tiszatáj | 2011. december 27.

Kibédi Varga Áron: Napló, 2011 (január–június)

Január 6

Bizonyára a korommal függ össze, de álmaimban nagyon gyakran olyan emberek jelennek meg, akik már rég meghaltak. Ma például azt álmodtam, hogy Fodor András, akivel többször együtt nyaraltunk a hetvenes évek végén Fonyódon, azt kérdezi tőlem nevetve, hogy láttam-e már Szabó Zoltán házát Franciaországban.

Január 11

Két szempontból is tekinthető a kereszténység minden más nagy vallásnál tökéletesebbnek. A szabályok betartása korántsem olyan fontos, mint a mohamedánoknál és a zsidóknál, viszont a keresztény vallás választ ad az emberek két legnagyobb problémájára: mi történik velünk a halál után? És hogyan kell éljünk a földön? Az elsőre a válasz: a feltámadás, a másodikra: a radikális szeretet. „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat.” Nagyon nehéz, de csodálatos feladat.

Január 22

A számok nekem a mindennapi életben nagyon fontosak. Vannak kedvenc számaim, a hetes, a hármas és a négyes, ebben a sorrendben. A második emeleten lakom, nincs lift és ha megyek fel a lépcsőn, számolok és mindig örülök, ha a három szám egyikénél kötök ki, amikor a lakás ajtaja elé érek. Ugyanakkor az egyik bankkártyám titkos kódja csak hatosokból, nyolcasokból és kilencesekből áll, pont azokból a számokból, amelyeket utálok!

Február 3

Meghalt Édouard Glissant francia író és költő. Már régen nem láttam, de pár hónapig nagyon fontos szerepet játszott életemben, amikor ösztöndíjas diákként Párizsban tanultam. Csak három évvel volt idősebb nálam, de ez huszonéveseknél nagy különbség. Hárman jártuk a várost, beszélgettünk kávéházakban, ebédeltünk együtt a menzán, ő, én és Toni Rovira, egy spa­nyol republikánus menekült. Néha Maurice Roche is csatlakozott hozzánk, aki később híres zeneszerző lett. Glissant, aki néger volt, nagyon élvezte, hogy ő avathat be a francia kultúra rejtelmeibe egy spanyolt és egy magyart („Hún” voltam a szemében). Egy partin ismerkedtünk meg, amelyen két csinos francia lány is részt vett, akik a szülők válása óta egyedül éltek a közelben egy szép nagy lakásban. Haza is kísértük őket, de mi hárman lévén, semmi sem történhetett, csak annyi, hogy mind az öten lefeküdtünk az ágyukra, a két lánytestvér – az idősebb barna, a fiatalabb szőke – a három férfi közé. Később úgy hallottam – akkor én már nem voltam Párizsban –, hogy Glissantnak a szőkénél mégis volt sikere.

Február 5

Régebben, ha valaki kiment az utcára, begombolta a kabátját. Ma begombolható kabátot már alig hord valaki: mindenütt a cipzár helyettesíti a gombot.

Február 8

A mobiltelefon neve az általam rendszeresen használt nyelvekben hihetetlenül különbözik: a magyar „mobil” németül „Händy” és franciául „portable”.

Február 10

Freiburgban még ilyenkor a téli hidegben is sok koldus ül kint az utcán és várja a járókelők adományait. Ez felkelti egyesek – különösen nők – érdeklődését és rokonszenvét: megállnak, elbeszélgetnek velük és a koldusok a végén mosolyognak, beszélnek, meg is köszönik az érdeklődést. Ezek szerint nemcsak anyagiakra van szükségük, hanem valami személyesebbre is.

Február 13

Mínusz húsz fok volt egyszer egy amerikai kisvárosban, amikor ott jártam; az emberek orra befagyott. Csodálatos volt a lakosok szolidaritása, tipikus amerikai helyzet, erre más példáim is voltak: ebben az esetben az volt a megoldás, hogy minden pár száz méterre valaki kinyitotta az ajtót, be lehetett menni melegedni és még egy forró teát is adott a háziasszony. Erről pedig Verhojanszk jut eszembe, a téli hidegben ebben a Szibéria északkeleti részén fekvő kisvárosban mérték eddig a földön a legnagyobb hideget, mínusz nyolcvan fokot. A várost egyébként a lexikon szerint 1638-ben alapították és ezernyolcszáz lakosa van. Az amerikai megoldás itt nem segít; Verhojanszkban vajon mit csinálnak, ha nagy a hideg?

Február 15

Meghalt Van der Graft holland költő. Erről jut eszembe, hogy 1957 elejére egy holland folyóirat különszámot állított össze a magyar forradalomról: tanulmányok, magyarból vagy más nyelvből (francia, angol) fordított dokumentumok kerültek bele és természetesen a versek között első helyen Illyés Gyula „Egy mondat a zsarnokságról” című híres és hosszú verse. Én elkészítettem a nyersfordítást és azután az amszterdami királyi palota mögött egy kávéházban összeültünk, hogy Van der Graft jó holland szöveget gyárthasson belőle. Én közben persze mindenféle információt is adtam neki Magyarországról, a Rákosi-korról, hogy megkönnyítsem a munkáját. Egy különösen nehéz passzussal sokáig vergődött, majd hirtelen felugrott és kifutott pisilni. Visszajövet már messziről hangosan kiáltotta: „Ik heb het!” (azaz: „megvan!”) Mindenki minket nézett.

Február 17

Az arab országokban terjed a fiatalok lázadása, most már Líbiát és – a nem-arab – Iránt is elérte. A nagy kérdés csak az, hogy mi lesz utána. Egyiptomban és Tunéziában már most van némi nyugtalanság, a fiatalok a korrupt vezetők félreállítása után demokratikus többpártrendszert követeltek, de félő, hogy ehelyett majd fanatikus mohamedán csoportok veszik át a hatalmat. A történelem mindenesetre elég ijesztő példákkal szolgál: Franciaországban 1789-et Robespierre és a terror követte – egyébként ők is a fiatalok közül kerültek ki –, Oroszországban pedig elűzték a cárt, de aztán Lenin és Sztálin jöttek.

Február 18

Itt a legtöbb üzletben állandóan kedvezményes – akár 50-70 százalékig is terjedő – kiárusítással csalogatják a vevőket. Ezt eddig sehol másutt nem láttam, a kiárusítás csak egy-két hétig tart, általában tavasszal és ősszel.

Február 19

A betűk és az általuk jelzett hangok között nagy a különbség a nyelvekben. Ez nekem különösen a magyar s hang esetében tűnt fel. A német úgy írja, hogy sch, a francia úgy, hogy ch és az angol meg sh-t ír. A v hangot a legtöbb nyelv v-nek ejti, a német viszont f-nek („vergessen”), ami fölöslegesnek tűnik, hiszen van f hangjuk is („fern”). A mi sz hangunk körül is vannak problémák, hiszen a franciák és a németek egyszerűbben, azaz csak egy s betűvel jelölik.

Február 23

Többmilliárd ember él a földön. Ez azt jelenti, hogy amikor öltözködöm, köhögök, böfögök, a világon több ezer, sőt talán több millió ember öltözködik, köhög vagy böfög pontosan ugyanakkor.

Február 28

„Ahnengässle”: ez a neve egy keskeny és rövid freiburgi utcának. Az ősök csak ennyit érdemelnének meg?

Március 4

A helyi választásokon a közismert pártok mellett most egy ismeretlen új párt is részt vesz, a kalózpárt (Piratenpartei). Tetovált fiatalok állnak egy asztal előtt és szórólapokat osztogatnak.

Március 8

Amikor a háború után – azaz 1948-ban – Hollandiába kerültem, az első hat hónapot egy Al­phen aan den Rijn nevü kisvárosban töltöttem és amikor elég meleg volt, eljártam az uszodába. Az úszómester magyar volt, hogy hogy került oda, rejtélyes számomra. Félszemmel a medencét figyelte, közben pedig giccses holland szélmalmokat festett nagy mennyiségben és ezzel jól keresett, eladta őket valamilyen vállalatnak Amerikába. Én egy holland ismerőssel jártam oda, a fürdés előtt és után egy Kurt Kusenberg nevű német író szellemes novelláit olvastuk. – Váratlanul megtaláltam Kusenberg könyvét egy polcon, ez az egész régi történet onnan jut eszembe.

Március 15

Nemzeti ünnep. Mi történt akkor pontosan? Az utókor kiragad egy-két eseményt, egy-két nevet: Pilvax kávéház, Petőfi, Kossuth. De hányan voltak valójában? Hol vannak a többiek, akiket elfelejtettünk?

Március 20

Annak idején baráti kapcsolatban voltam egy elég különös magyar költővel. Szerette ismerőseinek felolvasni a verseit, minden vers után megállt, a térdére csapott és azt mondta: „Úgye milyen jó?” Párizsban ismertem meg, egy nagyon kis padlásszobában élt, amelyik olyan kicsi volt, hogy szék nem fért bele, csak az ágyára lehetett leülni görbült háttal; néha velem együtt eljött egy másik ismerőse is, akivel nagyokat vitáztunk Rákosiékról és aki később a Szabad Európa Rádiónál dolgozott Münchenben. A szobát ingyen kapta, azzal a feltétellel, hogy a tulajdonos gyengeelméjű fiát minden nap megsétáltatja. Autodidakta volt, sokat olvasott, többek között Freudot is és úgy képzelte, hogy a vele sétáló fiatalembernek szüksége van nemi életre is: elvitte tehát egy bordélyba. A tulajdonos ezt persze megtudta és azonnal kirúgta a padlásszobából.

Március 23

Meghalt Liz Taylor, az utolsó igazi hollywoodi filmsztár. Mindenütt ünneplik, az újságok éppúgy, mint a tévé, amelyik megváltoztatta műsorát, hogy régi filmjeit újra bemutathassa, stb. Nem értem ezt a nagy felhajtást. Biztos, hogy nem volt rossz színésznő, de az én kedvencem továbbra is Monica Vitti. Cinecittà persze nem Hollywood. És Liz Taylor? Horvát István, aki a 19. század elején mindent magyarított, Szabó Erzsiröl beszélne.

Régebben csak filmsztárokról beszéltek, elsősorban a hollywoodiakról: Ava Gardner, Humphrey Bogart. Az irodalomban és a művészetekben nincsenek sztárok, se régebben se most: Petőfi, Mozart, Picasso vagy akár Böll, Pamuk nem sztárok. Van viszont ma legalább egy másik terület, ahol ezt a fogalmat használhatjuk: az építészet. Frank O. Guery, Norman Foster, Zaha Hadid sztárok.

Március 25

Sógornőm, aki hívő katolikus, azt állítja, hogy Isten mindenkinek megbocsátja a bűneit, ha haláluk előtt az utolsó pillanatban megbánják őket. Még Hitlernek és Sztálinnak is? kérdeztem. Igen, válaszolta. (Persze nem valószínű, hogy megbánták).

Március 28

Hajnalban, félálomban mindig ugyanazokat a szavakat ismétlem, talán százszor is. Ma egy kubai írónő nevét: „Nivaria Tejera” és ezt a mondatot: „Nem szeretem a gyerekeket, akik nem születtek meg”. Aztán lassan felébredek.

(További naplórészletek olvashatók a Tiszatáj 2012. januári számában )