Lanczkor Gábor: Made in China

Körbefordul saját tengelye körül

az égi folyam

csillagait fövenyére sodorva;

Fényes, viaszos füst

Tekergőzik a mécsesek fölött,

Lázongás északon,

Bepettyezi a kék égboltot –

Nyolc égtáj ismétli fejemben

Nevét, mint a kakukk;

Menekvő seregélycsapat

köd prése a völgyben

gyomorgörcstől gágogó vadlibák

szél-csapkodta bambuszok;

hét évem: itt.

*

Nem embertől, a hét tóhoz szólnak ezek a versek:

Esőzés; üres folyó; utazás,

Villám fagyott felhőből, vad eső alkonyatkor

A kabintető alatt egyetlen lámpás égett.

A nádszálak nehezek; hajolnak;

és a bambuszok mintha jajongnának mind.

Ősz holdja; hegyek emelkednek a tavak körül

a naplemente ellenében

Az est mint felhőfüggöny,

pára a csobogástól; és mögötte

fahéjszálak hosszú, éles tüskéi,

hideg dallam a nád közt.

A hegy mögötti kolostor harangszava

idáig hozatja magát a széllel.

Vitorlák jártak itt áprilisban; tán visszatérnek októberben

Hajók fakulnak ezüstté; lassan;

A napkorong magában lobban ki a folyón.

Hol borszín lobogó issza föl a napnyugtát

Kémények füstölnek ellenfényben

Havazás viharzik végig a folyón

A világ nefritkőbe zárva

Kis hajó inog, mint egy lámpás,

Az áramló víz csomós a hidegtől. És Szan Jinnél

Ráérős népek élnek.

Vadludak totyognak ki a homokpadra,

Felhők nyomulnak a tört ablaküveghez

Széles víz; vadludak választják le az őszt

Varjak zsibonganak a halász-lanternák körül,

Fény terjed szét az északi szemhatáron;

Hol kölykök rákásznak a kövek között.

Ezerhétszázban járt Csing e hegyi tavaknál.

Fény terjed szét a déli szemhatáron.

A csatorna még mindig Ten Si iránt tart,

bár maga örömére építette az öreg király

Nap föl; munka

napszállta; pihenni

jó helyen áss és idd vizét

ásd föl a mezőt; edd gabonáját

Császári hatalom? és nekünk mi az?

A negyedik; a csend dimenziója.

És a hatalom a vadállatok fölött.

*

Utazás haza; a fehér ég fagyott felhői;

mint jégtábla, rian az égbolt,

esőpettyek a száraz homokon;

Ecetes szél a keleti hágók felől

Pinty hintázik sarjú bambuszágon.

Lezuhog a fagyott felleg,

Nem úszik el az égen

Naptól égve;

Fűzek barkái lepték be a teraszom,

Huszonhárom húr mozgatja a bíborszínű császárt;

Fakó fenyőtű-szőttesen mécsek,

Eső-tüllbe bújt szél

Tart kelet felé; nem

hittem, itt vagyok.

*

Felhő fakad a sziklából;

Gyűjtők pecsétjei a bolyhos hegyvidék fölött

nap; majd hold;

Vad mezők októberben;

Cikázó rizstáblák őrült fecskékkel;

Hol egykor kövek olvadtak az eget megforrasztani,

Minek nyeljek itt sárga aranyat

Mért egyek fehér jádét?

Bugyog föl a földből az őszi eső;

Zsibbadt szitakötő kavarog

A zsombékos vadcsapásai fölött –

Jégmadár-zöld; jégmadár-kék;

Tikkasztó tavaszi felhők,

fenyők ernyői.

*

Hideg nádszálak tövis-levelekkel;

telivérjeinknek sovány táplálék.

Te túlontúl alacsony rangú vagy:

Nem táncolhatsz.

Vendégünk az ég fia,

a piros sárkány magvából.

Jós-felhők fölgöngyölve a mennyben, mint zászlók;

Jázminbokor alatt halódó madár –

szagos tegezben tárolt nyilak

röpte érződik a levegőben.

Alkony-szélben, röptetett esőben

Moha-érmék híznak kőteknősbékákon;

Sarjú bambuszágak; szikla

tiszta, mint a víz.

*

Nem ismerni rá az elvirágzott fákra

Szirmok borította part.

*

Csípős alkony

Fogatom, mint egy madárfészek;

éjjeli hegycsúcsok;

tömlőm borral tele.

A bimbós gallyak

kipattannak,

Lojangtól Csanganig kígyóznak a kocsik

Zöld szemű tábornok

Tudja a menny akaratát

mészfolt a farkasibolya-levélen;

Lehagy a május; maradok;

Lovam sörényében

Zöld rézpénzt kovácsolnak

A démonok.

*

Délre, keletre ezer tartományt

Itat át a zöld

Mint festék a fehér szövetet.

Bimbós aranycsengettyű-fa alatt

Baknyúl ugrándozik

a holdon felhők zúgnak,

mint a tavaszi vizek;

A duzzadó nagy folyam ködében

Szellemek csapái.

A vízmosás mélyén megmaradt a hó;

őz issza hideg olvadékát

Házam messze.

Mint egy öszvér, meddő

köves föld salakja.

*

Ne ültess fákat a kertben;

A rothadó vadszedrek illata

hajnalban

mint a jázminé;

mályvák bütykös lándzsái

A földbe szúrva

Markolatáig

egy görbe kard.

Kivénhedt pontyok

Dobálják magukat a víz fölé,

Soványak, mint a sárkányok.

Akár egy makacs gyökeret,

fölhúztam a napvilágra

a rozsdás pengét.

(Megjelent a Tiszatáj 2016/6. számában)