Tiszatájonline | 2016. március 8.

Janáky Marianna verses öninterjúja

ünnep lesz, susogta
a fák ágai közt a nyár.
mielőtt találkoztunk,
két percen belül
a második blúzt vettem fel,
pedig az első talin a boltban
egymás szemébe se néztünk.
[…]

Janáky Marianna 1955-ben Hódmezővásárhelyen született. Pár éve kezdett el írni. Magyar, orosz, német, könyvtár szakos tanár, Makón él. Verseit, kisprózáit, interjúit többek között neves országos és határon túli lapok (2000, Ambroozia, Bárka, Csillagszálló, Élet és Irodalom, Félonline, Irodalmi Szemle, KULTer.hu, Műhely, Műút, Prae, Spanyolnátha, Szőrös Kő, Tiszatáj, tiszatajonline) közölték az utóbbi három évben.

Pár éve a FISZ-táborban: http://www.irodalmijelen.hu/node/14218#comment-19847

„A mai férfiak csak annyira szeretik a mai nőket, hogy ne fájjon nekik igazán a szerelem.” (Guy de Maupassant) Szerinted ez igaz?

ágyunk kihűlt akár a húsleves

az üvegek gyűlnek mint az emlékek

miattad hallgat a macska is

a kutya végigjelöli az udvart

régen egymás után álltatok a fához

teremtés koronái

akkor tudtál mosolyogni

idén nyáron nem locsoltam meg a rózsáid

észre se veszed

mikor érsz haza

holnap az unokák szemében látszunk majd?

„Valójában a férfiak tartoznak az érzékenyebb nemhez.” (A. Christie) Tényleg?

utoljára hat éve

a bíróságon láttalak.

ma előttem álltál a metrólépcsőn.

hátrafordultál, köszöntünk,

csurogtunk lefele.

én néztem, mint bálám szamara,

és mintha odaragadt volna a cipőm.

alig tudtam lelépni,

de már nem szégyelltem, hogy elhagytalak.

 

megvastagodott derekamra gondoltam,

és arra: harminchárom év után

az istennek se kellene

emlékeznie, hogy összeadott minket.

 

„Asszonyok fülükkel, férfiak szemükkel szeretnek.” (Oscar Wilde) Mi erről a véleményed?

mint fél pár cipő a hitem,

aminek feslik a bélése. pár éve

letört tűsarkúm sarka az utcán.

nevetségesnek éreztem magam.

taxi! – rokkantságom elmúlt, amikor beültem,

és otthon az ajtó előtt a barátnőm várt:

nem szólt!, zokogta.

a férje elment, csak egy cetli maradt az asztalon.

sajnáltam, de engem nem hagyott el

az irónia. csúsztattam lefelé harisnyám:

vénasszonyok egy szegényházban.

 

„El se lehet képzelni, mi mindenre vetemednek a férfiak, ha elragadja őket a képzelet tüze.” (de Sade) És a nők? Mit gondolsz erről?

ünnep lesz, susogta

a fák ágai közt a nyár.

mielőtt találkoztunk,

két percen belül

a második blúzt vettem fel,

pedig az első talin a boltban

egymás szemébe se néztünk.

ma a regényt hoztad el a sarokra,

ami a könyvtárban még nincs meg,

és kigombolt inged hagyta,

hogy lássam borostás mellkasod.

otthon ráfeszültem a könyvre,

kitárva arcomra esett.

 

kinéztem az ablakon,

még sütött a nap, egy galamb

himbálózott a vezetéken.

megráztam magam

„Amikor szeretnek bennünket a nők, mindent megbocsátanak nekünk, még vétkeinket is; amikor nem szeretnek bennünket, semmit sem bocsátanak meg nekünk, még erényeinket sem.” (Honoré de Balzac) Lehet hogy ez így van?

mozdulataid közt keresgélek:

látom, amint felakasztod a kabátot,

a komód alá rúgod a cipődről lehullott sárdarabot.

bejössz a konyhába, átölelsz. jó

itthon. mi újság?

 

ha most kérdeznéd:

fél nyolc van. nem történt semmi.

ma se.

bár a kertben csöpög a csap,

a kocsi iratai lejártak.

és beszűkültem, mint az érfalad.

Janáky Marianna