Maciej Robert versei

Vidámpark

Az első szabad szombat hónapok óta,

az első Európán átvonuló hőség,

csalókán kigombolt gallérok. Az első

kirándulás – feleség, lányok, anyós,

meg élelem a részletre vett szedánban.

Az első három kocsi a hullámvasúton,

az első menet után bevillanó emlékek

(épp itt, ebben a mocsárban, mely

békésen csillog a betonréteg alatt). Az első

meredek emelkedő, a hasító fájdalom,

a felvillanó látóhatár, az erdőszél, a messzi

felhőkarcolók megcsillanó, magas ablakai.

Az első gondolat, hogy hiszen ez a világ

nélkülem is elboldogul, hogy itt maradnak –

a lányok, a feleség és, legyen, az anyós is,

felesleges sáljával. Meg a többi halhatatlan.

Addig is – egy nagy levegő, ismerős

nevetés, valahonnan hátulról. És a célegyenes.

Kórtörténet

Évekig érlelte magában a fájdalmat – mely pontos,

akár a metronóm ingája. Éjszakánként meggyónta,

a kiáltozást, a tiszta ágyneműt. Büszke volt

a neve mellé jegyzett latin kifejezések tárházára,

a dátumok sorára. A megfejtett keresztrejtvényekre,

az elhagyott jelszavakra. Lassan szóvá változott a teste,

melyet nem tudott kimondani. Hörgött csupán:

Túléltem apámat. Hosszú szünet. Kétszer is.

Két ujjával nehezen az ég felé bökött,

és hangtalanul felnevetett. Remegett a szája széle,

bugyogott a nyála, akár a tajtékzó folyó ott,

ahol tüskés pikát fogtunk valamikor. Hideg fény

vont csillogó korongot íriszére. Barnás háttér,

előtte szélfútta, nehéz pitypangfejek.

Mészáros

Az erdő alján kutyák ugatnak, pedig már

vége mindennek – a mészáros kilép az

épületből, kötényébe törli bal tenyerét. A jobb

ingujja könyékig föltűrve, alatta foltos gipsz

csillog – emlék a múlt heti művházas

verekedésből. Hanyagul beteszi az ólajtót,

megigazítja a hevedert és cigarettára gyújt.

Az állatok már abbahagyták az őrjöngést,

lassan elhevernek a boxokban.

Rózsaszín pára száll a kitört ablakon át,

akár egy rohamra adott jel. És támadnak – három

macska –, és percenként visszaesnek a hóba.

Hiány

Talán már azután történt, hogy kiköltöztünk –

csámcsogott a betonkeverő, belepte a mész,

akár tehénsegget a szar, rozsdás repedés futott domború hasán;

amikor kiderült, hogy végtelen sötétségben

fogunk élni, mert a nap új röppályát választott magának,

és elrejtőzött a levelek között.

Amikor az erkélyre cipeltük a kertből a nyugágyat,

a nedvesség meg egyből kikezdte a plüsst, és nagyapa

azt mondta, hogy, baszd meg, vágjuk ki végre

a nyárfákat, ne várjunk nyárig, mert az ő korában,

kérem, már, ki tudja, no. Amikor először

csapott le a fagy, és anya felküldött a padlásra,

mert itt a dunna ideje; amikor ráleheltem

az ablakra és lenéztem – a fiúk épp jöttek vissza a folyóról,

két döglött hattyút vonszoltak magukkal.

Hosszú nyakuk a járdát súrolta. Amikor bejöttek

az udvarra, és átmentek a tócsán.

A deszkapalló lefagyott, és fentről úgy nézett ki,

akár a bőr alatt elgennyesedett szálka.

Amikor a cipők alatt feltört a levegő,

és megint elvesztettem őket szem elől.

Boldogság

Hivatalosan ősz. Lassú tisztogatás a parkban.

Az emlékművek totális sztriptíze. Fejetlenség.

Egymás mellett hevernek a fűben,

útjában vannak a labdázóknak. A test közelében.

Lelátóként is használhatók. Iskolába menet

mindig megsimítják a herék táját. Szerencsét hoz.

A dörzsöléstől kifényesedett az ágyék.

A kopasz ma mindenkinek ötöst ad történelemből.

És a kicsengetés előtt mindenkit hazaenged.

Elmélet

Pl. a közvélemény-kutatás. Vagy, tegyük fel, a nemi erőszak.

Dolgok, amik vannak. Amikről szó van az esti híradóban,

amikről a reggeli lapokban olvasni.

Amik megesnek, de sosem velünk, nem a

családunkkal, nem az ismerőseinkkel. Nem is, ez már összeesküvés!,

az ismerőseink ismerőseivel. Pl. a Cushing-szindróma. Betegségek,

amikről kizárólag a katonaorvosok jegyzete dadog valamit

a 140. oldalon. Balesetek, amiket az oktató említ meg

az autóvezető tanfolyamon (közben felemeli az ujját és bekapcsolja

a videót). A leghosszabb, ragacsos napok. A feleség, akit egyenesen

a strandról hív haza a hangosbemondó egy „sajnálatos

családi esemény” miatt. Napbarnította színe, mely így nem egészen illendő.

Következő

Megnyúlt a testük. A lehető leghátrább ültek

hittanon. Elbújtak az előttük lévők

háta mögött, megfeszítették nyakukat,

és ujjukkal az ádámcsutkát pöckölték.

A kiadott torokhangok miatt küldték

ki őket. De jó volt így – a fény

megtört a nagy vitrázsokon, a lépcsőn

megvillantak a lányok barna combjai.

Aztán valaki elkergette őket – és megesküdtek,

hogy évek múlva bosszút állnak.

Néhányuk szépen öregszik meg, mindenki szépen hal meg,

valamelyikük (az a sovány?) szépen feltámad.

Kollár Árpád fordításai (Szathmáry-Kellermann Viktória nyersfordítása alapján)