Nagy Balázs Péter: költő, 1994-ben született Budapesten, itt is él. 2016 óta publikál szövegeket.
Ne vigyorogj rajtam
D.-nek, mert imádja Petrit
Emlékszel, elröhögted magad, ahogy egy
pillanatra csak elfordultam, és te, mint a
macskám, már ott guggoltál a párkányon
a nyitott ablakban, elröhögted magad,
mert megvártad, hogy újra odanézzek, hogy
meglássam, szándékaid igenis komolyak, de
így mondtad aztán, mi értelme, ha
nem látod? hát megvártad azt a pillanatot,
míg visszafordulok, míg újra aggódni
nem látsz és az aggodalmat főleg,
mint tudjuk mindannyian,
agresszió formájában tudom kifejezni,
hát lerángattalak a párkányról,
te az én ötödik emeletemről, innen aztán
biztos, hogy nem, takarodj haza, aztán
vágd fel az ereidet, adagold túl
magad gyógyszerrel, fasszal, érdekel is vagy
igyál hipót, de nekem itt öngyilkos nem leszel, az tuti,
és te segítségért kiabáltál úgy és annak ellenére,
hogy pár pillanattal azelőtt még ugrani kész
voltál, védőháló nélkül, pont mint
a macskám, egyszer, emlékszel, ahogy mászkált
a párkányon, amíg mi izzadtunk egymáson
a harminc fokban, este, majd hívtuk,
nem jött, csak az üres tálka, a teleszart
alom és a nyitott ablak, ahonnan üdítő
szellő csiklandozta a testünket,
megtaláltuk még aznap éjszaka,
nem mosolyogott, nem mosolyogtam, ahogy
nem mosolyogtam akkor sem, amikor végül
elröhögted magad, mi értelme lenne úgy,
ha végig sem nézed?
Tizennégysoros
Lennék díszletmunkás, akit kiszúrnak a nézőtérről.
Lennék romkomban mellékszereplő, akit se nem szánnak, se nem szeretnek.
Lennék frappáns üzenet, amire nem válaszolsz.
Lennék háttérben egy színátmenetes csík vagy síkidom.
Lennék egy olyan anyajegy, amit ritkán vesznek észre.
Lennék egy sokadik öngyilkossági kísérlet behegedt nyoma.
Lennék tampon, ami konyhakőre esik és nem használod.
Lennék porfogó könyv, amit nincs szíved kidobni, néha magad mellé veszel, hátha elolvasod
és lennék valami egyszerűen igaz vagy kevésbé hazug.
Kurva sok minden lennék, csak én ne lennék!
Lennék nyugodt.
Lennék jelentéktelen, de hasznos, nem tudom, például egy powerbank.
Lennék egy lefestett falfirka, ami halványan áttűnik.
Lennék egy súlytalan félreértés, amit feledhetően oldunk meg, mégis szép emlék.