Kovács Dávid versei
Te Naplelkű ritmus,
aranyvér sugarad,
égi fényed
csepeg töviskoszorúdról.
Fejtsd le lantod húrjairól
minden létezésem,
és annak elemeiből építs
hangos önarcképet.
Precíz sebész a műtőben,
magamra rajzolom a céltáblát:
a szívemet
koncentrikus körök határolják.
[…]
Óda Apollónhoz
Te Naplelkű ritmus,
aranyvér sugarad,
égi fényed
csepeg töviskoszorúdról.
Fejtsd le lantod húrjairól
minden létezésem,
és annak elemeiből építs
hangos önarcképet.
Precíz sebész a műtőben,
magamra rajzolom a céltáblát:
a szívemet
koncentrikus körök határolják.
Te, aki íjaddal szeretsz,
prédád helyett legyek
én a nyíl tegezedben,
a te kezedben.
Húzz fel,
feszíts ki,
engedj el,
és lőj ki.
Ezüstvégű haragod
tör keresztül a mellkasomon,
a hajnal jácinttal hintett ígérete
a sötét horizonton.
(Kiderült).
Önpusztítás és újjászületés
nem csak
a versekben létezik.
Gyerekek
Tudom, hogy hülyeség,
de mi lenne, ha megszöknénk?
Éjjel csinálnánk, álmunkban.
Senki sem venné észre.
Lehetnénk szarvasok,
akik a tavasz reggeli hidegében
hóvirágot majszolnak.
Vagy lehetnénk cinegék.
Tudom, fáznánk, és lehet éhesek is lennénk,
de összebújhatnánk, és együtt örülhetnénk
annak a kósza szalonnának,
amit az a magányos öregember rak ki minden télen a madaraknak
De lehetnénk fűszálak is, ez esetben
meg kell ígérned nekem valamit:
Mellettem kell kibújnod a földből, hogy ha majd fúj a szél,
egymáshoz érhessünk,
és őszi hajnalokon hajszálgyökereimmel
beléd kapaszkodhassak, még a téli hideg előtt.
Mert én nem szeretnélek elengedni
soha, de soha, de soha
Óda Dionüszoszhoz
Remegő mámor,
görcsös kérdő ?
jel és
szilánkos sorok –
epilepsziás Torony egy földrengésben
Torony
kisiklott identitás és elveszett
gondolatmenet a
neved.
? A sötét
repedésein,
a romok és az összeomlott
konstrukció csonttörésein keresztül,
az agyszövet idegpályáin
röntgensugarak cikáznak.
Lizergsav-dietilamid –
bélyeg egy másik függőségbe,
a bort a szervezetem
már vízzé változtatja.
Torony Szétrepedt fejekre
lobotomizált sírok
– azóta lyukas kelyhekből
isznak az élőhalottak –
vörös koponyákra
épült monstrum.
Ingoványos talajra születni
hogy később magunk is
rothadó tetemek, üreges csontok,
léleknélküli por legyünk.
? Pusztulásod csupán
az alkonyat inverziója,
amikor az Éjféli Nap
a föld alá süllyed.
A holtak termékeny üledékéből
úgyis az ég felé csírázol majd újra, hogy
babiloni istenkáromlást virágozz.
Torony Ez lett volna hát a szerepem:
bemutatni a Mindenhatónak?
? Talán nem ez mindannyiunk szerepe?
Vicsorítani az elnyomóinkra,
az arcukba röhögni,
összefogni ellenük és
menádként széttépni őket.
