kollázs és hommage a kkl az éjszaka tele van ragadozókkal olykor mégsem lehet kitérni előlük az életút lezártságát tudatva az árny a súly a dolgokra rávetül a bennem lakó szomorú öregembert sehogy sem sikerült felvidítani üres utcán széttaposott szép kutyapiszok kétezerhuszonkettő fasz tavaszán nyarán és őszén leszek majd kőszén telén telér az elszart élet a bunkó országban tovaszáll és nem is hazugság a hazugság azonban rábaszik majd mindenki kényesen fordulsz el béke nem feladtam de várj egy kicsit az irodalom veszélyes a madarak szüntelen leszarnak felkaristolják arcom a jegenyék talán egy filmben kellett volna találkozni és felvenni a szív alakú szemüveget csak zárulnak a nehéz ajtók mögöttem mikor már az üres fehér lap sem fenyeget de álljon meg végre a díszmenet elutazom a nap végére egyedül is elboldogulok magammal de komolyan a végén nevetni fogunk volt és leendő szerelmem fel sem ismer azonban majd mindenki rábaszik alany és állítmány oda és vissza rezzenetlen ez itt nem egyenrangú utak kereszteződése órákon át nézem a zaklatott nyugalmat a bennem lakó szomorú öregember elutazik a jegenyékhez a nap végére a kutyapiszok és a madárszar útakadály az irodalom veszélyes a fehér lap és a teleírt lap veszélyes minden mindig zaklat bennünket és mi is mindig mindent zaklatunk oda és vissza vissza és oda zakatol és tolat a csoda nem zárom be az ajtót és nektek hagyom mindenem kilépek bazmeg a kapun és elindulok
