Nagy Tímea, zeneművész, régizenei tanulmányait a Barcelonai és Genfi Zeneművészeti Egyetemeken végezte. Szövegeit többek között az Élet és Irodalomban, a Helikonban, az Irodalmi Jelenben, a Prae folyóiratban és az 1749 Világirodalmi Magazinban publikálta.
Esési sebesség
Fölöttünk valaki kendőket enged a földre. Már megszoktuk a rögtönzött záporokat, amikor meglocsolja a virágokat. Szemerkél az eső, csak az esési sebességből lehet következtetni, len, selyem, vagy pamut. Világos anyag. De a szín is azért ilyen, mert ősz van, menetrend szerint sötétedik, a lámpafényben megcsillannak a vitrinek mögé száműzött nyári hónapok. A levelekre hullanak a tenyérnyi textíliák, lassan érnek földet, határmezsgyén, mint amikor reggel még nem lehet eldönteni, hogy a száj ásít, vagy mondani fog valamit. A foltok megmozdulnak. Lábuk nő, és felröppennek. Meghajlott fűszálak őrzik a nyomuk, mégsem lehettek olyan könnyűek. Organza, taft, vagy lamé. Ha gyorsabban lépek az ablakhoz, megijednek. Szépek, ahogy a földet érést gyakorolják.
Akkor is
Gallyakat kerestünk az erdőben, de eltévedtünk. Kinevettél, amikor azt mondtam, úgy találtam vissza hozzád, hogy követtem egy hazafelé tartó nyájat. Szorosan egymáshoz simultak a bárányok, egymás hátán nyugtatták fejük. Akkor is esett. Fehér folyam voltak a zöldben, sodródás, vagy csak az erdő hullámzott a nyáj körül, és ők igazából mozdulatlanul vártak. Nem hitted el, pedig a karomban ott volt egy bárány. Egy, aki lemaradt.
