Lobbanékony utópiák

Házigazdaként Orcsik Roland költő, műfordító és kritikus, a Tiszatáj szerkesztője köszöntötte október 1-jén a szegedi Grand Caféban a Lobbanékony utópiák címmel megrendezett nemzetközi irodalmi est résztvevőit. A Covid-járvány rávilágított a média, a kultúra, a művészet, az intézmények, a terápiák válságára. Megnehezítette a tervezést, fokozta a létbizonytalanságot, az utópiák kiégtek. Hogyan érinti ez a kortárs irodalmat, művészetet, kultúrát? Vajon szükség van a kulturális intézményeink megerősítésére, a közös cselekvésre? A Tiszatáj a V4 országainak vezető folyóirataival igyekszik közösen gondolkodni a lehetséges pozitív jövőképekben, forgatókönyveken. Az angol nyelven zajló szegedi esten Lengyel Zoltán irodalomtörténész moderálásával a cseh A2, a lengyel Dwutygodnik és a szlovák Vlna folyóirat munkatársainak részvételével járták körbe ezeket a kérdéseket, a folyóiratok pedig Vissza a jövőbe – Return to the Future címmel cseréltek szerzőket egymással.

A Vlna (Hullám) című szlovákiai folyóiratot főszerkesztője, Peter Šulej költő, prózaíró, a Drewo a srd kiadó, valamint az Ars Poetica és a Novotvar fesztiválok alapítója képviselte, akinek már tíz verskötete, két elbeszélés-kötete, három regénye jelent meg. Az 1967-ben Besztercebányán született, jelenleg Pozsonyban élő irodalmár arról beszélt, hogy két évvel ezelőtt optimista alkotóként írt egy disztópikus regényt, ami a Kárpát-medencében játszódik, és szokatlan módon happy enddel zárul, vagyis valójában utópiává változik.

Ugyancsak a Vlna szerkesztője Mária Modrovich, a pozsonyi Novotvar fesztivál egyik szervezője, aki eddig 4 prózakötetet adott ki. Magyarul a Flesbek című elbeszéléskötete jelent meg, ezt az Európai Unió Irodalmi Díjára jelölték 2019-ben, emellett rangos elismeréseket is kapott. A Visegrádi Irodalmi Ösztöndíj nyerteseként úgy fogalmazott: a klímaváltozás, a környezetvédelem és a női témák állnak hozzá legközelebb, és fontosnak tartja, hogy ezekről őszinte hangon, valódi érzelmekkel és az értékeket felmutatva írjon, ami szinte már önmagában egy utópia.

A lengyel irodalmi életet Ludwika Włodek szabadúszó újságíró és riporter képviselte az esten, akinek legutóbbi könyve, az Afganisztán lázadói a függetlenségért harcoló afgán nőkről szól. 2017-ben jelent meg a Négy zászló, egy cím – Szepesi történetek című könyve. Jelenleg a Varsói Egyetem Közép-Ázsia kutatóközpontjának szociológia-szakos tanársegédeként dolgozik. Érdeklődési körébe tartozik az identitás-politika, a nemzeti ideológiák, az etnikai és nemi diszkrimináció, a modernizáció és a szociális változások, az iszlám kultúra és politika, illetve a poszt-szovjet térség. Az esten arról beszélt, hogy nincs elég fantáziája ahhoz, hogy fikciót írjon, ezért a tények megszállottja. Ugyanakkor sokszor érezhetjük, hogy az is utópia, ami manapság történik velünk, miközben olyan szörnyűségek zajlanak a világban, mint az ukrajnai háború, amit mi, a posztszovjet világ polgárai egy évvel ezelőtt még el sem tudtunk volna képzelni. Nemrégiben Kazahsztánban járva azt tapasztalta, a kazah elit nem szeretné újra az orosz nyelvet használni, és nem tudja már elképzelni a jövőjét egy orosz vezetésű államban. Hasonló a helyzet az egész térségben, ahol a népek nemzeti öntudatra ébredésének lehetünk tanúi az utóbbi évtizedekben. Egy új Oroszország megteremtése a régi Szovjetunió területén ezért egy utópia.

Az est magyar vendége Básthy Ágnes volt, aki közel 15 éve foglalkozik kultúrával, művészettel és szociológiával. 2010-ben a Szegedi Tudományegyetem szociológia szakán szerzett MA, majd 2014-ben a Kaposvári Egyetem fotográfia szakán BA diplomát, jelenleg az ELTE TÁTK Szociológia Doktori iskolájának doktorandusza. Kutatási területe a rendszerváltás utáni magyar képzőművészet. Szerinte a leginkább zavaró probléma ebben a témakörben, hogy gyakran politikai álláspont kérdése is, hogy ki mit tekint ma utópiának vagy disztópiának.

A kéthetente megjelenő cseh kulturális folyóirat, az A2 főszerkesztője Michal Špína filozófiát és összehasonlító irodalomtudomány szakokon végezte egyetemi és posztdiplomai tanulmányait Prágában. Varsóban, Santiago de Compostelában és Santiago de Chilében volt cserediák. Közép-Európa és Latin Amerika irodalmairól, kulturális és szociális kérdéseiről ír, illetve tömegközlekedéssel, különösen a vasutak működésével foglalkozik, valamint spanyol nyelvből fordít. Utópiáról mint a pandémia során szerzett globális kollektív tapasztalatról beszélt: az emberek óhatatlanul összehasonlították saját helyzetüket azzal, ami más országokban történt. Az ebben az időszakban született fikciós szövegek nagy része is az egyén izolációjából indult ki.

Az est vendégei beszélgettek arról is, alkotóként milyen személyes élményeket, nehézségeket hozott számukra a pandémia miatt elrendelt lezárások időszaka, az utazási lehetőségek drasztikus beszűkülése; hogyan érintette az egyes országokban a különböző társadalmi rétegeket a bezártság, a depresszió és reménytelenség érzése.  Mária Modrovich szerint Szlovákiában az emberek nagyon kreatívan használták ki a kötelező otthonmaradás hónapjait. Peter Šulej szerint sokan buborékokban éltek és visszahúzódtak az online térbe a járvány elején, viszont a pandémia második évétől már inkább menekültek a közösségi médiától. Ludwika Włodek szerint Lengyelországban az egyetemeken jól működött az online oktatás, az emberek megszokták az otthoni munkát is, sokan nem szívesen tértek vissza dolgozni az irodákba. Ez a pandémia előtt szinte elképzelhetetlen lett volna.

Szó esett még az esten a klímaváltozás és az utópia kapcsolatáról, a régiónk legégetőbb gazdasági és energiaügyi problémáiról, a posztpandemikus turizmus lehetőségeiről, különösen a lakóhelyünkhöz legközelebbi látnivalókra koncentráló mikroturizmus egyre népszerűvé válásáról, a művészi közösségek, a kultúra, az irodalom jövőbeli lehetőségeiről.

H. Zs.

A szerző fotói