Tiszatájonline | 2023. január 22.

Különös „szövetségek”

JUHÁSZ ANNA ZENÉS IRODALMI ESTJÉN, A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁN

TAKÁTS FÁBIÁN BESZÁMOLÓJA
Január 22. a magyar kultúra napja. Az 1989 óta ápolt évforduló alkalmat nyújt múltunk tárgyi és szellemi értékeinek felidézésére. A jeles naphoz közeledve került megrendezésre Juhász Anna irodalmár estje az Újpesti Rendezvénytérben, ahol Bereményi Géza író, dalszöveg-és forgatókönyvíróval, rendezővel, Trokán Nóra színművésszel és Járai Márk zenésszel, énekessel beszélgetett.

Fotó: Várai Mihály – Újpest Média

Juhász Annának szívügye az irodalom, hiszen ő maga is ilyen közegbe született. Irodalmi- és rendezvénysorozatok sikeres megálmodója és megvalósítója. Hazánk egyik leglátogatottabb havi irodalmi sorozatának, a Várkert Irodalomnak alapító-szerkesztője, kulturális menedzser, aki számos estje mellett a Kieselbach Galériában is tart kulturális rendezvényeket.

Az UPódium címre keresztelt sorozat még tavaly, a költészet napjához kapcsolódóan jött létre Újpesten. A Juhász Anna által vezetett beszélgetéseken a nézők „színpadi és zenés produkciókkal kiegészülve találkozhatnak népszerű, neves alkotókkal, akik akár írók, akár más művészeti ágak képviselői, minden alkalommal beengedik a nézőket privát alkotói világukba, a dalok, színpadi művek, versek és regények születéséhez” – olvashatjuk az eseménysorozat leírásában.

Fotó: Várai Mihály – Újpest Média

Korábban meghívott vendégei között olyan neves alkotókat köszönthettünk, mint Földes László „Hobo” bluesénekest, dalszerzőt, színészt és előadóművészt, Udvaros Dorottya színművészt, vagy Spiró György író, költőt, irodalomtörténészt és műfordítót.

A mostani negyedik alkalom fókuszában ezúttal alkotói kapcsolódások álltak. Bereményi Gézát közel négy évtizednyi közös munka fűzte Cseh Tamás énekeshez, zenészhez. 1970-ben kezdtek el dalokat írni, első szerzeményük az 1971-es Ócska cipő volt. Közös, termékeny együttműködésük eredménye számos album, tucatnyi önálló est. Bereményi 2019-ben találkozott először Járai Márkkal Juhász Anna Irodalmi Szalonjában, ahol a fiatal zenész Cseh Tamás-estet tartott. Mikor a program befejeződött, odalépett, és felajánlotta neki, hogy dolgozzanak együtt. Az est harmadik szereplője Trokán Nóra, aki ezúttal Bereményi Géza szövegeit – regény-részletet és verseit- olvasta fel és egy Keresztes Tamás rendezte előadásban elhangzott Cseh Tamás-Bereményi dallal színesítette az estet.

Fotó: Várai Mihály – Újpest Média

Az érdeklődés – a témakör és meghívott személyeknek köszönhetően – óriási volt. Hely nem sok, annyi sem maradt, teltházzal indult az est. Feszült csend és figyelem lett úrrá, amikor Juhász Anna pódiumra szólította a szereplőket. Felvázolta, hogy mi minden fog történni, de előtte felidézte a Bereményi Gézával és Járai Márkkal történt legutolsó találkozását: „Veletek kettőtökkel utoljára színpadon 2019 őszén voltam, három éve, amikor először találkoztatok, és azóta a ti történetetek teljesen kibomlott”.

Erről a kibomlásról mesélt Bereményi Géza, aki Járai Márkot Cseh Tamás dalokat előadó énekesként ismerte meg. „Én, mint a szövegírója ezeknek a daloknak, elmentem az egyik koncertjére. Majd odamentem hozzá, és azt mondtam, hogy szeretnék neki is dalszövegeket írni, van-e dallama? Bólintott, hogy van, utána találkoztunk és dalokat írtunk. A bevett módszert választottuk, ő zenét hozott, megmutatta, és ami eszembe jutott, arra írtam szöveget”.  És ez azóta is folytatódik.

Az est oroszlánrészében már a Bereményi által írt és Járai Márk által megzenésített dalok csendültek fel az énekes gitárral kísért kivételes, karakteres hangján. Első közös szerzeményük a Megvan még az a ház , és a Cseh Tamás nyomán  írt  Budapest című. A számok egyszerre idézik meg Cseh Tamást és ugyanakkor valami új, sajátos árnyalat is megjelenik bennük. Dalaik közben Bereményi Géza olvasta fel verseit, novelláiból részleteket.  

Fotó: Várai Mihály – Újpest Média

A műsor fénypontjaként Trokán Nóra elénekelte  Bereményi-Cseh legismertebb nótáját, a Csönded vagyok (1990)-ot. A dal születésének szép és megható történetéről Bereményi az est zárásként mesélt. Abban az időben Debrecenben élt. Egy napon kapott egy levelet, amit egy férfi írt. „A levélben volt egy rövidke kis vers és hozzá egy melléklet, hogy : Üdvözlöm, én, aki ezt a verset írta, annak a fiúnak az édesapja vagyok. A pár hónappal korábban meghalt fiú mintegy utolsó kívánságaként juttatta el az édesapa Bereményihez a levelet, aki fontosnak érezte, hogy a sorokat  folytassa. További versszakokat írt hozzá,  Cseh Tamás pedig  megzenésítette.

          Takáts Fábián