Mózes Huba: A számvetés rímei

SZABÓ T. ANNA: ÖRÖKMÚLÁS 

nem hangszer vagyok: muzsika,
én játszom magamon

Szabó T. Anna Örökmúlás című verse egyetlen mondat ívére fűzött három egyenlő terjedelmű strófa, amelynek nyolc és hat szótagos jambusi sorai, egyetlen vélt kivétellel, gazdagon rímelnek. A vers rímképlete strófánkénti tördelésben a következő:

a  b  a  b  c  d  c  d  a  e  a  e
f  g  f  g  h  i  h  i  i  e  i  e
f  e  f  e  j  k  j  k  g  b  a  b

A képletből kitűnik, hogy a különböző betűkkel jelölt összecsengések számottevő része nem egyszeri rímhívóként-rímválaszként fordul elő a versben: az a jelzésűek öt, az e jelzésűek hat, a b, az f és az i jelzésűek négy-négy sor végén csengenek egybe.

A vélt kivétel: a harmadik strófa rímtelennek tűnő kilencedik sorvége, amely távoliként ugyan, de talán mégsem csupán elméletileg cseng egybe a második strófa második sorvégének g jelzésű rímhívójával. Figyeljük csak: „[egyszerre óvott s kitakart] valóság és csoda, [láttam, az ember hova tart,] de azt is, kicsoda” – hangzik a második szakasz rímhívóként funkcionáló g jelzésű ríme, s erre utal vissza a harmadik szakasz távoli rímválasza: „nem hangszer vagyok: muzsika”.

A vers hangzását nemcsak végrímek, hanem más összecsengések is gazdagítják.

A második strófa tizenegyedik sorát echórím zárja:

ha tudod, hogy a rész egész

A második strófa ötödik sorának és a harmadik strófa harmadik sorának a közepén fonatos rímet azonosíthatunk:

szemembe nézz, mert nem zavar,
hogy bántasz vagy dicsérsz

illetve:

de fényes minden pillanat,
és lélegzik a csend,
a föld felett, az ég alatt,
távol és idebent 

Az echórím és a fonatos rímek mintegy előkészítik, a versindító két sor ab jelzésű rímhívója és a variációsan visszatérő, verszáró két sor ab jelzésű rímválasza mintegy megerősíti a rímtelennek vélt sorvég, a muzsika versépítő szerepét.

Az e jelzésű összecsengések az első és a második strófa végét a harmadik strófa elejével kötik össze. Az f jelzésű összecsengések a második strófa indítását a harmadik strófa elejével társítják.

Az a jelzésű összecsengések az első strófa, a b jelzésű összecsengések − az a jelzésű összecsengésekkel együtt − a vers-egész keretezésében vállalnak szerepet:

Ne mondd, hogy egyszer meghalok,
hidd el, már rég tudom
↓
ne mondd, hogy meg sosem halok:
legjobban én tudom.

Az ab jelzésű variációs visszatérés keretében a vers egészét átszövő a, e, f és g jelzésű összecsengések az első és a harmadik strófában egy cdcd meg egy jkjk rímképletű belső egységet fognak közre, amelynek rímei nem ismétlődnek, és távoli rímválaszként sem köszönnek vissza:

mert testem eszköz, munkagép,
s a hangom a zeném,
az tart meg csak a szakadék
imbolygó peremén 

–  –  –  –  –  –  –  –  –  –  –  –  –  – 

mert minden lélegzet zene,
ha mélyén vér lobog,
ha az öröklét üteme
a testen átdobog 

A szordínós, egyébként feltűnően tiszta rímelésű belső egységek nem elsősorban egymásra, hanem a visszafogottabb, első olvasásra rímtelennek vélt sorvégre, a fájdalomban fogant, ám a sorssal való számvetésben éppen ebből fakadóan erőt sugárzó muzsika metaforára utalnak:

nem hangszer vagyok: muzsika,
én játszom magamon –
ne mondd, hogy meg sosem halok:
legjobban én tudom. 

A számvetés rímeiben így ragyog fel a nemzedékenként csak ritkán testet öltő csoda.

*

Beszédes véletlen, hogy a Szózat metrumát visszhangzó vers a maga harminchat sorával a Szózat megírásának az évére utal.