az autonómia, zárta gondolatait a szerző, mielőtt megtapsolták.

A Tiszatáj szerkesztőségében egyébként ezt követően a társalgásé maradt a főszerep, annál is inkább, hiszen megszólalt az est mindaddig legcsöndesebb vendége, Chivas Regal is, és segített abban, hogy még a mínuszok ellenére se fagyjon bele senkibe a szó. Hogy legalább akkor, péntek este ne, hiába van néha úgy az emberrel, ahogy azt kabai írja a sit down tragedy-ben: „megképződik bennem a gondolat,/ hogy nem beszélnem, hallgatnom kívánatos.”

Szutorisz Szabolcs Bence