Király István „találkozásai” Pilinszky Jánossal

3. RÉSZ[1]

Király és Pilinszky szerkesztő–szerzői kapcsolata az 1960-as évek elején is folytatódott. Király István ekkor a Kortárs folyóirat főszerkesztőjeként juttatta publikációs lehetőséghez a második kötetének megjelenése után már szélesebb körben is elismert lírikust (akiről ugyanakkor a korabeli kritikusok többsége még mindig úgy vélte: nem tartozik az irodalmi „fősodorhoz”). Király 1962-ben egy József Attila-emlékblokk keretei között jelentette meg Pilinszkynek egy rövid, prózai formájú vallomását a tragikus sorsú költőről;[2] 1963-ban pedig az ő támogatásának köszönhetően kapott nyomdafestéket Pilinszky Nagyvárosi ikonok című költeménye.[3] (Király később úgy emlékezett, hogy a verssel Pilinszky kereste meg őt a Kortárs szerkesztőségében.[4])

Király és Pilinszky kapcsolatának történetében az 1971-es év hozta el a döntő fordulatot. Király István ekkor nyilatkozott először Pilinszkyről kifejezetten közlésre szánt írásban – még nem saját esszében, hanem egy interjúban, amelyet Hegyi Bélának, a Vigilia folyóirat segédszerkesztőjének adott.[5] A beszélgetésnek már a megjelenési helye is meglepő, hiszen az 1940-es évek második felében, az Embernevelés és a Társadalmi Szemle hasábjain élesen antiklerikális cikkekkel jelentkező[6] Király korábban messziről elkerülte a katolikus egyházhoz kötődő kulturális sajtó világát. Ekkorra viszont már – a hetvenes évekbeli kádári–aczéli hatalom egyre rugalmasabbá váló szövetségpolitikájával összhangban – az ateista állam és a katolikus egyház közötti párbeszéd szorgalmazói, sőt: tevékeny résztvevői közé tartozott. Nem véletlenül, hiszen úgy látta: a marxizmushoz hasonlóan a kereszténység, azon belül a katolicizmus is a kollektivizmus eszmei talaján áll, így érdemes összefogni vele – a közösségelvű világképeket és politikai gyakorlatokat varázstalanító individualizmus újabb, amerikanizált alakváltozatával, a szupranacionalizmussal szemben. (Király nem egyszerűen a partikuláris nacionalizmusokkal, hanem kitüntetetten a marxista indíttatású internacionalizmussal ütköztette a polgári gyökerű, kozmopolita szupranacionalizmust. Az eszméknek intenciókat tulajdonító ideológus – nem megalapozatlan – egykorú félelmei szerint az „enyhülés” korszakában éppen az utóbbi áramlat ad lendületet a szocialista blokk „fellazítására” irányuló nyugati politikai törekvéseknek, ezért indokolt a leghatározottabban fellépni ellene.[7])

Igaz, a másik oldalhoz tartozók is nagyfokú hajlékonyságról tettek tanúbizonyságot ebben az időben. Hegyi Béla, amikor az 1960-as évek végétől neves, jórészt nem katolikus elkötelezettségű értelmiségieket (köztük marxistákat, így Királyon kívül Lukács Györgyöt vagy Sőtér Istvánt) keresett meg abból a célból, hogy interjút adjanak a Vigilia számára, egyszersmind a katolikus lap főszerkesztői pozícióját betöltő, pragmatizmusra hajló Rónay Györgynek a hitvallását és iránymutatását követte. Maga Rónay utalt erre Hegyi 1978-as interjúkötetéhez írott Ajánlásában,[8] mely szövegében a főszerkesztő a következőképpen fogalmazta meg modern, szabadelvű katolicizmusának lényegét: „[…] szilárd meggyőződésem, hogy a szekularizálódott világban az egyház, a vallás, a hit érdekeinek is […] az a legjobb szolgálata, ha tetszik, védelme, ha egyszer s mindenkorra leteszünk mind a katolikus »fölsőbbrendűség«, mind a katolikus »gettó« mentalitásáról […], kiállunk a szabad szélbe, vállaljuk nyílt szívvel, becsületes szándékkal azt a világot, amelybe Isten beleállított […]”.[9]

Az aktuális célközönségéhez mindig kreatív módon igazodó Király a lefegyverző udvariasság retorikájával adott hangot a Vigilia iránti újkeletű rokonszenvének. A folyóiratra hivatkozott akkor is, amikor felelevenítette ötvenes évekbeli szerkesztői emlékeit Pilinszky Jánossal és a vele szoros egységben említett Rónay Györggyel kapcsolatban: „Hogy csak a Vigilia íróit említsem: mint szerkesztőnek, egyik büszkeségem például, hogy Pilinszky híres Négysoros-át [recepciótörténeti szempontból izgalmas Király jelzőhasználata: arra utal, hogy az 1970-es évek elején már a kortárs magyar líra nevezetes darabjának számított a Négysoros – M. G.], Rónay Születésnap című kis drámáját, vagy az egyik legszebb magyar költeményt – Babits a betegágyon című elégiáját – én közöltem. Még most is emlékszem: Pilinszky Négysoros-ával nagyon nem értettem egyet a keletkezésekor, 1955-ben, s nem értek egyet vele ma sem. Meggyőződésem, csak az árnyait látja benne a kornak, nem választja szét a születés és a halál másfajta, más irányba mutató kínjait, fájdalmát. De művészi volt a vers, s egy abszolút emberi tisztesség, önkínzó gyötrődés állt mögötte hitelesítőként, ezért közöltem.”[10]

Ahogy az idézetből is kitűnik: Király 1971-es Pilinszky-értelmezésének az erőteljes ambivalencia a jellegadó vonása. Az interjú megszólaltatottja egyfelől elismerte az akkor már rangos kortárs alkotónak számító Pilinszky lírájának esztétikai jelentőségét, másfelől idegenkedve viszonyult ahhoz az eszmeiséghez, amely e versvilágot áthatja.

Három súlyos ellentmondás is felmerülhet a fenti szövegrész kapcsán – az első filológiai, a másik kettő hermeneutikai természetű. (1.) Mint már említettük: Király 1981-es Pilinszky-nekrológjában úgy emlékezett, hogy 1956 tavaszán tudatosult benne Pilinszky költői jelentősége, amikor – Németh Lászlóval folytatott beszélgetésének „eredményeként” – újraolvasta a Trapéz és korlát kötet darabjait. Pilinszky újabb verseit akkor ismerte meg, amikor a Csillag felelős szerkesztőjeként nem sokkal később szövegeket kért és kapott a költőtől.[11] Ha mindez igaz, 1955-ben, a Négysoros keletkezésekor még nem tudhatott a mű létezéséről. (2.) Király az interjúban kiemelte, hogy nem értett egyet a költeménnyel 1955-ben, és nem ért vele egyet vele a megszólalása jelenében sem. Vagyis nem azt juttatta kifejezésre, hogy nem tetszett neki a vers, hanem azt, hogy nem értett vele egyet. Kérdés azonban, hogy a tetszés–nem tetszés fogalmi ellentétpár helyett álló egyetértés–egyet-nem-értés bináris oppozíció, amely jól használható egy döntően fogalmi beszédmóddal operáló, direkt állításokat magában foglaló értekezés vagy publicisztikai írás minősítésekor, alkalmazható-e egy metaforikus jelentésszerkezetű műalkotás értékelése, értelmezése során? (3.) Mi alapján állította Hegyi beszélgetőtársa, hogy a nehezen megközelíthető, enigmatikus Négysoros éppen az „ötvenes évekről” szól – arról a korszakról, amelyben megszületett? Nem volt elég körültekintő Király; nem reflektált arra, hogy magyarázata végletesen leegyszerűsítő? És nem különös, hogy a marxista ideológus éppen egy olyan alkotó ellenében védte az „ötvenes éveket”, akinek sohasem voltak közvetlen politikai állásfoglalásai, „ellenzékinek” minősíthető megnyilvánulásai?

Nehezen tagadható tehát, hogy az 1971-es interjú Pilinszkyről szóló része több problematikus, átgondolatlan megállapítást is tartalmaz. Ám látni kell, hogy Király fontos, fajsúlyos szempontot is felvetett akkor, amikor – polemikus hangsúllyal – kiemelte a költői világkép egyik meghatározó összetevőjét: „Világképükkel [Rónay és Pilinszky világképével – M. G.] nemegyszer szembeütközöm. Pilinszkynél például, zavar az erős evilági reménytelenség, annak az érzése, hogy az emberen, a Semmi okozta sebeken, szenvedéseken nem segíthet más, csak egy transzcendens vigasztaló részvét. Viszont vonz – gondoljon például a Nagyvárosi ikonokra –, hogy még ilyen típusú verseiben is tisztelettel tekint a más úton járókra, érzi a nem belenyugvás, a keresés szépségét, varázsát.”[12]

Kép: Király István irodalomtörténész egy mátrafüredi kiránduláson, 1973 (Király Júlia / Fortepan)

JEGYZETEK

[1] Az érdeklődők szíves figyelmébe ajánljuk a tanulmányfüzér első (https://tiszatajonline.hu/irodalom/morocz-gabor-kiraly-istvan-talalkozasai-pilinszky-janossal/), illetve második (https://tiszatajonline.hu/irodalom/kiraly-istvan-talalkozasai-pilinszky-janossal/) részét. [A Szerk.]

[2] Pilinszky János, József Attila emlékkönyvébe, Kortárs, 1962/12, 1850.

[3] Pilinszky János, Nagyvárosi ikonok, Kortárs, 1963/2, 199.

[4] Király István, [Szerkesztői emlékek Pilinszky Jánosról] In. Petőfitől Tandoriig, szerk. Agárdi Péter – Soltész Márton, Osiris, Budapest, 2021, 440.

[5] Hegyi Béla, A Vigilia beszélgetése Király Istvánnal, Vigilia, 1971/4, 244–254. – Újraközlés kötetben Irodalom – humanizmus – evilágiság (Beszélgetés Hegyi Bélával a Vigiliában) címmel: Király István: Irodalom és társadalom, Szépirodalmi, Budapest, 1976, 468–484. (A továbbiakban a folyóiratbeli első megjelenés oldalszámaira hivatkozunk.)

[6] Lásd: Király István, Társadalmi fejlődés és egyházi iskolák, Embernevelés, 1946/5–6, 203–208.; A kultúrpolitika aktuális kérdései, Társadalmi Szemle, 1946/7, 516–527.

[7] Király egyik nagy visszhangot kiváltó 1973-as ideológiai munkájában hosszabban értekezett arról, miért tartja veszedelmesnek a szupranacionalizmust a kommunista világrendszerre, illetve a kelet-európai szocialista országokra nézve. Király István, Hazafiság és internacionalizmus In. Uő: Irodalom és társadalom, Szépirodalmi, Budapest, 1976, 559., 561–565. Király szupranacionalizmus-értelmezéséről lásd még Pap Milán fogalomtörténeti elemzését: A párttal, a néppel… – Eszmék és politikai mozgósítás a Kádár-korszakban, Matthias Corvinus Collegium, Budapest, 2021, 272–275.

[8] Rónay György, Ajánlás In. Hegyi Béla: A dialógus sodrában. Beszélgetések kortársainkkal, Magvető, Budapest, 1978, 6.

[9] Uo., 7.

[10] Hegyi Béla, A Vigilia beszélgetése Király Istvánnal, i. m., 250.

[11] Király István, [Szerkesztői emlékek Pilinszky Jánosról], i. m., 436.; 438.

[12] Hegyi Béla, A Vigilia beszélgetése Király Istvánnal, i. m., 251.