Tiszatájonline | 2020. november 7.

Törzsasztal Műhely

Maga a gesztus

INTERJÚ NÁDASDY ÁDÁMMAL

VESZPRÉMI SZILVESZTER INTERJÚJA
Október 28-án Nádasdy Ádám volt a Grand Café vendége. A szakállas Neptun című kötetének szegedi, Owaimer Oliver által moderált bemutatóját követően a prózaírói debütálásról, a melegség tematizálásáról és a társadalmi felelősségvállalásról kérdeztünk a szerzőt…

A 2015-ben megjelent A vastagbőrű mimóza című tárcagyűjteményében értekező jellegű tárcákat közölt a melegségről, a tavaly megjelent Jól láthatóan lógok itt című verseskötetében már személyes hangon számol be a szerelméről, A szakállas Neptun novelláskötete pedig kifejezetten a homoszexuális egyén legbelső kríziseit nagyítja láthatóvá. Mondhatjuk, hogy Nádasdy Ádám egyre többet mutat a melegségből?

– Mondhatjuk, bár a novellák, amikkel most előjöttem, nem most készültek. Már megjelentek, így ezeket az utóbbi húsz évben bárki bármikor elolvashatta, így összegyűjtve valóban másképpen mutatnak. Intenzívebben, sűrítettebben, talán többekhez is eljutnak, mint egy folyóirat publikálásakor.

Aztán kérdés, hogy a szerző melegségéből többet látunk-e, mint a tárcáknál, miközben a novellák természetesen nem rólam szólnak, de hát mondhatja azt, hogy aki ilyesmiket ír, az érintve van. Így is van, de mégiscsak paradox a dolog, mert nem véletlenül hívjuk fikciónak, a történet távolít, vagy távolítania kellene. A vastagbőrű mimóza, ha úgy vesszük, személyesebb, mint a novellák, mert ott tényleg csupa olyasmi van leírva, ami velem történt, én láttam, én hallottam, én ismertem, én jártam ott, én gondolom így. Itt semmi ilyesmi nincs. Persze, hát a szépirodalom meg nyilván személyesebb.

Lehet, hogy ebben az a nagy igazság van, hogy a szépirodalom, ha jól van megcsinálva – és tegyük fel, hogy jól van megcsinálva –, akkor a maga intimitásában többet tud bemutatni.

Olvasva a kötetet, azt látjuk, hogy körbeérünk egy koron és egy társadalmon egy szűk, kisebbségként még nem is számon tartott, definiált emberhalmaz nézőpontján keresztül. Milyen végiggondolások adják ki a távolságot, amiből a letűnt időszakról és a kívülálló szereplőkről olvashatunk?

– Bíztam benne, hogy amiket én összeírtam az elmúlt évtizedekben, abban van valami egységes. Kihagytam egyébként közülük ezt-azt, másfelől meg, azt hiszem, egy kicsit egységesítettem. Amikor együtt volt az anyag, akkor végigmentem az egészen, és egy-egy szót, fordulatot, vagy akár egy kis cselekményelemet is mozgattam, hozzáírtam vagy kivettem belőle. Mégis, ha egységesnek tűnik, akkor az azért van, mert egyfajta hangfekvésben tudok beszélni. Se nem akartam nagyon ironikus és röhögtető lenni egyfelől, hiszen ezek nem viccek, másfelől tragikus sem akartam lenni, kerestem a középmezőnyt. Mondhatnám azt, nem egy nagyon dicsérő kifejezés, könnyes-mosolygós, kötőjellel, ahogy ezt mondanánk.

A kötet szinte lineárisan szerkesztett, a sokszínű szereplőhátterek ellenére mintha egy nagy kerek történetet olvasnánk, ahogy valaki szerelmes kamasz lesz a Duna-parton, majd sok kaland után egy felvállalható család teremtésének a kapujában áll. Volt ilyen szándék, ambíció a kötet szerkesztésekor? Játszottak a regényszerűség lehetőségével?

– Nem, de a sorba rakáshoz – mert ezek korábban egymagukban hevertek, mint a gyöngyszemek – Turi Tímea jó szerkesztői tanácsokat adott, és én is úgy éreztem, hogy azért kicsit haladjunk így előre. Az utolsó novellában az már fel sem merül, hogy ők melegek-e vagy sem, mert az természetes már ekkor. Együtt akarnak lenni, a karácsonyt is együtt akarják tölteni. A második novella viszont, amikor az angol fiú érkezik Magyarországra, valójában lehetne a legelső, mert az a legbizonytalanabb, ott nincs is kimondva, hogy miről van szó, csak süt belőle, hogy ő szerelmes az angol fiúba. A gimnazisták vannak előbb életkor szerint, de azok tulajdonképpen már előbbre vannak a maguk sorsával, mint az, aki az angol fiúba beleszeret.

Beszélt arról a kötetbemutatón, hogy azután, hogy ezek a novellák a Mások magazinban megjelentek, megjelentek szépirodalmi folyóiratokban is, és most kötetként. Ezt a három médiumot mennyire látja másként? Mennyire kellett átdolgozni, amikor egy közegnek szólt, amikor ezt a szépirodalom olvasóknak ajánlotta, és mennyire lett más egységbe szervezve?

– Az egyleti újság arra volt jó, hogy bátorított. Egy zártabb közegbe, kisebb téttel, mint egy léggömböt felengedte az ember ezeket a novellákat, hogy lássa, mit szólnak hozzá. Utána volt, amit rendesen átdolgoztam, részben a visszajelzések alapján, részben mert láttam őket kinyomtatva. Így a 2000 folyóiratban, az ÉS-ben és a Holmi-ban voltak. Ahhoz képet most már nem sokat változtattam. Akkor is azért kellett, mert a folyóiratokban olyanok is elolvasták, akik a Mások újságot nem vették kézbe, így számukra több háttérinformáció kellett.

– Már korábban Szegeden elmondta, hogy akkor jön új Nádasdy-kötet, amikor összegyűlik egy kötetnyi vers. Hogyan alakult ez a novelláskötet esetében, különösen azért, hiszen ezek korábbi anyagok?

– Arról volt szó a Magvető Kiadóval, hogy esszéket és tanulmányokat gyűjtsek össze. Szoktam írni régebben a Magyar Narancsba, az ÉS-be ilyeneket. Máig nem gyűjtöttem össze. Viszont összegyűjtöttem a novellákat, mert mindig beléjük akadtam. A gépemen ültek egy könyvtárban, és egyszer csak kiderült, hogy ez egy kötetnyi anyag. Összefűztem, tényleg volt annyi, megmutattam a szerkesztőmnek, azt mondta, jöhet, és akkor elkezdtünk vele vacakolni, cincálni, dolgozni.

És mennyiben volt más a prózával való munka? Nyilván sokféle szövegtapasztalata van, de más volt? Ez azért mégicsak egy debüt prózakötet.

– A gyakorlati része is érdekes volt, például, hogy hol legyen vessző, hol ne legyen. A Magvető persze tisztába van vele, hogy a szépirodalmi szövegben annak más szerepe van, mint egy nem szépirodalmi szövegben, ahol a helyesírási szabályzatot kell betartani. Tisztában vannak azzal, hogy ezt nagyon sokszor felülírják (mint ezt a helyesírási szabályzat is kijelenti egyébként) művészi okok. Mégis sok helyen el kellett gondolkodni, mert én sokszor az élőbeszédet igyekeztem utánozni, ahhoz esetleg másutt tettem vesszőt. Ahol az ember úgy levegőt venne, és nem ott, ahol a logika, vagy a szabályzat írja. Vagy egyik mondatról szaladtam a másikra anélkül, hogy pontot és nagybetűt írtam volna. Olyan is volt, hogy a párbeszédeket nem vonalka jelölte, hanem ömlesztve beleírtam a szövegbe, mikor úgy éreztem, hogy talán úgy gyorsabban megy, vagy természetesebb. Itt azért néha felvont szemöldököket találtam a kiadóm részéről, volt úgy, hogy azt mondtam, hogy tényleg igazatok van, nincs jelentősége, volt úgy, hogy azt mondtam, nekem itt ez szívbeli ügy.

A Jól láthatóan lógok itt intim őszintesége tovább lett hozva A szakállas Neptunban? Kellett egy ilyen őszinte verseskötet ahhoz, hogy leírható, kiadható legyen A szakállas Neptun anyaga?

– Én nem gondoltam így, de a külső szemlélő jobban láthatja. Valószínűleg a címlapról beszélünk. A verseskötetnek a megjelenése és őszintesége adta meg a biztonságot ahhoz, hogy egy ilyen könyv címlapján legyen a nevem. Az, hogy mi van a könyvbe, az mellékes. Melegtörténetek, amik nem is rólam szólnak, fikció.

De hogy egyáltalán ezzel előállni, letenni egy ilyen című, vagy inkább ilyen tartalmú könyvet, magához a gesztushoz, hogy Nádasdy Ádám a meleg novelláival áll elő, ahhoz kellett a verseskötet támogatása. Hogy tessék kérem, ez van.

Én nem akarok úgy elmenni, hogy nem rakom le. Az is benne van, az öregség. Hogy meddig vacakolok még.

Ezzel az őszinteséggel egyre gyakrabban nyilatkozik, jelenik meg a médiában. Nem csak a munkássága, hanem a véleménye is egyre hangsúlyosabb szerepet kap. Érez valamiféle felelősséget akár az irodalommal, akár a közösséggel, akár a médiával szemben?

– Igen. Igen, valahogy kisodródtam a porond közepére, most már ott vagyok, és akkor vállalom. Úgy vettem észre, hogy hallgatnak rám, meghallgatják a szavam, és ez egy felelősség, és ha már az Isten úgy irányította a sorsomat, hogy nekem ebből bajom, sérelmem nem lett, akkor ezt, amit invesztált belém az Isten, akkor ezt adjam vissza azzal, hogy akkor másokon hátha tudok segíteni, akiknek esetleg nehezebb sorsa van vagy lesz. De igyekszem a véleményemet az irodalom és a nyelvészet terén tartani, mert ahhoz értek. Nem vagyok sem szociológus, sem pszichológus, sem politikus. Ha megkérdezik, hogy meleg vagyok-e, megmondom, ha megkérdezik, hogy erről-arról mi a véleményem, azt is megmondom. Ennyi az egész.

Termékeny két év áll ön mögött: az elmúlt évben három könyv jelent meg öntől, A 100 év – 100 kép – 100 gondolat a Fortepannal együttműködve, a Milyen nyelv a magyar? című nyelvtanzsebkönyv és A szakállas Neptun novelláskötet. Tavaly jött a Jól láthatóan lógok itt című verseskötet, és a Bánk bán fordítás. Általában lehet tudni, hogy min dolgozik, de most nem hallani semmit. Nádasdy Ádám most pihen és unatkozik?

– Nem, bár néha arra vágyom, hogy de jó lenne unatkozni, de közben nem jó persze. A nyelvészet van most napirenden, két kollégám írt két nagyon komoly tanulmányt, megkértek, hogy bíráljam. Most is itt vannak nálam, a vonaton is olvastam. Az Akadémiai Kiadónak indul egy kis kézikönyvsorozata, és abba a nyelvészeti kötetet írtam most, még azzal van munka, és lehet, hogy még valamilyen könyvet kellene írni az angol nyelvről, magyarok számára. Nem nyelvkönyvet, hanem érdekeset, az angol nyelv életrajzát: honnan származik, miért olyan, amilyen, milyen változatai vannak.

Veszprémi Szilveszter

(A cikk szerzője a szegedi Törzsasztal Műhely tagja)

  
  
Fotó: Takács Borisz / Facebook / Instagram