tiszatáj | 2020. június 29.

Maria João Cantinho versei

Egy napon elindulunk. Mindannyian,
noha a távozásnak vannak variációi,
néhányan szárnyra kapunk, míg mások
fűcsomókra, gyomokra zuhannak,
arcukkal sárba tapadtan.

Azok, akik felemelkedni vágyakoznak,
s a csillagokat szeretnék megölelni, hasznos,
ha tudják, hogy a magasba nézni épp
bálványimádás nélkül célszerű.
[…]
PETŐCZ ANDRÁS FORDÍTÁSAI

Maria João Cantinho, teljes nevén Maria João de Oliveira Sequeira Cantinho (Lisszabon, 1963) portugál költő, irodalomkritikus és esszéíró.

Az egészen kicsi kis apróságok

(Do ínfimo)

Nem ismerem, csak az apróságokat,

és az egészen kicsi kis dolgok suttogását,

amelyek el sem jutnak a szóig,

ahogy az árnyék, vagy a szél

kirajzolódik a nyárfa alatt,

valamiféle nyugodt tükörképben.

És nem ismerek semmit, csak a láthatalan

zugot, inkább álom ez, mint metafora,

az időt, ami érik a gyümölcsben,

vagy azt, aki parádé nélkül is napfény tud lenni,

röviden és egyszerűen.

És semmit sem tudok a kiválóságokról,

a nagyemberek ígéreteiről, gesztusairól,

amelyek elárulják a szíveket,

a szavakról, amelyek megölhetik

a pillanat tökéletes vérkeringését.

Ha az élet vér vagy arany,

akkor semmit sem tudok, semmit és semmit,

mert elrejtőzik az egészen kicsiben

és a sötétlő zugban. Rejtőzködik.

Az egyszerű dolgok

(As coisas simples)

 

Igaz, hogy az egyszerű dolgok nem hagynak

maguk után történetet, senki nem beszél róluk,

mégis, amikor meghalsz,

nincsen dicsőség és nincs az a tudás,

ami megnyugtatná szorongásodat,

csakis az élet egyszerű dolgai,

a dolgok, amiket megőriz az emlékezet,

és amelyek leülepedtek bennünk,

miként az esti fény, avagy a virágok

illata tavasszal, mindaz,

amit szeretünk, és a nevetésük,

meg a súlytalan idő, ahol minden,

még az élet is, csak könnyed lebegés.

Gesztusok

(Gestos)

Egy napon elindulunk. Mindannyian,

noha a távozásnak vannak variációi,

néhányan szárnyra kapunk, míg mások

fűcsomókra, gyomokra zuhannak,

arcukkal sárba tapadtan.

Azok, akik felemelkedni vágyakoznak,

s a csillagokat szeretnék megölelni, hasznos,

ha tudják, hogy a magasba nézni épp

bálványimádás nélkül célszerű.

A jéghideg hegyeken mindig elég a hely,

s csupán az idő mutatja a hó útját nekünk,

néhányan eltévednek majd,

másoknak minden út tévelygés csupán.

Végül csakis a por marad,

s egy határozott kéz,

valamint a teljes sötétség.

Petőcz András fordításai