Tiszatájonline | 2018. február 15.

„nem írhatok mást, csak azt, ami az enyém”

FIATAL VAJDASÁGI IRODALOM ÉS A DÉLSZLÁV HÁBORÚ SZEGEDEN
Az Élőlánc – fiatal vajdasági irodalom és a délszláv háború címet viselő irodalomtörténeti konferenciát 2018. február 8-án rendezték meg Szegeden, a FISZ (Fiatal Írók Szövetsége), a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar és a Grand Café szervezésében… – VOJNICS-ROGICS RÉKA BESZÁMOLÓJA

FIATAL VAJDASÁGI IRODALOM ÉS A DÉLSZLÁV HÁBORÚ SZEGEDEN

Az Élőlánc – fiatal vajdasági irodalom és a délszláv háború címet viselő irodalomtörténeti konferenciát 2018. február 8-án rendezték meg Szegeden, a Fiatal Írók Szövetsége, az SZTE BTK és a Grand Café szervezésében.

Az eseményt Korpa Tamás, a Fiatal Írók Szövetségének társelnöke nyitotta meg. Felvezető beszédében hangsúlyozta, már nem megíratlan a délszláv háború és az 1999-es NATO-bombázás , hiszen a konferencián sor került a balkáni valóságra reflektáló művek bemutatására. A konferencián fiatal vajdasági szerzők művei kerültek terítékre: Akció van!, Több élet (Bencsik Orsolya); Mintha emberekből állna (Benedek Miklós); A dögeltakarító (Danyi Zoltán); Nem Szarajevóban (Kollár Árpád); Fantomkommandó (Orcsik Roland); St. Euphemia (Sirbik Attila); Halott nők (Terék Anna).

A megnyitót követő előadásában Deczki Sarolta három mű elemzésével foglalkozott. Beszélt A dögeltakarító (Danyi Zoltán), a Fantomkommandó (Orcsik Roland) és a St. Euphemia (Sirbik Attila) című regényekről. A háborús konfliktusok óta húsz esztendő telt el, azóta felnőtt egy újabb generáció, de a három tárgyalt szöveg még mindig egy traumatizált nemzedék hangját közvetíti. Orcsik szavaival élve: „divattá lett háborúról írni.” A mai napig egyre növekvő szövegkorpusz újabb és újabb kérdéseket vet fel. Deczki rávilágított a történetírás és az irodalom problematikus viszonyáról. Bár a délszláv vérontás valóságos, hús-vér tapasztalat, szerinte nem szükséges az irodalomnak kizárólag a realitás talaján maradni, szemben a történetírással. A fikció eredményezhet egy olyan általános, mélyebb élettudást, ami igazán kifejezi a veszteség súlyát.

Patócs László a Fantomkommandó (Orcsik Roland), a St. Euphemia (Sirbik Attila) és a Több élet (Bencsik Orsolya) kapcsán jelölte ki a vajdasági irodalom feladatát: bár a határvonal közegeket választ el egymástól, de a nemzetek között mindig lesznek olyan témák, motívumok, melyek erősítik az együvé tartozást. A volt Jugoszlávia népei különböző horizontról tekintenek vissza a történtekre, de a  traumát mindenkinek nehéz feldolgozni. Patócs szerint a háborúban nincsen győztes, mindenki elveszít valamit: legyen az terület, identitás vagy család. Erre példa a nyolcvanas-kilencvenes évek kivándorlási hulláma, hiszen az emigrált szerzők közül sokan a háború után sem tértek vissza szülőhazájukba.

Losoncz Kelemen Emese a konferencia harmadik előadójaként Danyi Zoltán A dögeltakarító című regényét vette górcső alá. A mű szerinte allegorikus olvasást igényel, ugyanis a zavaros, pontatlan elbeszélésmód által Danyi a háború elmondhatatlanságára hívja fel a figyelmet. A regény központi motívuma a háború értelmetlensége és a borzalmakat feldolgozni nem képes ember identitásvesztése. A parancsokat vakon teljesítő főszereplő otthontalanságának érzése a hazája iránt érzett hűségből fakad.

Kollár Árpád Nem Szarajevóban című verseskötetének Szarajevóban nem ciklusával Mészáros Márton foglalkozott. Szarajevó a háborúk története szempontjából szimbolikus hely, ugyanakkor a sokszínűség jelképe is, ami bizonyíték arra, hogy mégis megfér egymás mellett többféle etnikum és vallás is. Az előadás az implicit pátosz fogalmán keresztül közelített a vershez, rámutatva arra, hogy a szerző  az elbeszélő személyén kívülre helyezi a háború szörnyűségeit. Mészáros kiemelte, hogy a versciklusban a nyilvános közösülések leírása háborús metaforákat követ.

A szekció utolsó előadójaként Ternovácz Dániel kínált olvasati lehetőségeket a Halott nők (Terék Anna) és a Mintha emberekből állna (Benedek Miklós) című kötetekhez. Míg prózairodalom terén feltételezhető egy egységes narratíva, ez a költészet esetében már nem mondható el, ehelyett fragmentálódott posztháborús élményről beszélhetünk. A versek műfajtalansága a lírai feltárulkozásból adódik: mit és hogyan lehet írni a vészterhes időkről? A háború okozta törésvonal a kilencvenes években társadalmi átalakulást is eredményezett: az élet és halál között lebegő nők marginalizálódtak a maszkulin rend fennhatósága miatt. Bár nemi különbségek a háborúfelfogásban is adódtak, de férfi és nő számára egyaránt kollektív tapasztalattal járt a bombázás, ami „véget vetett a képregényháborúnak.”

Az első kerekasztal-beszélgetés a prózaírók (Bencsik Orsolya, Danyi Zoltán, Orcsik Roland, Sirbik Attila) köré szerveződött Szántai Márk közreműködésével. A beszélgetés során kiderült, hogy a vajdasági magyar szerzők nem dokumentumregényeket akartak gyártani, ezért főleg hozott anyagból, emlékképekből dolgoztak. A háború rettenetét közvetve vagy közvetlenül, de mind átélték, ezért elég volt minimális kutatómunka a gondolatok lejegyzéséhez, éppen ezért pontatlanságokat is papírra vetettek. A konstruálás, a fikció szempontjából a tárgyi tévedések mindegyikük számára lényegtelen, bár Orcsik itt is kiemelte a következetesség jelentőségét. A szerzők inspirációt zenéből, színházi darabokból, filmekből, irodalmi művekből merítettek, igyekezve az ihlet és az utánzás közötti arany középúton maradni, hiszen ahogy Danyi mondta: „nem írhatok mást, csak azt, ami az enyém”.

A következőkben Fehér Dorottya moderálásával alakult ki diskurzus a líraszekció tagjai között: Benedek Miklós, Kollár Árpád és Terék Anna alkotói munkásságáról folyt a beszélgetés. Arra a kérdésre, hogy milyen benyomások maradtak meg emlékezetükben a háború kapcsán, válaszul a nosztalgia kettősségét fejtegették. A virágzó alkoholcsempészet, az infláció okozta áruhiány és a vérszagú behívó képeit elhomályosítja a változás izgalma, a gyerekkori játékosság és a késő esti kóborlások. Terék Anna anekdotái rávilágítottak a negatívumok melletti szépségre is: „ha jött az áramszünet, nem kellett menni iskolába.”  Kollár Árpád ma már nevetve gondol édesapja fizetésére, ami – kiszámolták akkoriban – 112 darab tojással volt egyenértékű, és Benedek Miklós is belenyugvással nyilatkozott: „értékes művek születtek, hogy legalább valami haszna legyen a háborúnak.”

A közönség ezt követően átvonult a Grand Caféba, ahol Slobodan Tišma szerb író Bernardi szobája című NIN-díjas regényének bemutatójára került sor. A könyv 2017-ben, a FISZ és a Jelenkor Kiadó gondozásában jelent meg, és a konferencián tárgyalt művekkel együtt meg lehetett vásárolni a helyszínen. Tišmával Orcsik Roland és Rajsli Emese beszélgettek, a hallgatóság felé felváltva tolmácsolták az író gondolatait. A szerző a beszélgetést megelőzően kiosztott mindenkinek egy-egy lapot, amely általa fontosnak vélt személyes információkat tartalmazott: ennek tanúsága szerint aluliskolázottnak tartja magát, és életében összesen tíz könyvet olvasott el. Művészi munkássága azonban nem merül ki prózaírói tevékenységében, hiszen meghatározónak tartja a performanszművészetet, és magát főleg zenészként aposztrofálja.

Az estet Tolnai Szabolcs Minotaurusz című filmje zárta, majd szintén a Grand Caféban a Yugo Boss szolgáltatta zenéivel a jó hangulatot a programokon végig kitartó és később becsatlakozó közönségnek.

Vojnics-Rogics Réka