Mennyből a szellem

Székelyhidi Zsolt 2020-as kötete, A kékkőkúti csillag játék a műfajokkal. A két kisregényt tartalmazó könyv az inváziós sci-fi és a kísértettörténetek elemeivel és narratív sémáival zsonglőrködik. A címadó A kékkőkúti csillag egy UFO-hoz kötődő érkezést vizsgál falusi környezetben, míg A grinnyei gőzgombóc ugyancsak vidéki helyszínen játszódik, de egy szellem áll a középpontjában.

A kötet első ránézésre megtéveszti az olvasót. Annak ellenére, hogy két kisregényt tartalmaz, szinte csak az egyiket pozícionálja a borító. A címadó szöveg nagy betűkkel szerepel a címlapon, a hátlapon található fülszöveg is inkább ezt helyezi előtérbe, míg a másik kisregényre, A grinnyei gőzgombócra csak utal a leírás, mint ahogyan a borítón kisbetűvel jelzett „2 kisregény” megnevezés is. Ezek a gesztusok azt sugallják, hogy a második szöveg kevesebb figyelmet érdemel, nem annyira komplex, mint az első kisregény. Valójában viszont, noha A kékkőkúti csillag narratív tervezettsége csakugyan átgondolt, A grinnyei gőzgombóc egy kompaktabb, nyelvileg feszesebb, végső soron erőteljesebb elbeszélés.

A kékkőkúti csillag minden fejezetének címe az adott rész első szava, ami általában az egyik szereplő neve. A kisregényt két mottó előzi meg. Az egyik H. P. Lovecrafttól származik, és felvezeti a kisregényt jellemző lokalitást, a helyiek tudatlanságát. A másik, Stephen Kingtől származó idézet már a cselekményt mozgató elemre, az idegen, az UFO érkezésére irányítja a figyelmet. A történetet jól leképezik az idézetek, hiszen a cselekmény viszonylag egyszerű: valami idegen landol a környéken, a helyiek pedig összetömörülnek egy hotelben, hogy elkezdjék megfejteni, mi lehet az.

Az első fejezet a „Kuzma Sanyi” címet viseli. Az olvasó azt gondolhatná, a felütésben megismeri a főszereplőt, de a szerző kikerüli, hogy egyetlen személyhez rögzítse ezt a pozíciót, helyette a több helybeliből kialakuló, archetipikus figurákból álló massza válik a főhőssé. Ezt jelzi az is, hogy az UFO landolása miatt az először főszereplőnek gondolt Kuzma Sanyi életét veszti, a további fejezetekben pedig nagyjából egyenlő arányban oszlik meg a többi karakter szerepeltetése. A figurák saját fejezetei szinte kimerevített képek a hétköznapokból. Az idegen érkezése ezt a szokásost bontja meg, kimozdítja a szereplőket a mindennapi rutinból, de mégsem készteti őket csodálkozásra, feszengésre. A szereplők hamar kitalálják, hogy űrlények érkeznek, bár a szöveg néha próbálja lebegtetni a megismerés előtt, mi lehet az idegen szerkezet. Ez inkább halvány kísérlet a bizonytalanság megteremtésére, és éppen azért, mert hamar az olvasó kezébe kerül a megoldás kulcsa – hiszen a fülszöveg már előre jelzi, hogy földönkívüliek érkeztek –, így csak az idegenekkel való találkozás késleltetése viszi előre a kisregényt, és nem a szokatlanság felderítése. A szereplők az olvasó metaforái: a kíváncsiság hajtja őket, egyre közelebb akarnak kerülni ahhoz a bizonyos másikhoz, hogy megismerjék.

„Olyan volt mindez, akár egy igazi sci-fiben, ahol egy függetlenfilmes rendező utasítására csupa átlagos szépségű és logikájú, szerethető ember szerepelt.” (97.) – olvasható a kisregényben ez az önvallomás.  Pedig A kékkőkúti csillag valójában nem egy nagybetűs sci-fi, sokkal inkább a zsáner elemeinek szétírása és lebontása, ami szándékosan nem alkalmazza a tipikus narratív fordulatokat. Például elmaradnak az erőszakos mozzanatok, az idegen részéről az invázió igénye. A szereplőkről is találóan fogalmaz a szöveg, hiszen valóban átlagos embereket szerepeltet, bár a kisebb háttérsztoritól eltekintve inkább egy-egy típust jelenítenek meg, vagy a kötelező vidéki, vagy a hollywoodi SF filmek figurái közül, így a jellemek inkább csak gegeknek tűnnek.

A grinnyei gőzgombóc szereplői is vázlatok vagy tipikus figurák, így a felütés miatt szinte egymás folytatásának is tűnhet a két szöveg, hiszen az egyik szereplő neve is egyezik. Ezt erősíti a szövegekben megjelenő hasonló tér is, hiszen annak ellenére, hogy Heves helyett Baranyában játszódik a történet, a fogadó – tágabb értelemben az átmeneti lakhely –, illetve az erdő mindkettőben fontos. Itt is az erdő válik az idegenség megtapasztalásának központi színterévé, ami A kékkőkúti csillag történetében az UFO érkezéshez kötődik, míg A grinnyei gőzgombócban a szellemmel való találkozáshoz.

A grinnyei gőzgombóc erősen nyit, az erdőben egy rocker szelleme tűnik fel. A leírása ötvözi a szentet és a profánt, egyszerre tűnik Jézus-figurának és egy szétcsúszott alaknak. A kísértet földöntúli hangjának és a metál screamjeinek, hörgéseinek összemosása jól aknázza ki a szubkultúra jellemzőit és a kísértettörténetek motívumait. A történet narratívájában is követi a műfaji hagyományokat, ám a vidéki életbe való betekintésnek, a gőzgombóc fesztiválnak mégis fontosabb szerepet szán a cselekményben. A rendezvénnyel az evés és az ivás kerül előtérbe, és ahogy A kékkőkúti csillagban, úgy itt is közösségformáló erővé válik.

A grinnyei gőzgombóc naiv, szerethető, de heterogénebb szereplőket mutat be, mint az első kisregény. Ez főként a kísértetre adott reakciókban fogható meg, hiszen magyarázatként a technikai háttér és a misztikus elméletek is megjelennek, így – bár olvasóként ismert, hogy egy szellem – a szöveg mégis diverzebb képet fest a szereplők értelmezéséről, mint A kékkőkúti csillag.

Székelyhidi kötete összességében kellemes olvasmány, nem vállal nagyot, nem akar túl sokat mondani. A kisregényekben megjelenő tematikus, motivikus egyezés egységessé teszi a kötetet, viszont a narratíva felépítéséből adódóan más élményt nyújtanak. Habár a kötet első ránézésre csak a címadó A kékkőkúti csillagról ad hírt, A grinnyei gőzgombóc mégis kiforrottabb humora, valamint a szent és profán jó érzékű társítása miatt.

Borbíró Aletta

(A cikk szerzője a szegedi Törzsasztal Műhely tagja)

Spanyolnátha Könyvek
Hernádkak, 2020
216 oldal, 3000 Ft