Mindene a flow, ha az írásról van szó

Milbacher Róbert nosztalgikus érzésekkel érkezett a tanszék Informatóriumában, hiszen egyetemista korában ő is jó pár évet töltött el a szegedi bölcsészkaron. Közvetlenül a rendszerváltás után kezdte meg a tanulmányait az egykori JATE magyar-történelem szakán, majd ugyanitt a klasszikus magyar irodalmi doktori alprogramnak volt a hallgatója. Miután ledoktorált, nem sokkal később a Pécsi Tudományegyetem tanára lett, ahol jelenleg is tanít. Nem véletlen, hogy magát elsősorban inkább tanárként, mint íróként aposztrofálta.

Neszlár Sándor kérdésére elmesélte, amikor a gyerekei elérték a középiskolás kort és elkezdtek önállósodni, megírta a habilitációját és már kicsit kezdett beleunni az irodalomtörténet-írásba, mert elérte azokat a határokat, amik a képességeiből fakadnak, úgy érezte, váltania kell. Így kezdett el a szépírással kacérkodni. Első próbálkozásaként számára az volt tét, hogy egyáltalán meg tud-e írni egy prózakötetet, amire végül a Margó-díjat is megkapta. Ez volt a Szűz Mária jegyese című novellafüzére, amelyet 2016-ban adott ki a Magvető. A nagy siker után még jó néhány szépirodalmi műve jelent meg, de megint azt érezte, hogy valami újat szeretne csinálni, így kötött ki a mesék világában.

Milbacher ezt a folyamatos váltást az írás flow-élményével magyarázta, ami számára olyan, mint a drog. Rendszeresen emelni kell az adagot, hogy ugyanaz a flow élmény keletkezzen, mint például, amit az első könyvének megírásakor érzett. Ezért akar mindig valami mást csinálni, más hangnemet kipróbálni, más közönséget megcélozni. Számára mindig is maga az írás folyamata volt a fontosabb, mint az, hogy mi történik a megjelenés után. Természetesen mesélt arról is, hogy vannak olyan napjai, amikor nagyon nehezen ír, hiszen a flow nincs mindig, vagy ahogy ő fogalmazott: „leginkább nincs, de időnként van”. A műveit általában fejben érleli és szerkeszti, nem az a jegyzetelős típus. Vannak olyanok szövegek, amik hosszú évekig érlelődnek benne.

A továbbiakban Neszlár Sándor a mesekönyvei keletkezéséről kérdezte az írót, aki elmesélte, hogy a mesék iránti szeretete a nagymamájához köthető és ezáltal ő is rengeteget olvasott a gyerekeinek, Benedek Elektől egészen Berg Juditig mindent. Ez okból kifolyólag az első mesekönyvét a gyerekeinek ajánlotta, amely A nagy kanizsár összeesküvés címet viseli, időben viszont kicsit később jelent meg, mint a második gyermekeknek szánt műve. Eredetileg egy olyan könyvet akart írni, amit nagyon utálnak a gyerekek. Tulajdonképpen ez egy politikai felháborodásból született mű. Szerette volna elmagyarázni a gyerekeknek, hogy mi az a szabadság, illetve azt, hogyan kell ahhoz viszonyulni, ha valaki korlátozni szeretné a szabadságukat. A fő célja tehát egy olyan könyvnek a megírása volt, ami a gyerekek nyelvén és fantáziáján keresztül ad át az olvasó számára igen komoly és mély gondolatokat. Sokáig nem is talált kiadót a kéziratának (ehhez képest A nagy kanizsár összeesküvés felkerült a HUBBY Az év gyerekkönyve 2022 rövidlistájára), így történt, hogy az időben később írt A Tátiti Tibike, a világ utolsó táviratkihordója gondol egy merészet címet meséje előbb jelent meg a Csimotánál. Ez a műve már hagyományosabb gyerekkönyv, kevésbé (politika)filozófiai témával, amit nagyon szeret is az olvasóközönség. A beszélgetést egyébként Csontos Erika író, kulturális újságíró kreatív írás műhelyfoglalkozása előzte meg, mely éppen a Tátiti Tibikéből inspirálódott és a tanszék Iskolai és gyerekkönyvtáros specializációján tanuló hallgatóit célozta meg.

Az említett mesekönyvek révén szóba került az is, hogy az illusztrátoroknak milyen fontos szerepük van abban, hogy igazán jó legyen egy mesekönyv. Milbacher mindig elképzeli, hogy milyen rajzokat szeretne látni a szövegei mellett, de kezdetben nem mindig sikerül felülmúlni a várakozásait. Pontosan ez történt, amikor meglátta Herbszt László rajzait, amelyeket A nagy kanizsár összeesküvéshez készített. Az író egy titokzatos, burjánzó és cifra képivilágot képzelt el a könyvhöz, ehelyett minimalistább, disztópiához kapcsolódó képek kerültek be a könyvbe, aminek ő kezdetben finoman szólva nem nagyon örült. Ám amikor kézhez kapta a kötetet, teljesen megfordult benne ez az érzés és megértette, hogy Herbszt mért így ábrázolta a meséjét. A Tátiti Tibikét Baranyai (b) András illusztrálta, az ő vizuális interpetációi viszont rögtön megfogták a szerzőt. Neszlár Sándor szerkesztőként hangsúlyozta, hogy a Csimota Kiadónak nagyon határozott álláspontja és munkamódszere az, hogy az író és a képzőművész ne legyen kapcsolatban egymással, külön dolgozzanak, ne befolyásolják egymást. 

A beszélgetés végén a gyerekkönyvkiadók kerültek górcső alá. Az író szerint a könyvkiadók jelentős része nem a gyerekeket, hanem az anyukákat célozza meg, hiszen ők azok, akik megvásárolják ezeket a könyveket. Véleménye szerint a gyerekek kiválogatják maguknak azokat a könyveket, amelyek éppen az ő aktuális kérdéseikre reflektálnak. Ezért fontos, hogy olyan mesék is szülessenek, melyekből a gyerekek a szülőkkel együtt fejthetik meg azokat a problémákat, amelyekkel a történetek főhősei szembenéznek.

Összeségében egy érdekes és jó hangulatú beszélgetésnek lehettünk a fültanúi. Milbacher Róbert őszintén és humorosan beszélt a szakmáról, a családi életről és minden másról, amiről a beszélgetés során moderátora, Neszlár Sándor kérdezte.

Csepregi Attila András

Fotók: Berta Petra