Tiszatájonline | 2023. szeptember 17.

Karig Sára és Leszja Ukrajinka

PETRŐCZI ÉVA


Leszja Ukrajinka költészetével egy apai ágon evangélikus családi hátterű műfordító, az Európa Kiadó főszerkesztője, „irodalmi anyám”, a Világ Igazainak egyike, Karig Sára ismertetett meg, 1971-ben, pályakezdésem elején. Az, hogy Sárát megismerhettem, anyámnak, dr. Nemerey Évának köszönhető. Ugyanis Baján a negyvenes évek elején barátságot kötött az „őshonosonak” számító Karig, s a városba 1941-ben érkezett Nemerey család. Egy-két évvel első publikációm, helikoni aranyérmem és pécsi irodalmi rádiózásaim után anyu elküldte néhány versemet Sárának. 1970 tavaszán kereshettem fel először, s a Rá oly jellemző teljes sebességgel bedobott az irodalmi élet mélyvizébe. Ő vitt el Radnótiné Fanni nénihez, Szerb Antal özvegyéhez és Károlyi Katinkához is. Továbbá az ÉS-től az Új Írásig számos laphoz és könyvkiadóhoz. Az Irodalmi Alap ugyancsak az ő javaslatára vett fel, még elsőéves bölcsész koromban. Egy ideig szinte második otthonom volt Ponty utcai lakása, meg az Európa, ahol állandó külső lektorként dolgoztam, egyetemi éveimben. Többek között Sára egyik szakterületén voltam „kisinas”, angolra fordított afrikai és japán könyvek értékelése, ismertetése, fordításra javaslása. vagy elutasítása volt a feladatom, angol és spanyol novellák fordítása, s néhány spanyolos lektorálás mellett. Életem legmeghatározóbb poétikai kézikönyvét is tőle kaptam, amely mindmáig valóságos „breviáriumom”. 19. születésnapomra küldte el nekem Pécsre Marina Cvetajeva „Fogoly lélek” című esszékötetét, Rab Zsuzsa fordításában. S amíg élek, nem felejtem el azt a délutánt, amikor akkor még „titkos” vorkutai verseiből olvasott fel nekem, egy korai szovjetellenes összeesküvés másodrendű vádlottja gyermekének. Most, az ugyancsak hozzá fűződő Leszja Ukrajinka élmény felidézése s e néhány sor után következzék ez a megrendítő „szarvassirató”, amelyről alig két hete írtam parafrázist. Természetesen a szakmai szempontok mellett nem felejtem el, Sára hogyan segített nekem „belakni” a számára otthonos Szegedet. neki köszönhettem azt is, hogy összehozott baráti köre egyik tagjával, későbbi tanszékvezetőmmel, s első „doktoranyámmal”, azaz kisdoktori témavezetőmmel, a kiváló, s hozzá sok szempontból hasonlító Kretzoi Sárival, a jeles amerikanistával és műfordítóval, akinek puritanizmuskutatóként is sokat köszönhetek. S egy „szögedi” egyetemi barátnőt, unokahúgát, Karig Zsuzsit. akit ezúttal is szeretettel köszöntök.
Végül: bár soha nem voltam édesszájú, mindig hűségesen elkísértem az Európához közeli kis maszek cukiba, ahová minden hivatalos megbeszélésünk után meghívott. Azok az édességek a lelkemet táplálták. Sára, mindent köszönök, s igyekszem úgy dolgozni, úgy élni a huszonegyedik században is, hogy nemes lelkedre, kristálytiszta, okos agyadra ne hozzak szégyent!
Soha nem múló, hálás szeretettel. Évád


KARIG SÁRA

Hatvanegy napja

Hatvanegy napja tart immár
a pillanatnyi borzalom.
Vért kellene inni már,
mert szomjazom.
Mert vért kíván, ha híg a vér -
így mondják zürjén pásztorok.
És most az emlék visszatér:
a tűz lobog,
a rén keskeny ketrecben áll,
nyakán a bélből font kötél,
a rén kegyes halálra vár,
feszül az ér,
szemében kusza rettegés,
kimondhatatlan borzalom,
lazul a húr, enged a kéz,
nincs oltalom!
Egyetlen mély lélegzetet!
És újra megfeszül a húr,
de feladni az életet
meg nem tanul
a szív, a remegő ideg.
Nem így, nem ez a jó halál!
A medve egyszer öli meg
ha rátalál
s a farkas egyszer tépi szét,
az embernél nincs irgalom,
hétszer emeli rád kezét
a fájdalom
hétszer enged hétszer lazul
és hétszer éled a remény
és hétszer halni így tanul
a szív, szegény!
Hétszer halnak a szarvasok,
s a rémülettől híg a vér!
Kit széttépnek a farkasok,
akit elér
a jó halál, az egyszeri,
vére megalvad hirtelen.
A kínzás mindig emberi!
Nincs kegyelem!
A zürjén a tundrán lakik,
s medvékkel küzd az életért,
hígan issza, ha szomjazik,
a vért, a vért.
Hatvanegy napja tart ma már
a borzalom, az emberi:
számodra nincsen jó halál,
az egyszeri.


PETRŐCZI ÉVA

Egy délután a Ponty utcában

Sárának

„Hétszer halnak a szarvasok, 
s a rémülettől híg a vér.”

(Karig Sára: Hatvanegy napja)

A tartós rémülettel
váltakozó remény
jobban megrázta
a hatvanegy napi

szívós gyötréssel
higított vérű,
nyomorult réneket,
mint a vérszínű,

didergető naplemente látványa
a távoli Vorkuta egén
a nehezen gyógyuló 
sebekkel hímezett bőrű,
vacogó foglyokat.

Pontosan emlékszem, én
mindössze tizenkilenc éves,
Pestet és Budát épp csak

kóstolgató pécsi lánygyerek 
(s akkor is, most is
rendíthetetlen szarvasbarát!) 
védigsírtam ezt a szamizdat-versedet.

De aztán úgy vígasztaltál,
mintha nem nálad először 
tanyázó firkászpalánta-vendég ,
hanem a gyermeked lennék.

Mesébe illő tisztított dió,
forró tea, s vajas-mézes kalács
apasztotta el egy időre
kitartó könnyeimet. 

Honnan tudhattuk 
volna akkor, 
egy egykori rab, 
s egy rab árvája, 

már sokat tudón 
is tudatlanul, 

hogy a „hétszer enged,
hétszer lazul”
lesz majd itt, 
mifelénk is az úr,

s hogy lesz idő,
amikor egyre több 
elmében gyökeret ver ,
mint szörnyűséges látomás,

vagy dehogy látomás, gyakorlat: 
a medve és a farkas villámgyors,
irgalmas halálosztó módszere helyett,
a lassú kivéreztetés, 
a zürjén kínzatás.


PETRŐCZI ÉVA

Az ukrán Szapphó

„Se sorsom, se szabadságom nincs nekem;
Reményem maradt meg, remény, mindenem:
Hogy megtérek Ukrajna földjére még,
Hogy meglátom Ukrajna földjét, egét –
………………………………………………..

Még egyszer a Dnyipro kék hulláma int,
Akkor meghalok tán, vagy élek megint!”

(Leszja Ukrajinka: Remény, Képes Géza fordítása)

Kilenc éves volt
az ukrán Szapphó, 
Leszja Ukrajinka,
polgári nevén akkor
még Larysza Koszacs,
amikor Szibériába
száműzött nagynénje
vigaszául a „Remény”-t
papírra vetette. 

Kancsuka-csattanással,
de furcsamód mégis úgy,
mint egy símogató ének, 
ér el hozzánk a gondolat,
hogy ez a törékeny, 
zsenge korától 
súlyos betegségek
markában vergődő, 
szőke, kékszemű lánygyerek
a mai menekültek seregének
micsoda útravalót hagyott.

Vándorló övéi fölött
minden szava
angyalszárnyként lobog. 

(Elhangzott a Raoul Wallenberg Emberség Háza Egyesület szeptember elsejei Karig Sára Emlékestjén, Lányi Pál előadásában.)