Nathan Filer: Családi portrék
A következő dolog, amire emlékszem, hogy anyu feltekeri a rádiót, hogy ne halljam, mennyire zokog.
Hülyeség volt. Hallottam. Közvetlenül mögötte ültem a kocsiban, és nagyon hangosan sírt. Ami azt illeti, apu is. Egyszerre sírt és vezetett. Én őszintén nem tudtam, vajon sírok-e, de úgy véltem, valószínűleg igen. Amúgy is úgy tűnt, hogy kellene. Szóval megérintettem az arcom, de kiderült, hogy száraz. Egyáltalán nem sírtam… – NÁDOR ZSÓFIA FORDÍTÁSA
Nathan Filer (1980) brit író és újságíró. Legutóbbi kötete magyarul: A zuhanás sokkja (2019). |
A következő dolog, amire emlékszem, hogy anyu feltekeri a rádiót, hogy ne halljam, mennyire zokog.
Hülyeség volt. Hallottam. Közvetlenül mögötte ültem a kocsiban, és nagyon hangosan sírt. Ami azt illeti, apu is. Egyszerre sírt és vezetett. Én őszintén nem tudtam, vajon sírok-e, de úgy véltem, valószínűleg igen. Amúgy is úgy tűnt, hogy kellene. Szóval megérintettem az arcom, de kiderült, hogy száraz. Egyáltalán nem sírtam.
Ezt értik az alatt, amikor azt mondják, valaki lebénul, nem? Túlságosan lebénultam ahhoz, hogy sírjak, néha lehet ezt hallani a tévében. Az ilyen napközbeni beszélgetős műsorokban, vagy mi. Egyáltalán nem is éreztem semmit, magyarázzák. Csak teljesen lebénultam. És a közönség együttérzően bólogat, mintha mind ott lettek volna, és pontosan tudnák, milyen érzés ez. Felteszem, ez történt velem, de akkor rettenetes bűntudat mardosott miatta. Kezembe temettem az arcom, hogy ha anyu vagy apu megfordul, azt higgye, velük együtt sírok.
Nem fordultak meg. Sosem éreztem egy kéz megnyugtató szorítását a térdemen, sosem mondták, hogy minden oké. Senki sem suttogta: Cssss, cssss.
Akkor megértettem: teljesen egyedül vagyok.
Fura volt így rájönni.
A rádióban a DJ igen lelkesen valami új számot konferált fel, mintha az lett volna a valaha volt legnagyszerűbb nóta, és teljessé tenné az életét, hogy felkonferálhatja. de mindennek semmi értelme nem volt számomra. Nem értettem, miért olyan boldog a DJ, amikor valami ennyire szörnyűséges történt. Ez volt az első igazi gondolatom. Arra emlékszem, hogy ez járt a fejemben, amikor mintegy felébredtem. És ez a legpontosabb, ahogy le tudom írni, bár nem aludtam igazán.
Az emlékek szertefoszlottak, mint az álom, amikor kinyitjuk a szemünket. Nagyon hasonlított erre. Csak foszlányok maradtak: éjjel, futás, aztán felbukkan a rendőrség.
És Simon meghalt.
A bátyám meghalt.
Azonban semelyikben sem tudtam megkapaszkodni. Még nagyon sokáig nem fogok tudni újra beléjük kapaszkodni.
De még nem beszélhetek erről. Egyetlen esélyem van, hogy rendbe hozzam ezt. Óvatosnak kell lennem. Mindent szépen szét kell hajtogatni, hogy tudjam, hogyan hajtsam össze újra, ha nem bírom tovább. És mindenki tudja, hogy a legjobban úgy lehet szépen összehajtogatni valamit, ha követjük a már meglévő hajtásokat.
Nádor Zsófia fordítása