Tiszatájonline | 2022. január 19.

Móricz

Land Babett művészete

GÓDZA CSILLA

MÓRICZ rovatunkban az aktuális Móricz Zsigmond irodalmi alkotói ösztöndíjasok munkáit mutatjuk be.

Gózda Csilla Boglárka 2000-ben született a partiumi Bályokon. Az írás mellett szintén zenével és fényképészettel is foglalkozik. A Móricz-ösztöndíj keretében első verseskötén dolgozik, mely a közeljövőben fog megjelenni.

Land Babett már ötödik napja sárga köpenyes férfiakkal álmodik. Ébredés utáni összeráncolt homlokát kisimítja, majd miután kikecmereg a hálószobából és dolgozószobája asztalához ül, feljegyzi az újabb derengő álomképet az álomnaplójába. Dolgozószobájában csak egy ósdi íróasztal, egy bordó karosszék, és egy szürke lámpa áll. Reggeli hét óra lehet, a házban alig kezd szuszogni az élet és Babett sem érzi még azt az izzó energiát, amely éjjelenként, alkotás közben szokta elkapni. 

Otthona, a hetvenhat hektáros sziget viszont pezseg és virul. Tavasz van, szinte habzik a levegő a sirályok sivításaitól és az albatroszok vijjogásaitól. Kitárja dolgozószobája hatalmas ablakait, és kiszellőzteti a hosszú éjszaka súlyos gondolatait is egy könnyed sanzonnal. Babett, bár nem ért franciául, imádattal hallgatja Édith Piaf-ot; Zsö mö fu dö passzéé! –énekli torkaszakadtából, a maga csenevész akcentusával. A lemez forog, Babett, a harminc éves nő pedig pörög és szökken, mintha csak tizenéves lenne. Dobbantásaitól öblösödnek, megtelnek a kongó szobák, a folyosók. 

Babett a sziget magányos, de pompás, reneszánsz építésű, kreolbarnás-fehéres kastélyának egyetlen lakója; már az eszét sem tudja mióta van ez így. Az egész sziget az övé. Az egész szigetet a kertjének tekinti. Épp itt az ideje annak, hogy újra ápolgatni kezdje ezt, hiszen éléskamrája pangani kezd. Zsenge tavaszi tök, fekete retek, spárga, póréhagyma és répa: minden reggel szenvedélyesen gondozza, figyeli kertjét. A tujái is mintha csak mosolyognának, annyira kizöldültek. Növényeinek mindig neveket ad, folyton másakat. Ma például a tök Ágoston volt, a fekte retek Sarolta, a spárga Júlia, a póréhagyma Ambrus, és a répa… a répa ma Zsófia volt. A neveket ösztönösen adja, s igazán szórakoztatja ez a játék, valamiképp mégis mindegyik alkalommal, amint hangosan kiejti ezeket a neveket, akaratlan sóhaj csúszik ki belőle, amit persze egy önfeledt mosoly követ. Babettet nem foglalkoztatják a miértek. Bármennyire is ragyog ma a Nap, Babett túlságosan nyomottnak érzi magát. Talán csak a hirtelen jó idő teszi. 

Az álomnaplóját nagyjából három hónapja vezeti, a feljegyzései nélkül nemlétezőnek érzi magát. Nem érti, miért nem kezdte el ezt korábban. Vagy épp azt, hogy miért kezdte el egyáltalán írni. Babettet nem foglalkoztatja az idő – ellenben az álmai különösképpen izgatják. Mormogó vagy épp vékony hangú, túlviláginak tűnő bolyhos lények mászkálnak lábai körül, valamint homályos, sziluettszerű, magas és alacsony alakok fognak vele kezet, gratulálnak neki, ölelik – vagy ezek kontrasztjait látja és hallja álmában: pofonokat, vágásokat, ordításokat. Álmaiban találkozik egy olyan világgal, amelyik csak az övé. Bár mi tagadás, a szigettel szemben sem érez mást. Mindenesetre Babettet nem érdeklik az értelmezések. Nem zargatja kíváncsiság a szigeten túli világ iránt.

Álmait naponta megfesti, kastélyának beltere zeng a ritmikusan ismétlődő, szürreális alkotásoktól. Babett ma sem cselekedik másképp. A műtermében temérdek üres vászon vár a színek leheletére. Az elmúlt napokban azonban monoton színekben lüktetnek a képei; képzőművészeti darabjainak háttere és szereplői, a férfiak, a sárga árnyalatait váltogatják; a kép közepére hajolnak, amely miatt olyan, mintha pont Babett arcába másznának.

Szeretne szeretetet festeni, de nem az eddigiekhez hasonló szeretetet. Az álombéli ismeretlenektől kapott kedvességeket szeretné túlszárnyalni. Ő ismeri a szerelem fennkölt érzését, mégsem tudja archoz kötni ezt, így hát csak kiönti festékekben azt, amit sejt. De Babett mit sem sejt a valóságról. 

*

Land Babett egy türkiz kórházteremben ébred. A falakon több tucat, mozgó tartalmú, változatos festmény lóg és Babett körül ultraneon színekbe öltözött emberek tapsolnak. Operatőrök jeleznek, és már közvetítik is élő adásban a jelenetet. Akkora vigyorral néz rá mindenki, hogy óhatatlanul elmosolyodik ő is.

– Mi ez az egész? – kérdezi somolyogva Babett.

– Csodálatos Ébredést, asszonyom! – Szól az egyik sárga köpenyes orvos. – A nevem Dr. Hakk Anicét. A fast-operáció után még kicsit szédülhet, és a látása sem valami kitűnő még, de hadd gratuláljak Önnek! – Az orvos meg is rázza Babett kezét. – Ön sikeresen visszakerült a régi kerékvágásba. Minden páciensünknek ezt szokás mondani, bár igaz, hogy ez már egy elavult szólás napjainkban. Ébredését az AVSZMMM-nek, akarom mondani, az Alkotói Válságban Szenvedő Művészeket Megmentő Magánszervezetnek köszönheti, és Nekünk, a huszonkettedik század legelismertebb orvosainak… és persze családtagjainak. – Babett körbenéz.

– Anya! – Ölébe hajlik kislánya, majd időseb lánya is. –  Annyira jó újra látni! 

– Zsófia… Sarolta… Édeseim! – Nevükön szólítja gyermekeit, és szorosan ölelkeznek.

– Nézd anyu, a cica meggyógyult. – Babett simogatni kezdi a térdére rakott macskát. 

– Asszonyom, nem szeretném félbeszakítani a meghitt pillanatot, csak muszáj emlékeztetnem, hogy Önt a férje, pontosabban a volt férje…

– Igen, rémlik egy s más. – Közbevág Babett. – A férjem nem tudta elviselni a lebetegedett, csüggedt énemet, trallala… Tudta, hogy szenvedek az ötlettelenségtől… És a kritikák százaitól. –  Babett nagyot sóhajt. – Egyszerűen annyira nehéz elhinnem, hogy vége.

– Sajnálom a férje és az Ön között lezajlott felkavaró eseményeket. A volt férje mégis a lehető legbriliánsabb döntést hozta meg, hiszen tudja, Mi…

Nem, nem a kapcsolat végét fájlalom, hanem azt, hogy vége a…  csendnek. 

A Babett körül álló ápolósereg és a stáb hirtelen összerezzen, susmorogni kezd. 

– Asszonyom, a szervezettel való közreműködésünk egy igazán komoly projekt. Ön az egyik, mondhatni, legkitartóbb páciensünk eddig. Ez legalább a tizedik alkalom, hogy Mi gondoskodunk a művészeti egészsége felől. Eddig kivétel nélkül mindegyik próbálozásunk csak ideiglenes eredményeket produkált. 

– Ez nevetséges! Inkább vigyenek vissza a szigetre, ahonnan elhurcoltak. Ezúttal a lányaimmal együtt akarok menni. – válaszol ingerülten Babett, majd szipogó lányaira pillant.

– Kérem… Folytonosan meghosszabbítottuk a Sziget-terápiáját. Egy hónap helyett, Ön gyakran egy fél évet is képes volt elhúzni. Sajnálattal kell újra figyelmeztetnem: Ön a régmúlt idők rabja. Korunknak innovációs művészetre van szüksége. A terápia eredményeiről statisztikák fognak készülni… És mellesleg egy élőben közvetített mentál-kultúrműsor is, amely egy kihagyhatatlan marketinglehetőség Önnek, de számunkra is. A beleegyezéséről már gondoskodtunk. Ön egy roppant szórakoztató személyiség, csak egy kissé csökönyös… – Anicét doktor úr mélyen Babett szemébe nézett. 

A jelenlévők kuncogni kezdenek.

– Alávalók! Én sosem tágítok az elveimtől. – Babett a földre köpött.

– Hát, Ön semmit nem változott. – Dr. Hakk Anicét szélesen vigyorgott, majd egyik kezét Babett vállára tette. – Köszönjük a nézők figyelmét! A következő epizódban Alojzia Delila Hold-Terápiájából való Ébredését tudják majd nyomon követni, reméljük, hogy nagyobb sikerrel, mint azt mai páciensünknél tapasztalhattuk. A viszont látásra!

*

A narrátor leül székébe, és kellemes hangsúlyozással a mikrofonba szól: Land Babett már hatodik napja sárga köpenyes férfiakkal álmodik.


Fotó: Paniti Roland