Isten lelkéből inni
Szókratész gólt lő
Ne szeress bele a fénybe. Mert rezignált edénye. Fáj a belseje, mélye, Annak, aki majd eljön. Még el se gondolta a teremtés. Jelenséggé válik a jelentés. Sodorja a lényeget a lények lehelet- Tajtéka. A beszédek, mint zúzalék, Levélsár. Az álmon hamar átkelj Ladikodban. S virrassz a parton. Gyújts gyertyát a hegedűgyár Udvarán a filológus emlékére. Nem tudni, magányában megtért-e? De erudíciója volt a boldog Pesszimizmus. Mániája a lassú séta. A gondolkodás, mint elegáns poggyász, Amivel elélsz, mint árkád, Márvány oszlopcsarnok. Egy kavics-haiku Csigaházak és levágott rózsafejek között.
A keletkezés kegyeltjei
Heidegger és Hölderlin
Két szemöldök között A soha örök „Behegedve” él a vágy A tekintetbe vájt üregben A hübrisz és a kultusz között Mind kiürül Akár a nekropolisz Ott abban a pillanat-csészében Amelyet a feledés ujjbegye Végigsimít Mert minden közelség Határtalan * Nyitottság és csillogás Ahol a némaság strukturál Málló álom Keresi a teret A dolgok és események két tenyér Fordított zárójele A szavak cipelik elénk Mintha időbe telne Amíg a szívek ideérnek
* Erich Arendt