Létezők a Nyugiban

SZABADBÖLCSÉSZ SZAKEST

A szakest egy nagyszerű találmány – ha programokkal fűszerezik még jobb. A tavaszi szabadbölcsész-est témája a slam poetry volt. A kötetlen esemény alaphangját egy beszélgetés adta, mely az Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék volt és jelenlegi hallgatója, Gyulai Zoltán és Puskás Dániel, valamint a Létezés Karcsijainak két tagja: Ragályi Szabó „Gyémántszavú” Dávid és Sipos „Aranytollú” László között zajlott. A beszélgetés elsősorban a slam poetry meghatározására irányult, ám konkrét eredményre nem igazán jutott. A slam poetry az slam poetry, nem költészet, nem is igazán irodalom, nem polgárpukkasztó performansz, nem kinyilatkoztatás vagy szavalás.

A definiálás alapvetően nehéz feladat, ez esetben egyenesen lehetetlen. Egy alakuló művészeti ágról van szó, mely a jelenben létezik. Néhány dolgot mégis megtudtunk, ezeket kulcsszavakkal próbálom megfogalmazni: hogy mit is jelent a slam poetry a slammerek elmondása alapján.

Szólásszabadság – ha kell, ha nem. Új stílus, új hang a kánonban. Bármiről szólhat, ami a slammert megihleti: szerelemtől a politikáig. Van, hogy adott a tematika, mégis, az előadó úgy alakítja művét, ahogy akarja.

Személyes tartalom – a lehető legnagyobb mértékben. A slam poetry emberközpontú: az előadó teljesen meghatározza művét. Nem csak megírja, de ő kelti életre hangsúlyozásával, tempójával, performatív jellegével. Saját lelki tartalmaiból építi és feltárulkozik a közönségének, mely szabadon dönthet sorsáról.

Verseny – a színpadon. A slammerek versenyeznek, ezáltal az unalom kimarad az élmények közül. Emellett nagyobb sebességgel fejlődik a művészeti ág is.

Szükségszerűen élő –a slam poetry csak élőben művelhető. A közönség és az előadó együttállásának eredménye. A művek csak élőben valósulhatnak meg, így érik el hatásukat.

Befogadó – téma, előadó és közönség szintjén is. Mivel rétegműfajról van szó, az alkotók (legtöbbször) tudatában vannak a közönség fontosságának. Emellett bárki bárhonnan érkezhet és előadhat. Ráadásul a kezdő slammereket dupla taps kíséri első színpadélményük után.

Hullámvasút – de igazán. A 3 perc 15 másodperc alatt (merthogy ennyi egy előadás kerete) hihetetlen mértékű érzelem-változást élhet át a hallgatóság. Egyszer hahota, másszor egyetértő mosoly, majd szomorú hümmögés és szájhúzás – az élmények végtelenségét adja az előadás sűrűsége.

Az este alatt öt slammertől halhattunk előadásokat, a két Létező Károly mellett felbukkant D. Nagy Bence, Nagy Sándor és Kámfor Dániel is. A művész urak széles skáláját hozták a slamnek: lehet káromkodni, szerelmesnek lenni, vágyakozni, politizálni, történelmet boncolgatni és az anyanyelvünkkel játszani egyaránt. Lehet humoros, felháborodott, mérges, csalódott, boldog az előadó és mű is – mely tartalmak összeforrnak az adott pillanatban, megkülönböztetni nem is érdemes, csak együtt léteznek.

A slam poetry egy szabad művészeti ág, melyben sok hasonlóságot lehet felfedezni a szabd bölcsészettel kapcsolatban. Nyílt és kötetlen, akár a filozófia; kreatív és alkotó energiákat használ, így az esztétika tárgya; friss és rohamosan fejlődő, akár a film és vizuális kultúra tudománya. Élőszóban zajlik, a kommunikáció maga, és az emberi tartalmakon és tapasztalaton alapul, akár a vallástudomány.

A stresszes hétköznapok és a diákélet létező legjobb gyógymódja egy szakest. Hallgatók és oktatók szórakoznak egy légtérben – ennél jobb egyetemi kikapcsolódást nehéz találni.  Mindenkinek csak ajánlani tudom emlékezve az „Aranytollú” által említett párbeszéd részletre: „Tök jó volt, gyere el!”

(Nyugi kert – 2016. 05. 08.)

Plank Andrea