Nagy Zopán versei

Két kacsintás

(Borges felől)

I.

A tükörben (kénesen lecsorogva) párolgott a

férfi Neve (melynek állaga bakkecske vén

vizelete)… – A Napórát s a Tölgyet látogatta

a Kölcsönkért Idő őskertjének legmélyén…

Nehéz kérgek a könyvlapnyi léptek: jegyezte

meg minden érdes behatoláskor (évente kétszer):

a Napfordulók (nem földi) agyagmintáit nézve

s „axiómálta”: a Kör alakú Könyv: Fény-jel,

mondhatni: Isteni fémekre, kristályra elcserélt

tudat-állapot, mely a Tölgy odvába benőtt

(alvilági lény ivarmintáival is egybeért):

immár olvashatatlan köd-tükör, „önarckép-befőtt”…

II.

Homályos üvegpohár – kenyérgalacsin…

Kéklő terasz – sárguló ösvény…

Revolver a kolostor kövezetén…

Vérző homokóra – hígított karmazsin…

Az Opál-sorozatból

Majd reánk-botlott a csámcsogó vihar

– s jött a vak pornószínésznő, jött a botos pásztor-jellegű,

jött a mérget ivó fekete-koronás, jött a sántító üvegzongora,

jött a fölöttébb ragyás, jött a fanyar ivari látomás,

jött a zöldsáska-arcú, szőlőszem-mellű, parókás-vénlányos úrvezető,

jött egy érdes érem is, jött a felhőkabátos, púpos kisgyerek

(varangyot a táncoló asztalon pisiltetett),

jött a csípőcsont árnyéka, jöttek az izmok és rostok kifordítva,

jött a bolyongó telefonfülke, jött a visszahívható erdő-részlet

(csak a tisztás volt koszos, mint maszatos jelenések),

jött a négyes-ikrek négymellű anyja,

jött a bevarrott-szájú, pénisz-vaginájú ötödik elem,

jött a „Tenger” föliratú ember

— s elárasztotta köszönésünket, elárasztotta a szemöldök-rímet,

elárasztotta a matatást, elárasztotta a hatolást… –

jött – és csak jöttek – és jöttek, és nemcsak, hogy ünnepélyes sebeikkel:

de majdnem, hogy Teljesen!

 Megjelent a Tiszatáj 2014/4. számában