tiszatáj | 2011. december 30.

Kántor Zsolt: Faszén, gyufa

Miért foglalkoznék kevesebbel, mint a világmindenség? Ugyanolyan eséllyel indulok, mint a gyufásdoboz esetében. Kis fahasábokat potyogtatnak bele, foszforral a pálcika végén, az aprócska dobozokba. Ki van írva a füves pálya bejáratánál: gyufagyár. Majd ráhúzzák a tetejét a házikókra, úgy, hogy alul is megy a talaj, a táj. Egy építőkocka-fájl. Csőbe bújtatják a nyitott koporsót. Mint egy tégla alakú, faszén fölött sütött kürtőskalács, két oldalán foszforos bundákkal. Egy cserebogár éppen csak elfér benne. Az Univerzum miért lenne nehezebb? Ugyanúgy lakhatatlan, élhetetlen entitás, általános szinten. Nincsenek benne gyufaszálak, rózsaszín pöttyökkel a csúcsaikon. Nincs a csillagkupoláján huzat, csak vattalabdák, korongvatták a kék ég piperepolcán. A méretei viszont impozánsabbak. De hogyan ábrázoljam az északi szelet, amely megfájdítja a fület, jeges ujjaival matat a gerincen. A napsütést, a felmelegedés lassú jeleit, a bogarak kirajzását, a jégcsapok leesését, az eresz csepegését, a madarak csivitelését, a tavasz keserédes illatát, a birsalmarügyek bimbózó eleganciáját. Vagy a petúniák és a rózsák páráit este, amikor sétálni lehet a parkban. A holtág békáiról nem is beszélve, akik folyamatosan brekegnek. Az emberek meg értetlenkednek, hálátlanok, nem értékelik a természet bőbeszédű szcénáit. Maga a világmindenség értetlenül áll ez előtt. A gyufás skatulya úgyszintén.

Megjelent a Tiszatáj 2011. szeptemberi számában