tiszatáj | 2020. december 11.

Kabai Lóránt születésnapi üzenete

A mellékelt rajz egy 2009–2010-es vázlatfüzetem egyik oldalán szerepel — már nem emlékszem, hogy ezt az „egyszer sem léphetsz…”-dolgot melyikünk vetette föl először akkori rajzos levelezésünkben, de arra emlékszem, hogy e rajz egy „változatát” ugyanezekkel a szavakkal elküldtem Tandorinak […]

Az elmúlt évtizedekben Tandori Dezső születésnapjai a költészet spontán megünneplésének alkalmaivá váltak. Ezeken a rend szerint az ünnepelt fizikai távollétében megtartott összművészeti szeánszokon a kortárs kultúra minden rendű és rangú képviselője, együttesen ismerte fel és el Tandori életében és művében a hozzánk szóló, „társunkul szegődő” szó és a máris hagyománnyá váló, „messze szálló” ige hangoztatóját: a költőt, „közelnöki” és „távolnoki” minőségében. A nem is ritka – nem csak „kerek” évfordulókon megtartott – köszöntéseken szerencsés módon találkozott egymással az olvasók oda-pillantó barátságérzése és az idő kis és nagyobb köreiben egyaránt otthonosan mozgó, geometrikus élet-mintáit követő író-költő ugrató-kedves ide-figyelmessége. Feltételes megállóink legalább ilyenkor, „mindecember 8-án” emlékeztettek minket Tandorinak a magyar irodalomban, itt és most, a mi időnkben, mellettünk és velünk, és nyilván értünk is véghez vitt nagy tetteire.

A nevezetes dátumhoz közeledve arra hívtuk, arra kértük Tandori barátait és tisztelőit, pályafutása fontos tanúit, hogy személyes hangú üzeneteikkel, spontán gesztusaikkal és bármilyen műfajban létrehozott műveikkel szóljanak a jelenlévő és hiányzó ünnepelthez. A következő napokban bemutatjuk a felkérésünkre visszaérkezett, legtöbbször egy A/4-es lapnyi terjedelemben (Tandori kedvenc irodalmi „mértékegysége” szerint) fogalmazott válaszokat. Ugyancsak itt adjuk majd közre azokat az észben tartandó és felejthetetlen Tandori-sorokat, melyeket szerzőink ezalkalomra választottak ki a folyóirat gazdag archívumából.

KABAI LÓRÁNT

„egyszer sem léphetsz…”

A mellékelt rajz egy 2009–2010-es vázlatfüzetem egyik oldalán szerepel — már nem emlékszem, hogy ezt az „egyszer sem léphetsz…”-dolgot melyikünk vetette föl először akkori rajzos levelezésünkben, de arra emlékszem, hogy e rajz egy „változatát” ugyanezekkel a szavakkal elküldtem Tandorinak.

Most előkerestem az „eredeti” vázlatomat, mely aztán a blogomon is megjelent[1]; illetve egy tavaly Pozsonyban írt versben is szerepel a kulcsmondat: „elsétálok a dunához, egyszer sem léphetek ugyanabba a folyóba; / folyik valahová (bár talán ez is csak vélekedés). hát hadd folyjon.”[2]

(Azt már csak külön zárójelben jelzem, hogy e vers megírása után pár nappal készítettem egy videót az ösztöndíjas kollégákkal, akiknek a számukra ismeretlen nyelven íródott Hommage című Tandori-verset kellett felolvasniuk mindenféle előkészítés nélkül.)[3]

A Tiszatáj archívumából választott Tandori-vers:

Az egyszeri hérakleitoszi lét[4]

Fakszni-mi-léttel rokon. A rokon már kettő(t), jelent. Az egyszeri hérakleitoszi lét: egyszer csak kiderül, hogy van hérakleitoszin kívüli is. Itt le kell állni, mert ha nincs
a kétszer, hát
nincs az egyszer se.
Az „egyszer se” kettőzése miféle hérakleitoszi lét? S mi a hérakleitoszi LÉC, az utolsó deszkaszál v. szalmaszál a viharos tengeren pl.?

JEGYZETEK

[1] Ld.: https://kkloor.blog.hu/2010/10/29/herakleitosz_folyoja.

[2] Ld. kabai lóránt: [kívülről, konkrétan a…], In Dunszt, 2019. november 24., https://dunszt.sk/2019/11/24/szebb-zsinormertek-kivulrol-konkretan-a-punkosdvasarnap-keseru/.

[3] https://www.youtube.com/watch?v=Z5S4fCx9OvA

[4] Megjelent: Tandori Dezső: Zúgolódások I., In Tiszatáj 2020. február, 13.