tiszatáj | 2019. november 25.

Iskolától a lefekvésig

AZ ÁBÉCÉ-SORAKOZÓ
(Kányádi Sándor és az erdélyi gyermekirodalom fél évszázada című konferencia első napja)
Reflexből azzal kezdtem megírni a bevezetőt, hogy milyen örömteli, hogy a gyerek- és ifjúsági irodalom végre felfelé ívelő pályára került az elmúlt években. Most tudatosult, milyen sokszor indítottam vagy zártam ezzel írásokat, s láttam, hogyan tesznek így mások is. Nyilván a gyerek- és ifjúsági irodalom hosszú mellőzöttségéből rengeteg pótolnivaló adódik, amit néhány év alatt nem lehet behozni. De a folyamat elindult, töretlenül halad, s persze bízzunk benne, hogy mindez így is marad… – NÉMETH GÁBOR DÁVID BESZÁMOLÓJA

AZ ÁBÉCÉ-SORAKOZÓ

Kányádi Sándor és az erdélyi gyermekirodalom fél évszázada című konferencia első napja

Reflexből azzal kezdtem megírni a bevezetőt, hogy milyen örömteli, hogy a gyerek- és ifjúsági irodalom végre felfelé ívelő pályára került az elmúlt években. Most tudatosult, milyen sokszor indítottam vagy zártam ezzel írásokat, s láttam, hogyan tesznek így mások is. Nyilván a gyerek- és ifjúsági irodalom hosszú mellőzöttségéből rengeteg pótolnivaló adódik, amit néhány év alatt nem lehet behozni. De a folyamat elindult, töretlenül halad, s persze bízzunk benne, hogy mindez így is marad, ezért legyen ez fordulópont számomra és a hozzám hasonlók számára, alakuljon ki az az új reflex, miszerint egyértelmű, hogy foglalkozunk a gyerek- és ifjúsági irodalommal.

Tehát az igazi bevezető: Vörös falak. Arany csillár. Komoly tükrök. Méltó hely sokszínű témáknak. Ezúttal Kányádi Sándor és Kovács András Ferenc gyerekversei színeződnek egymásba, egymásra, mindezt a poétikai működés, oktatási lehetőségek, mediális aspektusok tükrében. Innen indul az Ábécé-sorakozó – Kányádi Sándor és az erdélyi gyermekirodalom fél évszázada című konferencia első napja a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Az előadások egyik központi motívuma a hangzóság, az akusztika és a ritmus köré szerveződött, amely már az első előadásban megjelent. Zólya Andrea Csilla előadásának kulcsszava az otthonosság volt. Az otthonosság fogalma túlmutat a térbeliségen Kányádi szövegeiben, magában a nyelv teremtő és újrateremtő aktusában is folyamatosan megjelenik. Az otthonosság szorosan összefügg a nyelvben való otthonléttel, a versek működésének gyakori elemei a visszakérdezések, pontosítások, újraértelmezések.

Zólya kitért arra, hogy erőteljes személyesség jellemzi a gyerekverseket, és visszatérő elem az ember és természet összefonódása, az antropomorfizálódás, illetve gyakori a szerepcsere, a más bőrébe bújás. Kányádi könnyedén beépítette verseibe a különböző poétikai irányokat, mindemellett versei széles körben érthetők maradtak. Zólya szerint úgy kísérletező és egyetemes, hogy nem válik el a lokálistól, kirajzolódik a provincializmus és egyetemesség kettőssége. Ez visszakanyarodik az otthon vizsgálatához: visszatérő helyszín a versekben Székelyföld valamely szeglete, ahol otthonosan mozoghatunk a falusi ember mindennapjaiban, kakasszótól pacsirtáig. A tér kitágul, otthonná válik az egész föld, a csillagok összekötik a különböző kontinenseket. A környezet részletgazdag ábrázolása otthonossá teszi a környezetet azoknak is, akik nem ott élnek. A megélt otthonlét kifejezéséhez hozzátartozik a természeti képek gazdag használata, összeér a mikro- és makrovilág. Zólya előadásában kevésbé mentek mélyre az elemzés szempontjai, kérdései és problémái, viszont azt a példaarzenált, amivel az előadó érkezett, még másnap is emlegette a közönség, azt hiszem, az összes lehetséges hangot hallottam, amit madár kiadhat.

Szorosan kapcsolódott ehhez Gorove Eszter Madárhang és némaság. A Valaki jár a fák hegyén gyerekversei című előadása, amely az ismétlés örömének és a vers definiálhatóságának kapcsolatából indult ki; a hangzás és a hang, énekszó tematizálása állt az előadás központjában. Hang és csönd feszültsége jól látható a Feketerigóban, ahol a hó mozdulatlanságát a rigó mászkálása szakítja meg, és a benti kiáltás ellentéte a kinti rigó csöndjének. A Lapulnak a lehullt lombok című versben már összefonódik a hang, a látvány és a mozgás, a károgó varjúk válnak a fa lombjává. A verselemzést irodalomelméleti kitekintés követte, Jonathan Cullert említve szóba került a líra epideiktikus létmódja, a vers mint valóság-kijelentés, az ismétlés, a líra performativitása, illetve, hogy a líra nyelvi szinthez való kötöttsége.

Varga Betti előadása gyakorlati problémákat vetett fel Kányádi Sándor taníthatóságáról a közoktatásban, és ötleteket adott arra, hogyan lehetne viszonyulni ezekhez a versekhez az iskolában. A taníthatóság problémája nem a szerzőhöz, hanem az oktatás struktúrájához köthető, amiben egy pedagógus lehetőségei a nemzeti alaptanterv, a kerettanterv és a helyi tanterv között mozognak. Láthattuk, hogy Kányádi egyre ritkábban kap figyelmet a közoktatásban, a második osztály után ritkul a jelenléte, és aztán csak a tizenkettedik osztályban tér vissza egy összehasonlítás erejéig. Varga Betti rengeteg anyagot ajánlott Kányádi tanításához, tankönyveket, linkeket, illetve konkrét ötleteket az oktatáshoz, kapcsolódási pontokat más anyagokkal. Láthatunk Kányádi-axiómákat a romantikából, ötleteket a hagyomány és újítás viszonyáról, emellett konkrét vers és témakör ajánlatokat, kapcsolódva a tananyag többi pontjához, például a trójai mondakörhöz és az Antigonéhoz a Részeges Agamemnont, az objektív, tárgyias költészethez a Függőleges lovakat, az avantgárd montázstechnika, vendégszövegek, a központozás elhagyása kapcsán pedig a Fától fáig című verset.

A második szekció Kányádi Sándor és Kovács András Ferenc sajátos egymásba kapaszkodottságát helyezte középpontba. Rálik Alexandra a metapoétikus jegyek vizsgálatára helyezte a hangsúlyt a versek elemzése során, amelyekben hangsúlyos szerepet kap a létezésre való reflektálás. Szóba került Kányádi Birka-irka című verse, amelyben a birka saját nyelvébe van zárva, amiért csak bégetni tud. KAF Tapír-papír című versének szereplője pedig tíz éve nem csinál mást, csak ír. Nagy mennyiséget, de nincs minőség, nem jut el a versig. Végül a tapír maga papírrá válik, matériává, amit nem tud megtölteni.

Miklya Zsolt a Si king antológia verseivel összehasonlítva forma és hangzás alapján vizsgálta Kányádi Sándor és Kovács András Ferenc verseit. Bár nem derült ki számomra egyértelműen, mire futott ki az előadás, húzogattunk verslábakat, és hanglejtésjelöléseket.

Mészáros Márton mediális aspektusból vizsgálta a gyerekversek működését KAF Árdeli szép tánc című könyvében. Említésre került McLuhan állítása, amely szerint a médium maga az üzenet, majd a mediális törések egy lehetséges felosztása, amelyeket hajlamosak vagyunk veszteségként, csonkolásként megélni, pedig nem biztos, hogy ez lenne az egyetlen lehetséges közelítés. Vilém Flusser szerint nem biztos, hogy a digitalizáció a legrosszabb mediális törés, mert lehet, hogy ezek révén kerülünk vissza egy természetesebb állapotba, ami három dimenziós és audiovizuális, és amelyből a könyv szakította ki az embert. A gyerekkönyvek multimediális élményt adnak, melynek része a közös felolvasás intim szertartása. Az olvasás sokáig evidens módon hangos olvasást jelentett, ami mára néhány szertartásra szűkült. A gyerekversek szükségszerűen orálisak, a gyerekkori felolvasások az olvasóvá nevelés legfontosabb fázisai.

A nap az Itt és Most Társulat Kányádi-versestjével zárult, egy tömör, sokszínű előadással, ügyesen összekapcsolt jelenetek egymásutánjával. Azt gondolom, a nap leghasznosabb előadása Varga Bettié, számomra a legérdekesebb Mészáros Mártoné volt.

Németh Gábor Dávid

(Folytatjuk. A Fiatal Írók Szövetsége által szervezett Ábécé-sorakozó konferencia második napjáról holnap tudósítunk.)