Tiszatájonline | 2021. március 13.

Mózes Huba: Evilágiság és transzcendencia

„Kabán Annamáriának és Mózes Hubának” – kettőnknek szólt 2015. július 24-én a grafikai sorozat ihlette szonettkoszorú költőjének határozott vonalvezetésű betűivel Markó Béla és Részegh Botond Passiójátékának ajánlása. Ketten lapozgattuk a kötetet, s mindketten kihallani véltük az ajánlás vallomás értékű soraiból a Chevy Chase-periódus honosult ritmusát: „a szonett nemcsak passzió, / hanem passió is”… – MÓZES HUBA ESSZÉJE

A majdnem hetvenéves Markó Bélának,
 Kabán Annamária emlékét idézve,
     a csaknem nyolcvanéves szerző

 

„Kabán Annamáriának és Mózes Hubának” – kettőnknek szólt 2015. július 24-én a grafikai sorozat ihlette szonettkoszorú költőjének határozott vonalvezetésű betűivel Markó Béla és Részegh Botond Passiójátékának ajánlása. Ketten lapozgattuk a kötetet, s mindketten kihallani véltük az ajánlás vallomás értékű soraiból a Chevy Chase-periódus honosult ritmusát: „a szonett nemcsak passzió, / hanem passió is”.

Több év elteltével egymagam mérlegelem a vallomás elvi-elméleti állásfoglalását kötöttség és szabadság, zártság és nyitottság, evilágiság és transzcendencia viszonyáról. Újraolvasva a szonetteket és ismét elolvasva a szétszálazása után egybefont mesterszonettet döbbenek rá: olyan az egész, mintha eleve rólunk szólt volna, csak mi nem tudtuk.

„Csorog a fény a megnyílt koponyából,
de lassan-lassan újra feltelik
a saját árnyékával reggelig,
s kilép a lélek régi otthonából,

hiszen sötét lesz bent talán örökre,
mint egy fekete lyukban, egybegyűl
ismét a vér, genny, nyál, könny legbelül […]”

2015 júliusában nem tudhattam, hogy a „megnyílt koponya” 2019 februárjában a vers szeretetében is társam baleset után rutinszerűen megnyitott koponyája lesz. Mint ahogy azt sem tudhattam, hogy 2019 júniusában bekövetkezik, amit az idézett szonett negyedik sora jövendöl: „s kilép a lélek régi otthonából”.

Az újraolvasás arra is rádöbbentett, hogy a krisztusi keresztút stációit megidéző szonettkoszorúval a kedvesemet búcsúztató, 2019 júniusában papírra vetett négysorosom akaratlanul is egybecseng:

Kilép a testből, messze száll
béklyózatlan a lélek,
belakja minden zegzugát
a roppant fényességnek.

Ha a szonettkoszorúval a négysoros egyáltalán összevethető, akkor talán azt az állítást is megkockáztathatom, hogy a szonettkoszorú mesteri összetettségével szemben a négysoros egyszerűsége egyenes vonalúbb, s hitem szerint éppen ezáltal tanúsíthatja meggyőzően, hogy az örökélet ott kezdődik, ahol a halandó saját szenvedését a Krisztuséval összevéti.

(Kép: Kabán Annamária 2013-ban, fotó: Mózes Huba)