Álló zene 1 A szó anyagtalanítása, légüres vér- Edénye, a bölcsesség, mint gordonka, Értelmes hangmassza az égen. Mint fátyol állagú égbolt. Felhő-húrokkal. Kortyolás hangja, hajnalt nyel a kert - Isten jön le, hogy a néző embernek higgye. Hosszú zúgások. Ambient-atmoszféra. Űr-seb. Az ütemvonalak nem metrikai rendje. Szeretnek, gondolkodnak, esznek. A kottakép okos mátrix. Idegszálakból font tölcsér, Kagyló alakú hárfa. Holdforma oboák. Becsomagolt zongorák. A nézőpontváltás egy fagott. S a meta-verzum maga az ellenpont. Az apró szemcsés textúra: macabre. Háló van a vér-vakolat alatt. Sok csírázó sejt s pillanat. Káprázat és póráz, intuíció nyakörve Simul az időtlenre, és az örökre. Száz metronóm lép be egyszerre két időben. A csalogány algoritmus adrenalin bőrben. A biodiverzitás fortissimója. Egy zenekar ketyeg. Óda és falióra. Itt a madrigál diadala. Billentyűkön alvó próza. Szervesen összeforrt történések. Az ész, a lét és egy tiszta ének. Húros fenyőtoboz-fúga. Páfrány és kankalin. Szív és léggyökér. Íme, a mikropolifónia. Megannyi jel-véset, millió kijavított hiba. 2 Még az ébrenlétbe se Tud átsétálni az álom. Se az érzésbe, se a sírba. Se a töltőtollba. De akkor hol hat? Vagy csak átfog? Ellenáll az időtlennek a forma. Más az anyaga s holdja. Egy másik ég borul fölé. Más a lágysága, a pörkölés. A szövés. A lélegzet. Ott íze van a fényeknek. Más a lélek a szavakban, Ahol a sziget lakatlan. Ott minden mondat egy tettes. Ott lelke van a szövegszerű szentnek. Valamit tud erről a nyelv. Titkát a képződésbe rejti. A sejtmag se tudja, csak sejti.
