Mózes Huba: Markó Béla Nincs című költeményének belső arányai és intonációja
A költemény ötvenhat jambusi sorból, huszonnyolc felező periódusból, tizennégy félrímes szakaszból épül. Sorainak több mint négyötöde 3+4 tagolású, a periódusok végén összecsendülő rímek közel háromötöde három szótagos, a tizennégy szakaszos költemény belső arányait első-, másod- és harmadrendű – egy kivételével pozitív – aranymetszések alakítják […]
Markó Béla: Nincs
A költemény ötvenhat jambusi sorból, huszonnyolc felező periódusból, tizennégy félrímes szakaszból épül. Sorainak több mint négyötöde 3+4 tagolású, a periódusok végén összecsendülő rímek közel háromötöde három szótagos, a tizennégy szakaszos költemény belső arányait első-, másod- és harmadrendű – egy kivételével pozitív – aranymetszések alakítják. A 9/5; 6/3 és 3/2; 2/4 és 2/1 aranymetszés rendre a költemény nagybetűs mondatkezdéssel indított 2+4+3+2+1+2 szakaszát határolja el egymástól. Egyértelműnek tűnik, hogy a modern szonett szerkezetű költemény vázát az egyes részeket indító (illetve egy esetben önálló részt alkotó) szakaszok jelentik:
Jobb lenne, hogyha én is
valahol erre laknám,
akár a fecske télen,
a Márvány-tenger partján.
———-
Lehet, boldog volt mégis,
kit száműzött a német,
s mikor a tengert nézte,
persze hogy délre nézett,
———-
Miért kell hazamenni?
És hova hazamenni?
A Márvány-tenger mellett
nem lázít soha semmi,
———-
A haza csak folyóvíz,
folyton jön valahonnan,
és nagy ritkán kiárad,
de aztán visszaloccsan,
———-
S a vége? Márvány-tenger?
Álmomban visszaúszom
tán egészen hazáig
a nyüzsgő Boszporuszon.
———-
De itt mások nyüzsögnek,
gyűlölnek és szeretnek,
nekik van csak hazájuk,
mit olykor elfelednek.
A fenti szakaszokban háromszor is előforduló Márvány-tenger földrajzi név a magyar olvasó tudatában a Rákóczi-emigráció Mikes Kelemen leveleiben és Lévay József elégiájában megörökített történetét asszociálja, a felidézett történet pedig a költeménynek mindjárt az elején a lírai én és a néhai száműzöttek sorsának rokon voltát sejteti.
A kiragadott strófák közül a második kifejezetten az osztrák hatalmi önkény üldözötteiről szól, a harmadik és a negyedik a lírai énre és a mindenkori száműzöttekre egyaránt vonatkozik. Ha az aranymetszések 4/2 arányú aranymetszésével elhatárolt részek élén álló két szakasz első személyű fogalmazását is figyelembe vesszük – Jobb lenne, hogyha én is / valahol erre laknám, valamint S a vége? Márvány-tenger? / Álmomban visszaúszom − nyilvánvalóvá válik a költemény lírai hangvételének elsődleges volta. Ezt nem gyengíti, hanem valójában erősíti a neki látszólag ellentmondó kiragadott hatodik szakasz, amelynek többes szám harmadik személyű fogalmazásában feszültségkeltő elhallgatás rejlik: nekik van csak hazájuk. Ebben a szakaszban a száműzöttek sorsa a kisebbségi létbe taszítottak sorsával is egybefonódik.
Markó Béla költeményében az indítás, az aranymetszéssel elhatárolt részek eleje a nyomatékhordozó, a folytatólag utánuk következő szakaszok visszafogottabbak. Ennek az intonációs sajátosságnak köszönhető, hogy a mű záró szakasza az elhallgatás feszültségét oldja ugyan, de csekélyebb és a szakasz második felében tovább csökkenő nyomatékával nem válik/nem válhat melodramatikussá:
Nekem van is, de nincs is,
jön-megy, akár egy hullám,
mert tudom, hogy lehetne,
és mintha mégse tudnám…
Egyetlen szonett szerkezetű költemény elemzése nyújthat-e vajon támpontot Markó Béla szonettjeinek elemzéséhez is?