Kellene egy új, nyitott gondolkodású kreatív műhely

INTERJÚ VÁNDOR ÁGNESSEL AZ IRODALMI TEHETSÉGGONDOZÁSRÓL

Vándor Ágnes a Werk Akadémia társtulajdonosa és menedzsere. Az akadémián 2007-ben indult meg az oktatás.  A piaci alapon működő akadémia a kreatív írás mellett, filmes, színházi menedzser, stylist, rendezvényszervezői és gasztronómiai képzéseket is kínál.

– Mióta működik az akadémia, milyen előzmények vezettek a létrehozásához? Milyen céllal, küldetéstudattal hozták létre?

– 2007 tavaszán született a világmegváltó ötlet, hogy kellene egy új, nyitott gondolkodású kreatív műhely. Mondjuk, egy olyan iskola, amely nem azt várja el a hallgatóitól, hogy megfeleljenek neki, hanem felébreszti a bennük lévő képességeket. Az Akadémiát a csapatmunka varázsa és a tanulás élménye hatja át. A kezdetektől közel kétezer hallgató végzett itt, és többségük megtalálta helyét az irodalom, a divat, a stílus, a mozgókép, a média és a művészetek világában. Az Akadémia évről-évre meg kell újuljon, alkalmazkodnia kell a változó világhoz, hallgatóinak törekvéseihez. Mert a cél az, hogy a Werken végzettek ne csak tudják, műveljék is tanult mesterségüket.

– Milyen infrastrukturális vagy intézményi háttér áll a rendelkezésükre?

– A Werk iskolarendszeren kívüli felnőttoktató intézmény, tandíjakból tartja fenn magát. Arculati tényezője, hogy oktatási helyszínként dizájnértékű és minőségű enteriőrökben folyjon a képzés, lehetőleg Budapest Belvárosában. Jelenlegi, 5. helyszíne az új-lipótvárosi Csanády u.11.

– Oktatóként, illetve oktatást segítő munkatársként hány ember vesz részt a teljes oktatási folyamatban? Milyen szerepet töltöttek be? Kiválasztásuk milyen szempontrendszer alapján történt?

– A Kreatív szépíró szakunkkal van egy szakmai vezetője, mentora, aki a képzés aktuális tematikáját és oktatóit szervezi. A képzés két féléves, félévenként 80 órás, a mai magyar irodalom meghatározó írói, kritikusai, szerkesztői vesznek benne részt. Kiválasztásuk fő szempontja, hogy sikeresek legyenek a szakmájukban és legyenek képesek oktatni is azt. Néhány név mostani író-oktatóink közül: Bartók Imre, Czinki Ferenc, Köszeghy Péter, Mán-Várhegyi Réka, Spiró György

– Milyen formában valósul meg a képzés folyamata?

– A képzés szinte teljes egészében gyakorlati. Hetente két este, szemináriumi formában a hallgatók minden órára megadott témára és műfajban írnak, majd azt a tanárral közösen kielemzik. Az íráson kívül Bárány Tibor olvasást, Károlyi Csaba lapszerkesztést tanít.

– A hallgatók kiválasztásánál milyen szempontok érvényesültek? Mely korosztály a legjellemzőbb, milyen iskolai előtanulmányokkal, s milyen irodalmi előélettel, tapasztalattal rendelkeznek a résztvevők?

– A Werkbe 18 és 70 év között iratkoznak be többségükben olyanok, akik már valamilyen művön dolgoznak, vagy valamit szeretnének megírni. Járt már hozzánk evangélikus lelkész, halotti búcsúztató, nagyvállalati marketinges és ügyvéd is, akiből a Werk hatására rock zenész lett. A kiválasztás egyetlen szempontja, hogy a jelentkező ne legyen annyira deviáns, hogy szét tudja verni a csoport munkáját.

– Az képzésen túl milyen egyéb támogató tevékenységet tudnak biztosítani?

– Publikációs felületekkel rendelkező tanáraink szívesen adnak teret werkes írásoknak, így jelent már meg nálunk született anyag Cserna Szabó András Hévíz című irodalmi antológiájában, vagy éppen könyv Mészáros Sándor Kalligramjánál.

– Mennyire volt jellemző az eddigi tanulócsoportokban a fluktuáció?

– A két félév között szokott lenni egy-két fős lemorzsolódás a többnyire 10-12 fős csoportokból. Ennek okai sokfélék, többnyire megváltozott élethelyzetek, de volt, aki azért maradt ki, mert sértette a tanár véleménye az írásáról.

– Hogy értékeli a program sikerét a végzett hallgatók részéről? Van-e valamiféle nyomon követés a pályájuk alakulása folyamán, esetleg tartósabb együttműködések valósultak-e meg?

– Különösebben nem tartjuk számon a sikereinket, pedig vannak. Ilyen például Kötter Tamás kortárs író, aki mindenhol vállalja is, hogy a Werkben lett író.

– Hogy látja, szükséges van-e egy hatékonyabb tehetségazonosítási és gondozási rendszer kiépítésére? Mit gondol, ez kinek (kiknek) lenne a feladata, s milyen konkrét dolgoknak kellene ehhez megvalósulni?

– A 21. században szerintem, aki akar, az meg tud jelenni a nyilvánosságban, ahogy én látom, az intézményes tehetséggondozás nálunk többnyire alibi-tevékenység, miközben persze vannak jó kivételek is.

Pánczél András