Maria Borio versei

(Trasparenza, Interlinea, Novara, 2019)

Hogyan lesz a hó, hogyan készül az üveg,
az itteni és a kinti hőmérséklet
különbségéből hogyan alakul ki a család, 
az üveg rág, a tűz rág,
a füst a meleg házakból, a betonból
vagy a fekete madarakból árad.

A vasrács mögött homályosak az üvegek,
az üvegek mögött volt a raktár,
az iskolában a helybeli gyerekek,
ott az ablak alatt a fűben kerested, 
ahol most hallgatod őket, 
az anyát, aki újra útjukra engedi
a tenyeréből a fekete madarakat.

Mégis szeretnéd megadni nekik, amit egy apa ad,
az archívum megőrzésére, gyarapítására
és megismerésére összpontosító apa. 
Különös lábnyom a hagyomány,
amit a test közepe egy szokatlan 
ötlettel a légkörre hagy, mert
számolta a fűszálakat és nézte a rácsokat,
hogy megtudja, a földhöz és a falhoz miként tartoznak.

Sok évvel ezelőtt ott voltál a gyerekekkel,
és azt hitted, te nem vagy az. Sok évvel később,
az ellenkezőjét és ugyanazt mondják neked, 
látszik, így lesz a hó, így készül az üveg,
így zajlik minden belül, nem várja senki.

Farnese

(Farnese)

Az ablak szól a fénynek, ne képzelődjön, 
támaszkodjon a falhoz, mintha egy utca lenne.
A meztelen hát már nem fázik. Ezek a dolgok
élnek itt: az átlátszó üveg, az átlátszatlan fal, 
mi a dolgokért, ívelt út a falon, 
falak a lencseszerű vénákban. Minden kong,
mint bronz a sivatagban: az ártatlanság 
megmozdítja a fejét. Így élsz bennem, mint aznap
a téren, amikor Giordano Bruno volt az a kis láng 
mindenkinek. Benned élek, mint a hang, ami elszabadul 
a beszorított épületek között, harang a kemény falon, 
meleg, mint egy folyadék, megmozdítja a fejét. 

SZIRMAI ANNA fordításai

A fordító a műfordítások készítésekor a Petőfi Irodalmi Múzeum Babits Mihályösztöndíjasa volt.

(Megjelent a Tiszatáj 2021. szeptemberi számában)