„Nem akarok patkány-zombi lenni”
HÁROM KÍVÁNSÁG HELYETT HÁROM KÉRDÉS BAJUSZ ORSOLYÁHOZ
A Tiszatáj Könyvek sorozatában megjelent Bajusz Orsolya: Patkánykirály című könyvének műfaja teória-fikció, és a műkritika, a művészetről való írás és elemzés formáinak kereséséről szól egy hálózatosodott világban.
Bajusz Orsolya kutató, alkotó, egyetemi oktató. A kortárs művészet határterületeit próbálja megérteni és alkalmazni. Első könyve „A valóban létező művészeti formátumokon alapuló tudásközvetítés” (epub, 2024) a doktori kutatása (When Activism, Tactical Media, Visual And Participatory Media Involve High Stakes: Investigating The Visual And Participatory Aspects Of Science Communication) magyar átdolgozása. A második könyve címe Patkánykirály (2024, Tiszatáj).
– Eddig kutatóként, bloggerként, műkritikusként publikáltál szövegeket, most debütálsz prózaíróként is. Ám a könyved nem tiszta próza, hanem “teóriafikció”. Miben különbözik ez az esszéregénytől?
– Nem vagyok irodalmár, és nem is volt célom irodalmi szöveget írni. Tehát nem törődtem különösebben dramaturgiával vagy a karakterek jellemfejlődésével. A főhős eljut A-ból B-be, ennyi a keret, és nem is kell több. Egyszer teljesen véletlenül olvastam a patkánykirályokról(a patkányok összefonódnak a farkuknál fogva, és a csomó közepére ül a királyuk), és arra gondoltam ez tökéletesen megmutat valami esszenciálisat a politikaközeli hálózatokról, amikbe én a társadalmilag involválódott művészet kapcsán láttam bele. Elkezdtem jeleneteket írni, aztán írtam egy narrátort, aki ugye eljut A-ból B-be. Először táncelőadást akartam csinálni, ahol direktben mozogna, kapcsolódna, megtestesülne a hálózat, megmutatva ahogy a társadalmi és a zsigeri összekapcsolódik. Aztán rájöttem a szövegek túl fontosak, ezért más formát választottam. Mindig különféle médiumokkal dolgozok, és éppen arra, amit most szerettem volna, egy könyv tűnt a legalkalmasabbnak.
– Milyen indíttatásból írtad a könyvet? Mi motivált?
– Formakeresés, hiány, lezárás, továbblépés, útkeresés. Emellett egyfelől a kutatások publikálásának abszurditása, másfelől a műkritika ellehetetlenülése. Ha a művészetből valami morális történés lesz, tehát önmagukat, sőt, önmaguk jóságát fejezik ki még csak nem is művészek, akkor a műkritika ennek a ‘jóságnak’ az elvétele. Agresszió, amire agresszióval lehet válaszolni, de a hálózat az egy kritikus ellen. Felismertem ezt a dinamikát, és úgy undorodtam meg tőle, hogy semmilyen szerepet nem akarok felvenni ilyen felállásban. Valahogy teljesen meg akartam haladni ezeket a dinamikákat.
Emellett a doktori kutatásom problémái inspiráltak. A kutatás során alkalmazott módszertanok csak egy bizonyos pontig segítettek, azután az intuíció és az ihlet maradt. A legnagyobb problémám az volt, hogy a tudományos kutatás logikája szerint az adatokból és módszertanokból adott következtetésekig kell eljutni, de ennél többet akartam mondani. Az igazán érdekes megállapításaimat egy külön “spekulációk” fejezetbe helyeztem. Nagy általánosságban azt látom, hogy a kvantitatív kutatások sokszor csak követik és megerősítik a művészetben és irodalomban már megfogalmazott gondolatokat. Volt, amikor egy szerkesztő magyarázta, hogy mindenki tudja mit akar publikálni, aztán veszik fel a survey adatokat. Én nem akartam ezt a fából vaskarika dolgot. Ezért is nem írtam módszertan fejezetet, pedig elkezdtem. Művészeti alkotásokhoz nem kell. Folyamatosan magyarázza a saját módszertanát, saját magát.
– Könyved egyik fő motívuma a patkány. A patkány az európai irodalomban rendszerint negatív konnotációjú állatmotívum. Ám például Indiában, a deshnoki Karni Mata templomban szent állatként tisztelik a patkányokat, amelyek nem bántják a hívőket, látogatókat. A patkányokat a Karni Mata istennő attribútumának tartják. A Te Patkánykirályod azonban a hálózatosodott politika és művészet összefonódásának démoni jelképe. Van remény, hogy a magyar patkányvilág megszelídül?
– Nagyon érdekesnek találtam ezt a templomot, és több dolgot elolvastam róla. Nagyon röviden annyi a története, hogy amikor Karni Mata istennő még emberként élt a földön meghalt a családjában egy fiú, és azt kérte az istenektől támasszák fel. Mivel ez beavatkozás az halál és születés rendjébe, a fiú patkányként tért vissza, és a klánhoz tartozók is patkányként születnek újra. Ahol a patkány szent állat, az csak a templom, tehát az én értelmezésemben azért is szentek, mert tudják a helyüket. Ez teszi különlegessé őket. Nagyon érdekes kultusz lehet meglátni a patkányban egy istenség valamilyen aspektusát, de köszönöm, én kihagyom.
Van-e remény? Nem tudom, de azt igen, hogy én kívül akarok maradni. Tudatlanság és cinikus hazugság, hogy a művészet közösségben születik. A művészet magányban születik. Először is, közösség alatt általában a hálózatosodott működésmódot értik, az alkotó közösségekben is magányban születik a művészet, max a produkció közös. Akkor szelídülne meg a magyar patkányvilág, ha nem lenne patkányvilág. Ha valami más lenne belőle. Mint ahogyan az indiai templomban is, ha meghalnak a patkányok, akkor emberré inkarnálódnak a templomhoz kapcsolódó patkány-klánban, de aztán ha emberként meghalnak, akkor újra patkányok lesznek. Szóval kívül tágasabb. Nem akarok patkány-zombi lenni, se bármilyen patkány.
Orcsik Roland
Bemutató:
2024. 06. 20., 19:30, Szerkesztőség, 1024, Budapest, Keleti Károly u. 11/a
