Tiszatájonline | 2021. augusztus 11.

Juhász Zsuzsanna: Csak

Mi van abban, na? Egyszerűen csak egy poliander csajt szerettél. Úsztál az árral, mert most ez a trend.
Vagy ez lesz, de biztos nem te vagy az első és az utolsó se te leszel, ha így haladunk. Bár ez itt nem a Himalája. Tudod, ahol a poliander nők élnek. Akik eleve fiú testvérpárhoz mennek feleségül. Mert ott nehéz az élet, két férfi két családot nehezen tartana el. Ezért megegyeznek szépen. A fiúk, egymással, és boldogan élnek hárman, míg meg nem halnak.
Mi van abban? Te is kikaptál egy ilyen helyre kis nőt. Vagyis nagyot. Jó kövéret, de azt mondtad, te ilyet szeretsz. És éltetek is együtt majd’ másfél évtizedig. Neveltétek együtt az ő három és a te két gyerekedet. Csak most visszament. Az első férjéhez […]

Mi van abban, na? Egyszerűen csak egy poliander csajt szerettél. Úsztál az árral, mert most ez a trend.

Vagy ez lesz, de biztos nem te vagy az első és az utolsó se te leszel, ha így haladunk. Bár ez itt nem a Himalája. Tudod, ahol a poliander nők élnek. Akik eleve fiú testvérpárhoz mennek feleségül. Mert ott nehéz az élet, két férfi két családot nehezen tartana el. Ezért megegyeznek szépen. A fiúk, egymással, és boldogan élnek hárman, míg meg nem halnak.

Mi van abban? Te is kikaptál egy ilyen helyre kis nőt. Vagyis nagyot. Jó kövéret, de azt mondtad, te ilyet szeretsz. És éltetek is együtt majd’ másfél évtizedig. Neveltétek együtt az ő három és a te két gyerekedet. Csak most visszament. Az első férjéhez. Bár ha belegondolsz, el se ment soha. Jól kerestél, hát kaját, pénzt vitt olykor a nőd az elsőnek is. Jó szíve volt, na. Legyél rá büszke. Bár úgy is felfoghatod, hogy kihasznált, felneveltette veled a gyerekeit, etettette veled a férjét, aztán meg eldobott. Mint egy… Hát, ezt te találd ki. De ugyan mire lenne jó, ha tüzelnéd magad. Hogy micsoda nagy prosti a nőd. A volt nőd, vagy a nő, akiben még reménykedsz, hogy visszatalál hozzád.

Mert te, azért az igaz, hogy ez nem a Himalája. És az is igaz, hogy férfi lennél, nem homi, akkor azért gyorsabban reagálnál. Igényed lenne a gyors döntésre. A határozottságra a másiktól. Hogy visszajön-e hozzád. Mert azért, de tényleg, ha férfi lennél, akkor szerintem már rég lekevertél volna neki egy pofont. Hogy jó voltál neki, jó pénzkeresőnek, jó szexpartnernek, míg kellettél. Főleg anyagilag. És csalódottságodban aztán jöhetett volna a pofon vagy csak egy jó kis arculköpés. Mert a pofon könnyű testi sértés, és ugyan mi lenne a két gyerekeddel, ha börtönbe kerülnél. De tényleg, ugyan mire vársz még? Tényleg elhiszed, hogy nincs köztük semmi szex, miközben közös ágyban alszanak?

És hiszed, tényleg, hogy azért alszanak egy ágyban, mert nincs hely a lakásban egy külön ágynak? S ha nincs köztük semmi, te nő, te mindent hívő lökött tyúk, te nő, te ezerszer nő. Nem gondolod, hogy épp a tiltástól lesznek előbb-utóbb izgatók egymás számára? Hisz’ nem tudod, hogy sok pár épp’ így gyógyul ki a nemi unalomból? Hogy diétáznak kicsit? Hogy mindent csinálhatnak egymással, csak azt nem, a jó öreg, elunt coitust nem. De minden mást igen. Te, te dísze, gyémántos állatja Isten állatkertjének.

És akkor mondom, bár mondani még mégse merem, hogy jobb lenne, ha egyszer az életben tényleg férfi lennél, és dobnád. Eldobnál minden léleksenyvesztő reményt és butító, elbutító tudást, magyarázatot. És köpnél. Köpnél mellé, mert jólnevelt vagy, vagy csak úgy, jelképesen bele a nagyvilágba. Mert utálod az erőszakot, értem én.

De olykor kell, hidd el, muszáj sercinteni egyet. Egy véglegeset, hogy megálljt parancsolj a reménynek, a vakságnak és az elbutulásnak. Mert hiába vagy homi leosztásod szerint az erőslelkű, jól kereső férfi, per pillanat nő vagy. Vagyis arra a nőre hasonlítasz, aki bevesz mindent. Minden ferdítést, szépítést, magyarázat-okádékot, elbüdösítését a valóságnak. De tényleg. És hidd el, én téged féltelek. És nem a pénzedet. Mert most újra sokat keresel. És látod, lásd be, hogy neked most már a hitegetés is elég, hogy újra dolgozz, mint egy gép, és adj. Adj számolatlanul, méricskélés nélkül a nődnek. Hisz’ mondtad is, jobb, ha ritkábban találkoztok. Kell az idő a munkának és a pihenésednek, hogy aztán dolgozni tudj. Hogy újra jól kereső férje legyél a nődnek, míg a másik a ráérős, ágybéli férje lehessen. De lásd be, nekik mindegy, Te vagy nekik a mindegy. Most már ellesznek nélküled is. És örömmel visszatérnének a keresztény, europid monogámiába. Neked meg vállat kéne rándítani, és azt mondani, na és? És érezni, tudni, látni minden lilás, szürkés, már-már nőies ködösítés nélkül. Hogy volt, volt egyszer egy remek nőd, aki két pasit is mozgásban tudott tartani. Szerelemben, na, ha neked úgy jobban tetszik. És mondom, de hiába, hogy légy büszke rá, a nőre és tenmagadra. És lépj tovább.

Nehogy, mint egyszer, a halálra gondolj. Mikor túl sok rokonod halt meg sorban, egymás után. És az utolsóra már nem maradt pénzed. Mert naná, hogy janinak képzelted magad, és magadra vállaltad sorban a temetési költségeket. Csakhogy az utolsó rokoni hullára nem maradt pénzed. És még most se emlékszel, melyik is volt, milyen rokonságban is álltál vele. Csak az maradt meg benned, hogy hallgattak. Az összes többi rokon eltűnt a hulla mellől. S akkor te három doboz altató és hat üveg sör mellett döntöttél. Nagyon helyesen sört is ittál, gondoltad, legyen egy kis örömed is benne, a saját halálodban. Csakhogy a sör szerencsére felhígította a gyógyszert, s ráadásul rád is találtak. Hát megmentettek. S milyen jó, hogy nem voltál igazi férfi akkor, mert alighanem kötélhez, biztos megoldáshoz nyúltál volna. De igazán nő se voltál, vagyis szülő, na. Anyjuk, vagyis apjuk a gyerekeidnek, mert itt tudtad volna hagyni őket, holott egyik se volt még tíz éves.

S akkor inkább egy toporzékoló, dühös gyerek voltál, akinek mindegy volt a neme. Gyerek csak, aki fájdalmat akart okozni, öröklétű fájdalmat a rokonokban, hogy magadra hagytak a temetés költségeivel. Én azt hiszem, a lelkiismeret késeit akartad sorban beléjük helyezni, hisz’ mondtad is, nagyon haragudtál rájuk. A bűntudat nemes tőreit akartad feléjük bökni, hogy fogadják szívükbe. Tehelyetted. Igen, tehelyetted. Mert akkor csak egy hisztis gyerek voltál, gyerekebb a gyerekeidnél. Akik, gondoltál-e rá, vajon megbocsátják-e egyszer neked, hogy itt akartad hagyni őket. Egyedül, mert akkor már apjuk se volt rég.

S tényleg hitted, hogy halálod eléri a célját? Hogy az összes sóher rokon a bűntudat súlyától, fájdalmától fog fetrengeni élete végéig? Ugyan hol élsz te, és hol éltél eddig, hogy a lelkiismeret, az önbűn vádja jön és megy. Marad, persze, amíg lehet, egy pillanatra biztos, de aztán tovább kell élni. Mindig, minden koron győz az önszeretet. Muszáj, hogy megszánjuk magunkat, hogy irgalmazni tudjunk magunknak. Mert máshogy nem megy, ha nem tudunk kegyelemért folyamodni magunkhoz, akkor ugyan Istenhez hogyan is tudnánk?

És lásd, te azért az esetleges pillanatért, a rokoni bűntudat pillanatáért tetted kockára az életedet. Egy ideáért, ami fölött, látod, eljárt az idő. Hogy a rokonok összefognak, össze, legalább akkor, ha temetni kell. De látod, nem így van. Ez itt tényleg nem a Himalája.

Bár ötletnek nem rossz, hallod-e, mert lehet, hogy afelé kellene tartanunk. Jóérzésű, szelíd, munkabíró nők talán meg tudnának osztozni egy-egy munkából kilökött, lestrapált férfin. Megszánhatnánk a negyvenes, ötvenes, elhasznált és eldobott családapákat. A mindenhonnan kiselejtezetteket.

És ne kérdezd, miért? Hisz’ pénzre váltható hasznuk ténylegesen nincs, de fene tudja. Más a szaguk, mint a mienk. Más a járásuk, még az agyuk járása is más.

S tudtad, hogy bennünk, nőkben van kód. Hogy genetikailag vagyunk a másmilyenség vágyára, sőt szükségletére hangolva. Ugyanis ez tette lehetővé a csoport, a faj színességét genetikailag. A mi csábulási szükségletünk mindig is a faj túlélését szolgálta. És szolgálja ma is, mert a gyerekek egy részének ma sem a férj az édesapja. Szóval belénk van ültetve, bogaram, hogy csak.

Valamire csak jók lesznek a családban, a munka világában feleslegessé vált férfiak. És ne mondd, főleg te nem mondd, hogy minek, minek pásztorolni azt, akinek legelő nem jutott. Főleg te ne mondd.

Mert mit gondolsz, tebelőled is mi lesz? Hiába bujkálsz a valódi nemed elől, hiába vagy ma homi kuriózum. Minden csoda, különcség csak három napig az. Mert aztán te is csak lehasznált ember lennél. Férfihajlamú nő, de legfőképp pénz- és támasztalan. A jobb térded máris keservesen emlékeztet arra, hogy nem vasból vagy.

S olykor a bal csípőd is, amit az apád a balesetek után nem engedett megműteni. Mert félt, hogy ott maradsz a műtőasztalon. Félt, önzőn és bután a halálodtól. És nem gondolt rá, mi lesz veled később. Csak az orvos mondta, hogy negyven éves korodtól érezni fogod a csípődet.

Ahelyett, hogy azt mondta volna, kegyetlenül fájni fog. Hát tanulj, törekedj, hogy szellemi foglalkozásod legyen. De te nem törekedtél, dehogy. És nem is panaszkodtál soha, csak most. Mostanában.

De ne is légy igazi férfi, aki nem panaszkodik, csak kötelet dob a vállára és kiballag némán az életből. Abban a pillanatban, hogy haszontalanná válik. Te ne, nehogy.

A világ tele van férfiakban csalódott, jól szituált nővel. Egyikük csak terád vár biztosan.