Műhelyinterjú
„Ki vagyok én? Miért élek? Milyen utat válasszak?
MEZEY KATALIN
Pánczél András beszélgetése Mezey Katalin Kossuth-díjas íróval, költővel, a Sárvári Középiskolás Irodalmi Tábor vezetőjével.
A Műhelyinterjú sorozatban magyar irodalmi tehetséggondozó műhelyek vezetőivel beszélget Pánczél András az általuk végzett munkáról, céljaikról, eredményeiről. A sorozat rálátást biztosít a tehetségazonosítás és a tehetséggondozás folyamatában részt vevő személyek és szervezetek munkájára. Bemutatja azt az egymástól leginkább függetlenül, jórészt civilek által működtetett tehetséggondozó rendszert, mely hozzájárul az irodalmárok pályakezdéséhez.
– Magyarországon talán a legrégebb óta folyamatosan működő irodalmi tehetséggondozó műhely a Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázat és Tábor. Milyen előzmények vezettek a létrehozásához, milyen céllal, küldetéstudattal hívták életre a programot? Melyek voltak a fő állomások?
Az irodalmi pályázatot 1972-ben a sárvári Tinódi Gimnázium akkori igazgatója, dr. Medvigy Antal kezdeményezésére hirdették meg középiskolások számára. Sárváron már korábban is hirdettek meg irodalmi pályázatot, és ennek eredményeképpen az akkori Oktatási Minisztérium az Országos Diáknapok keretében az összes hazai középiskolában vers, próza illetve tanulmány kategóriában kiírta a pályázatot.
Ennek hozományaként jött létre az egész Kárpát-medencei magyar tannyelvű középiskolákra kiterjesztett irodalmi pályázat és tábor a rendszerváltás után.
– Oktatóként, mentorként hány ember vett eddig részt a táborban?
1972 óta számos irodalmár megfordult már Sárváron, többen középiskolásként kezdtek nálunk, majd több év után zsűritagként, előadóként is szerepet vállaltak a munkánkban. A diákok kiválasztásában mindig professzionális, elismert irodalmárok, írók, költők, irodalomtörténészek vesznek részt. A közelmúltban az előzsűri tagjai voltak többek közt Baán Tibor, Bertha Zoltán, Jámborné Balog Tünde, Gere Zsolt, Kemény István, Kontra Ferenc, Vörös István.
– Milyen formában zajlik a tehetséggondozás?
Az utóbbi évtizedekben húsvét tájékára, a tavaszi iskolai szünetben, vagy az azt követő héten került megrendezésre a sárvári irodalmi tábor. Korábban három és fél napig tartott, 1990 óta – mióta a rendezvény nem szerepel az állami költségvetésben, hanem a civil szervezők: az Írók Szakszervezete, az Írók Alapítványa, a sárvári Önkormányzat és a Tinódi Gimnázium a maguk erejéből, pályázati támogatásokból rendezik meg –, két és fél naposra csökkent. Viszont a korábbi gyakorlathoz képest, amikor többnyire minden második évben hirdették csak meg, 1990 óta a szervezők minden évben kiírják a pályázatot.
Az irodalmi tábor legfontosabb programja a közös műhelymunka.
Egy-egy pályázat megbeszélése – felolvasással együtt – mintegy 20-25 percig tart. Megismerik a fiatalok egymás írásait és egyben az alkotások bírálatának szempontjait is; képet alkothatnak a szépirodalmi művek szakmai megítélésének legfontosabb kritériumairól.
– A résztvevők kiválasztásánál milyen szempontok érvényesülnek?
A sok száz pályázó közül a zsűri által kiválasztott legjobbnak ítélt ötven fiatal kap meghívást a táborba.
A 14-18 éves korosztályt nagyon érdekli a szépirodalom, elsősorban a költészet. A kamaszévek jelentik a személyiségfejlődés legkritikusabb, egyben egyik legszenzibilisebb korszakát, amikor egyszerre vagyunk nagy gyerekek és fiatal felnőttek. Sok megszenvedett tapasztalatuk lehet a felnőttvilágról, miközben fiatal felnőttként ebben a világban kell megtalálniuk a helyüket. Az emberi élet legfontosabb kérdéseit legtöbben ekkortájt teszik fel maguknak: „Ki vagyok én? Miért élek? Milyen utat válasszak?” Ez az állapot, ezek a kérdések sodorják a szépirodalom közelébe a fiatalokat. Ez a művészeti ág hagyományosan az emberi létnek ezekkel az alapvető, nagy kérdéseivel foglalkozik.
A diákok többsége a középiskolai tanulmányai során ismerkedik meg a klasszikus szépirodalom alkotóival. A személyiségfejlődés életkori jellemzői és a megfelelő középiskolai szépirodalmi tananyag együtt lehetővé teszik, a motivált, olvasott, tehetséges fiatalok az irodalmi műfajokban jó színvonalon, igényesen tudjanak megnyilatkozni.
– Hogyan értékelik a programban résztvevő diákok teljesítményét?
Ez részletekbe menően, személyre szabottan a műhelymunka során, Majd a díjkiosztó ünnepség irodalmi gálaesttel indul. Valamennyi meghívott fiatal megjelenik a színpadon a helybeli, 200–300 főnyi közönség előtt. Legtöbben a zsűri által javasolt művükből maguk olvasnak fel, de előfordul az is, hogy valakinek az a kérése, hogy írását a helyi diákszínjátszók mutassák be.
Ezt követi a zsűri elnökének általános értékelése: többnyire az az évi pályaművek színvonaláról, jellemzőiről mondja el a bírálóbizottság kialakult véleményét. Ezt követi a díjkiosztás, amelynek során könyvjutalmat és emléklapot kap az irodalmi tábor minden meghívottja. Az évente kiadásra kerülő emléklapon szerepel minden meghívott pályázó neve és szülővárosa, de helyet kap a zsűri tagjainak bemutatása is, valamint az országos középiskolás irodalmi pályázat rövid története.
A legjobbak (kb. 10 fő) oklevelet, könyvcsomagot és szerény pénzjutalmat is kapnak.
– Hogyan értékeli az írótábor sikerét a fiatalok részéről? Van-e valamiféle nyomon követés a pályájuk folyamán, esetleg megvalósulnak tartósabb együttműködések?
Az irodalmi pályázat és tábor számos jó nevű író, költő útnak indítója lett. Itt jelentkezett annak idején Bari Károly, később Kontra Ferenc, Kemény István, Kun Árpád, Tóth Krisztina, Vörös István, Gere Zsolt, Varró Dániel, Csender Levente, a Miklya-testvérek és még sokan mások, akik mára a magyar irodalmi élet ismert szereplői. Rajtuk kívül számos későbbi irodalomtanár, irodalomtörténész, forgatókönyvíró, színházi- és filmrendező, dramaturg, könyv- vagy folyóirat-szerkesztő is itt mutatta be írásait legelőször.
Az irodalom iránt hosszútávra elköteleződő tehetségeken túl is jellemző, hogy a legjobb pályázatok közölhető írásokat, verseket, prózákat tartalmaznak, amelyek aztán nem egyszer meg is jelennek ismert, országos irodalmi orgánumokban, mint például a Magyar Naplóban, a Pannon Tükörben, vagy akár a Kossuth Rádió irodalmi magazinjaiban.
– Hogyan látja, lehetséges-e, illetve szükséges-e hatékonyabb, esetleg akkreditációval bíró tehetségazonosítási- gondozási rendszer kiépítése? Mit gondol, ez kinek (kiknek) lenne a feladata, s milyen konkrét feltételeknek kellene ehhez megvalósulni?
Az évente megrendezésre kerülő Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázat és a Sárvári Tábor azoknál a fiataloknál, akik gimnáziumi éveik során többször egymásután a legjobb pályázók közé számítanak, minősülhet ez a rendezvény tehetséggondozásnak. Nem egy ilyen eset van, sőt, jellemzően minden évjáratnak vannak visszatérő tehetségei, akik akár mind a négy évben meghívást kapnak, így nyomon követi a zsűri a teljesítményük alakulását, évről-évre nyesegetheti a vadhajtásokat és elismerheti a születő, színvonalas írásokat. Nyilván, hogy azok, akik csak egyszer jutnak be pályázatuk révén az irodalmi táborba, kevesebb visszajelzést kapnak munkájukra, bár ők is legtöbbször értékesnek ítélik meg az irodalmi táborban töltött időt, ösztönzést kapnak a zsűritől és a többi pályázótól az irodalmi alkotómunka komolyan vételéhez. Fontosnak tartom ennek a korosztálynak a fejlődése szempontjából, hogy magukhoz hasonló, hasonló érdeklődésű társakra találnak a táborban, elmondható, hogy nem egyszer itt ismerik meg egymást egy következő irodalmi nemzedék tagjai. Előfordult már nem egy erős évfolyam esetében, hogy online irodalmi fórumot alapítottak, amelyet aztán éveken át működtettek, folyamatos kapcsolatot biztosítva az egymástól legtöbbször jelentős földrajzi távolságra élő fiataloknak.
A táborba meghívott legjobbak között ugyanis nem csak magyarországi, de évente átlagosan 5-10 határon túli fiatal is van.
Az intézményes, ösztöndíjjal megtámogatott irodalmi tehetséggondozásnak, úgy tűnik, hogy megfelelő szervezete a KMTG, amely több éves rendszeres képzést, szakmai együttműködést befejezésül „bizonyítványt”, „oklevelet”, sőt nem egyszer az első önálló kötet megjelentetését is biztosítja hallgatóinak. Nem ismerem belülről az intézmény pénzügyi viszonyait, de hírek szerint és működésük eddig eltelt éveinek eredményeit látva jól átgondolt, anyagi fedezettel bíró, biztonságosan működő képzésről beszélhetünk esetükben. Nem tudom, hogy a felvételre jelentkező tehetségek hány százalékát tudják befogadni, de még nem hallottam arról, hogy nagy lenne a túljelentkezés. Emiatt gondolom, hogy a meglévő igényeket képes a Tehetséggondozó kielégíteni és betölti a hivatását. Ráadásul ma sem egyetlen ilyen jellegű képzési hely, szinte minden egyetemen működik kreatív írás oktatás, ami szintén a tehetséggondozás – más országokban régebb óta megszokott és eredményes – lehetősége az egyetemista korosztály számára.
Azt hiszem, az irodalom területén a tehetséggondozás, művészképzés jelenleg az aktuális érdeklődés függvényében állandó mozgásban van, a képzési lehetőségek rugalmasan bővülnek ill. szűkülnek, elég ha a sokféle íróiskolára utalok, amelyek száma előbb ugrásszerűen megnőtt, majd visszaesett, hogy egy idő után az elismert alkotók által vezetett tanfolyamok állandósuljanak, a többi pedig megszűnjön. Nem vagyok az intézményesülés feltétlen híve, inkább az igényekhez kötődő, spontán mozgás lehetőségét értékelem, ezért nem tartom feltétlenül fontosnak, hogy bebetonozott, (akkreditált) hivatásos tehetséggondozó rendszer jöjjön létre. A művészképzés a szépirodalom területén is nagyon fontos, de ismerve például a felsőoktatási intézményekre manapság jellemző, szinte kötelező „progresszív, globális” szellemiséget, ehhez képest az un. szabadiskolák működésének lehetőségét többre értékelem. Bár, mint említettem, az önálló, tehát más intézményekhez nem kötődő Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. létrejöttét – amely folyóiratot és könyvkiadót is működtet – szerencsés fordulatnak tartom.
Pánczél András
Kép: Mezey Katalin (Veres Ádám fotója)
